Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-04-16 / 16. szám

mi források, vagy teljesen bedugulván, vagy a szükséges filléreket igen gyéren szivárogtatván, a leendő lelkészek, tanárok legnagyobb részére nézve, teljes lehetlenné vált; miután az ősök bőkezűsége alapította prot. jogkatedrák, a gyenge alapon, a kor kívánalmait kielégítöleg, többé magokat fen nem tarthatváu, halomba dőltek : nevelni a prot. egyháznak, oly hivatalnokokat, lelkész- s tanárokat,— kik tudományos míveltség, szellemi képességre nézve, ne csak párhuzamban állhassanak, a külhoni virágzó egyetemek növendékeivel, de azokat, ha lehet, mégis előzzék; nevelni józan velejü philosophokat, avatott jogtudorokat, és nevelni mindezeket, az ország szivében, a fővárosban nemzetiesen, hogy az államnak, a honnak,' az egyháznak, értelmes s hasznos tagjai lehessenek. Avagy csak e rövid vázlatból láthatni, mikép igenis eljött, mind az egyházi domestica, mind a pesti prot. egyetem mielébbi létesítésének ideje. És ezért van, hogy mindazok, kik e fontos tárgyban felszólaltak, nemcsak kétségbe nem vonták ama fontos célok szükségességét, életrevalóságát ; de az a meleg részvét, mely nyilatkozataikon keresztül vonult, biztosító zálog az iránt, mikép ők, inkább szeretnék ma, mint holnap, az egyházi domestica zárait, s a prot pesti egyetem ajtajait megnyitva láthatni. Ámde ott, hol az erö gyenge, s az akarat tán mégis aligha kitartólag lelkesült, sokat akarni, csaknem annyi, mint semmit sem akarni. Igen, mert a gyenge és még e mellett szétforgácsolt erö az eredmény fölmutatásában, korántsem lehet oly gazdag, mint az osztatlan s tömörített; ép ezért, a célt érni akaró eszélyesség, mint gyújtóüveg a napsugarait, ugy szedi s pontosítja össze a szétszórt erö- s képességeket. Nekünk is tehát, kik az egyházi ügyeket illetőleg, oly igen hátra vagyunk mindenben, jelszavunk legyen : vállvetve, igen, minden erőt összesítve működni, a fontosb, az elönyösb cél, —mely is szerintem a pesti prot egyetem — létesítésére. Az egyházi domestica, igaz, hogy szükséges, s ennek nemléte, főleg nálunk, hol az inség és szükség jajjai, oly kiáltólag hangzanak mindenfelől körültünk, igaz, hogy naponta fájóbb érzést költ fel a résztvevő kebelben; de, kérek szépen mindenkit, ne vétessenek, kivált egyelőre, szavaim, sem képtelen állítás, sem az ügynek ártani kivánó szándokul, ha kijelentem, mikép annak oka, hogy a jelen Ínséges helyzetbe jutottak egyházközségeink, egyházi ügyeink, s ezekkel együtt önmagunk, t. i. az egyház hivatalnokai is, még sem annyira ott keresendő, mert eddigelő nem volt, s jelenben sincs egyházi domesticánk; hanem sokkal inkább rejlik hátramaradásunk, s napontai sülyedésünk oka, azon körülményben, mert megszokván az elődök által vetett puha párnákoni pihenést, az egyházkormányzat terén is tétlenségben vesztegeltünk, s folyvást veszteglünk, s anélkül hagytuk magunkra nőni az időt, hogy azon jövedelmi kútfőket, — az egyházközségi adó kivetését értem, — melyeket nálunk aligha nem vallásosb, s az egyházat aligha nem melegebben ápoló őseink, az egyházak fentartása, a hivatalnokok dijjazása tekintetéből létesítettek, melyek kezdetben, s akkori időkhöz képest tán elégségesek is voltak, a mindig jobban mutatkozó iszapból tisztogattuk, egyházközségi adórendszerünket változtattuk, a növekedő szükségletekhez arányosítottuk volna. Én tehát nem vagyok ellene az egyházi domestica eszméjének, sőt inkább igenis fájlalom, hogy azt mindeddig nélkülözni vagyunk kénytelenek ; de azt sem kételkedem határozottan állítni, mikép prot. egyházunk s egyházi ügyeink fölvirágzásának, nem annyira az egyházi domestica mindenekelőtti létesítése, de sokkal inkább, egyes egyházközségeink adózási avult rendszerének változtatása, célszerüsbítése az alpkája, -— induló pontja. Mert létesítsük ma az egyházi