Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-04-09 / 15. szám

len hang, mit nem régiben is bizonyos népes egyháznak jómódú, vagyonos, s a mi több, gyermektelen elöljárója, a szabad iskoláztatást illető védveimre adott válaszul: „eh! fizessen mindenki a maga gyermekiért, — nekem egy sincs, máséért nem is fizetek" — a szeretet nélküli ajkakon örökre el ne-m némul: addig minden autonomiánk nem lesz egyéb kiáltó gúnyiratnál, — addig csak fél keresztyének leszünk, s maradunk, addig virágzó egyházközségi életet csak álmodni is, igen igen erős képzelő tehetséget feltételez. — Uraim ! érdemes presbyter, s elöljáró urak ! kik tekintélyüknél fogva hathatós befolyást gyakorolnak a tömegre, ime egygyel ismét több példa van önök előtt felmutatva, hogy nem oly nehéz egész keresztyénekké lennünk, mint azt első tekintettel gondoljuk. Ha a szeghalmi egyházközség, néhány más egyházakkal kiemelkedni tudott a kiskorúságból annyira, hogy a birtokaránylagos adó indítványában benső meggyőződését látta kifejezve, ellene csak egy hang kifogás sem tétetvén; — ha egyháztanácsunk szent lélektől Vezérelt jobjainak ajkairól minden költségvetés alkalmával, hallhatjuk a keresztyéni szeretet ama nyilatkozatait: „a szegénységet kiméljük, a szegénységet ne terheljük, viseljük a terhet mi, a kik birjuk s több efféle," sőt ennek ezelőtt már 50 évekkel példáját adá a szabad iskoláztatás által: ugyan miért nem történhetnék ez mindenütt, minden egyházban, ha a tehetősb, s előkelőbb tagok az önzés, s szűkkeblűség köpenyéből végre valahára kibontakoznának? — Ne azért dicsérjen Uraim! minket a belől, vagy lcivül való ember (Péld. 27, 2), hogy szép csendesen tudunk a Bél-Isten oltárán áldozni, mert ennyi — ugy hiszem — az északi földsark vidékén lakó testvéreink — az eszkimóktól is kitelik: hanem, igenis, dicsérjen arról , hogy szivünkben a Krisztus öröksége iránti buzgó szerelem, erős, mint a halál, kemény, mint a koporsó, annak szemei tüzesek, mint a sebes láng (Ének 8, 6 ); — S elég akaraterővel birunk amaz apostoli parancsot: az eröteleneket segéljétek (1 Thes 5, 14) megvilágosítani. II. Több izben olvastuk e lapokban, hogy t. szerkesztő ur, ihletett keble sugalmát követve, lánglelkesedéssel hordja rakásra „domestika" cím allatt a buzgóság homokhegyét, hogy erre, mint biztos alapra fektesse a segélyt igénylő tanintézetek, s az elárvult szegény egyházak jövendőjét. — Bocsásson meg, ha itt az ohajtott sikert kétségbe vonni merészlem, s ha állítom, hogy a szent ügyért lángoló kebel a meghiusult álmok, s remények romja felett, elvégre is azon meggyőződésben kéntelen némi kárpótlást keresni, miszerint e célból, nem annyira a hitbuzgalom, mint a kötelesség ajtaján kell megszűnés nélkül zörgetni, kopogtatni. Nem állítom én kishitüleg áldozatkészségünket már megtörtnek, a buzgóság kincses szekrényét végkép kiapadts kimerültnek lenni; erre a fentebbi példák folytán okom legkevésbé sincs, szent dicsekvéssel tehetvén bizonyságot az Ur előtt, hogy nem szólhattam, s nem szóltam híveimhez soha is az elhagyatott nyomor érdekében ugy, hogy a szívhang előtt, fülök, szivök elzárták volna; sőt ha alamizsnálkodásuknak cégért tenni akarnék sípolással (Máté 6 2) elmondhatnám, hogy ezelőtt néhány évekkel a szegedi n. h. plánta-egyház részére csak egyszeri felhívás után 80 pfrtot raktak össze, s azóta is évről évre kiadják jövedelmeikből a százalékot, mint buzgóság filléreitanagy számmal jelentkező elszegényült, vagy vészsújtolta egyházak felsegélésükre. — Ámde a vérmes remények rózsabölcsőjében ily példák után sem ringathatja szerintem senki is magát anyfoszlányai; igaz, hogy az egyik tanítói lak Összeroskadás válságos pillanata felé mosolyog; de azért a tekintélyes biró ur, a szelíd jellemű presbyterium kegyes ajánlatát mégis elfogadta •, mondván, hogy magtárai ugyan telvék, de ha neki mint bírónak, 6 vagy 7 éri tartozásait a presbyterium elengedi: igen nagy köszönettel fogja venni. Közit). nyira, hogy a buzgóság csodahatásu orvosszerétől várja kizárólag, a