domesticát, varázsoljunk abba valami titkos uton oly csatornát, mely Dárius kincseit is oda szivárogtassa; ha egyházközségeink az adózás jelen szervezetlen állapota mellett folyvást és örökké megmaradnak; ha a hivek, a helyett, hogy a birtokaránylagos egyházi adózás elvét az egyházközségek fentartására is alkalmaznák, azou ferde fogalomnál fogva, — mert a birtok templomba nem jár, mert a pap ajkairól a vallás vigaszait a gazdag és szegény egyenlő arányban veszi s veheti, párszám szerint fizetik a 20, 30 krt, vagy egy ! forintot, természetesen a régi váltópénzben, s az egy- vagy fél véka szemetes gabonát: bizony nem fog képes lenni az : egyházi domestica a segedelemért tolongó egyházközségek csak legfőbb szükségleteiket is kielégitni. Hisz csak most ; olvastunk a magyar Kanaán egyik gazdag parcellájáról egy statisticai adatot, kimutatást, s az ottani tekintélyes | egyházat, s annak különösen hivatalnokait, oly helyzet u körülmények közt látjuk, hogy annyi erő, képesség, s auynyi gazdag jövedelmi források mellett is, szinte ajánlan! dóknak vélnők az egyházi domestica igazgató választmá-I nya figyelmébe, pártfogásába. Rendezzük hát uraim, mindenek előtt egyes egyházközségeink, eddig ész- és célszerűtlen adózási rendszerét, rendezzük tán ilyformán, hogy : az egyházmegyék — traktusok — elöljárói áthatva hivatásuk magasztos volta érzetétől , — mert a kebelbeni egyházközségek ugy szellemi, mint anyagi felvirágzása, eszközlése, csakugyan egyike tartozik lenni az ő édes gondjaik s hivatalos teendőiknek, egy épen e célból tartandott egyházmegyei közgyűlésben, hol a kebelbeni egyházak, képviselőik által okvetlen megjelennének, legalább meghívandók lennének, a birtokaránylagos egyházi adózás elvét, állandó kulcsul elfogadván, azt egy tekintélyes küldöttség által az egyes egyházakban életbe léptetnék ; ugyanezen küldöttség hatásköréhez tartozván, — mert a canonica visitatiótól, a sok mellékes teendők miatt, e téren minél kevesebb eredmény várható — szorgalmasan kikutatni, ha váljon, nincsenek-e az egyházközségben lappangó, vagy tán a jövedelem filléreit az eddiginél bővebb arányban is szivárogtatható mellékes kútfők ? Ugyanezen küldöttség köréhez fogna tartozni, a helybeni egyh. hivatalnokok anyagi helyzetének, a fizetésemelése általi javítása; mellékes célok- s szent végekre való adakozások, p. a pesti prot. egyetem stb. figyelembe vétele, s ekkép az évi szükségletek megalapítása, s ennek birtokaránylagos kivetése, az Ugy befejezése, gyorsítása tekintetéből, e fontos teendő körül két s három küldöttség is működhetvén. Ekkor, szerintem épen csak ekkor fog kiderülni: melyek azon szegény prot. egyházközségek ? hol a jövedelmi források sokkal csekélyebbek, mintsem a helyi szükségeket kellően fedezhetnék ; az egyházi hivatalnokok anyagi helyzete javítását, fizetésük emelését megbírhatnák ? más szóval, azon egyházak, melyek az egyh. domestica segélyezésének méltó tárgyai lehetnének s leendnek. (Vége követk.) Hajnal Ábel, helv. hitv. lelkipásztor. T. Révész Imre ur, és a szentesi lelkésziktatás. (Vége.) Az V-ik pont alatt Révész ur oly ideális keresztyén egyházat állít képzeletünk elé, melynek nincsenek még törvényei, nincs történeti múltja s törvényes gyakorlata, nem veszi figyelembe az ős keresztyén s a mostani testvéregyházak példáját, nem , még magának a szentírásnak a külső egyházi életre vonatkozó elveit sem, hanem egyedül a puszta észre, a lélektanra, s az aesthetikára hallgat a szertartások rendezésénél: váljon ily egyház mit fogna tenni? S azt feleli rá: „Azt hiszem, hogy valamely vallásos igazság vagy egyházi momentum előterjesztésénél csak akkor fogna symbolizáló szertartásokhoz nyúlni, midőn érzené, hogy az élőszó a magyarázat, a tanítás nem elégséges, nem kellő erős és tökélyes a kivánt cél elérésére: mert ellenkező esetben *