Krisztus élő testén sajgó sebek végbegyógyulását. — Mert nem említve azt, hogy a néhány önkéntes buzgalomból adakozók mellett nagy számmal találkoztak s találkoznak mindenütt és mindenha a Krisztus által el itélt Laodiceabeli gyülekezet angyalának tanítványi (Jel. III. 16), — kik a szűkkeblűség csiga-héjjába elvonulva részvétlen nyugalommal nézik a szükség árjaitól hányatott egyházak töredezett hajódarabjait: egy az, hogy a buzgóság hévmérőjének állása, nem kis részben az időviszonyoktól függ, emelőleg hatván reá a kedvező, majd lenyomólag ismét, a mostoha idüviszonyok, s anyagi körülmények; más pedig az, hogy a buzgóság figyelmét, többnyire a jelen pillanatában kiáltozó Lázárok felhivó jajjai kötik le s ragadják meg, — arra, ki egyszer száját befogta, nem ügyel többé, azt hivén, hogy a nyomor sajtójából már végkép szerencsésen kimenekült, — vagy ügyelni nincs alkat ma; mert mindig ujabb segélyezendők nyomulnak előtérbe, kik a buzgóság szűk pénztárát folytonos ostromállapotban tartják; legfőbb pedig az, hogy a buzgóság nagy lanyhán összegyűlt fillérei ugy és annyifelé oszolnak meg, hogy a segélyezettnek nyomtatékul a könyöradomány mellé bátran oda tehetjük : nesze semmi, fogd meg jól! — Példával is szolgálhatunk. — Ezelőtt pár évvel, a bihari egyházmegyéből, adakozás végett hivatalosan ajánlva volt a kőrős-nagyrévi véginségre jutott helv. hitv. egyház, mely önfentartási ereje s eszközei hiányában szomorodott szívvel vallotta be, hogy kellőleg nem gyámolíttatva, azon kényszerültségbe látja magát jönni, mikép az ottani görög egyházzal olvadjon össze, tovább magát, mint önálló prot. egyház fen egyáltalában nern tarthatván. — A kihirdetés megtörtént, s mi adakoztunk. És most gondolja-e valaki, hogy ama szegény hitrokonink, ki vannak a porból, hamuból végkép emelve? — gondolja-e, hogy biztosítva vannak eléggé, azon szomorú esetleg ellen, hogy öröklött legdrágább kincsöket, ősi szent vallásuk- s hitüket vérző szívvel megtagadni kénteleníttetve, egy egészen idegen egyházba lépjenek át, és ott általok soha nem vallott hitelveket ismerjenek, soha nem ismert vallásos szertaztásokat kövessenek? — Én bár ez egyház körülményeivel ismeretlen vagyok, alig hiszem. — Előttem áll e lapok múlt évi 49-ik számában bizonyos 7 ezer lelkes egyház kiadásai közt, a Kőrös-nagy-révi egyház részére odajegyzett 10 pkr.; ugyan az Istenért, ha hitfeleinknek mindenik 7 ezre, e szegény egyházért 10 pkrt. áldoz egyszer mindenkorra: meg lesz-e mentve a végpusztulástól? —• Bizony, valamint ez itt említett, ugy más számtalan feledékenységbe ment árva egyházak, s sínledező tanintézetek, nem a buzgóság pillanatnyi csekély áldozata s ezerfelé oszló filléreiből, de igen is az által épülnek fel, ha évenkénti rendszeres közadózás tárgyaivá tétetnek, s a meghatározott alapon, évenként vagy a hogy tetszik — kivetendő adó, minden egyházközségtől szorosan követeltetik. — Igenis, követeltetik. —- Mert ha az államhatalom jogot vesz magának, és méltán, a személy, és vagyonbiztosság érdekében létesített intézetek jótékonyságát élvező minden polgárától szorosan megkívánni a közteherviselést; nemcsak, de azt erre karhatalommal is kényszerítni szabadsággal bir; nem látom át, hogy e jogalapon, a hívek üdve felett őrködő, s azok valláserkölcsi nevelését kezelő anyaszentegyház, ha már egyszer saját kormányzattal dicsekszik , miért nem kívánhatná meg minden tagjától, hogy az egyetemes hitfelekezetet érdeklő közterheket is tehetségéhez képest viselje? —• vagy ha önkéntes buzgóságból nem akarná; ellenébe egy kis mediocris severitást, — mint ezt Kálvin (prot. 1. 7. sz.) még a lelkiismeret dolgaiban is, a hittani télvelyek ellen ajánlja — alkalmazzon. — Tudom én, hogy az eljárási modort azok, kik a buzgóság felsőbb régióiban szeretnek röpkedni képtelennek, s merőben evangyéliomellenesnek állítják ; de hogy ott, hol az észokok erkölcsi ereje megtörik, a követelés is jogszerű : ezt avagy csak saját egyházam fentebb érintett meggyőződése által is igazolva látom.