Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-03-26 / 13. szám

goknak egybcköttetéseig, — azon apostolok kezében, kik sem Athenae, sem Kóma palaestráiban nem tanultak. Engedjen meg azonban a tisztelt olvasó, ha én az időket, a melyekben élnünk engedtetett, s melyek a közelebbi évtizedek folytán elviharzottak vagy lefolytak felettünk, igen gonoszoknak s az egyháziasságra nézve sok tekintetben \ usztító hatásuaknak találom; bocsásson meg, ha felteszem azt, hogy lehetnek, sőt vagyunk számosan, kik az igehirdetés mezejére, az említett hit és benső hivatás nélkül léptünk. Épen nem sima ildomosságból, hanem meggyőződésből tulajdonítom e gyászos helyzetet az időknek, nem pedig egyeseknek vagy intézményeknek. Az idők folyamán özönlött be hozzánk, mintegy észrevétlenül, de annál vészesebb hatással, együtt a most korszerű miveltséggel, valamely fojtó lég, mely titkos súlylyal nehezedett a keblekre, fenakasztotta az egyházban a hitnek szívdobogását, megrontá a vért, elannyira, bogy már már támadtak, kik az Isten haragjának borától megrészegülve, ekként szólandottak az ő szivökben: „én szégyenlem a Krisztus evangyéliomát" ! Ily körülmények között tehát, méltán az lehet az első és fökérdés előttünk, hogy azok, kik tántorgó hittel, vagy teljes kétkedéssel és bizalmatlansággal léptekés lépnek az igéhez, s csak azért tartják azt balkezökben, hogy jobb kezükkel az érette járó kenyeret elvehessék, — váljon mit cselekedjenek, ha a szentírást a népnek magyarázni akarják, vagy az egyházi rendeletek által kényszerítve leendenek arra ? Sem a természet tiszteletreméltó törvényei meg nem engedik, sem maga az Ur nem kívánja azt, hogy az ö igéjéhez és annak magyarázásához, az emberi észt, mint bilincsekre vert rabszolgát, csupán a vak engedelmesség és betüimádás feltétele alatt bocsássuk. Ez nem egyéb lenne, mint a kihallgatás nélkül elitélt s bekötött vagy épen kiszúrt szemű rabnak vesztő helyre való hurcolása. Az Isten országa nem ismer erőszakot és vak engedelmességet sem egy, sem más részről; s mint a magyar nyelv, ugy a vallásos élet szótára sem türi a „muszáj" szót; — az ige sohasem rettegi, sem a napfényt, sem a nemes harcot. A kijelentett vallás igazságai felülmúlják igenis, de nem teszik semmivé az emberi észt, sőt nem is ellenkeznek azzal. Ez azonban oly igazság, melyet a tanszékek s az egyház törvényei vagy más külső hatások sohasem, hanem egyedül a lélek saját benső szabad harcának küzdelmei tehetnek igazán sajátunkká. Tőled tehát, ki érzed önmagadban, hogy nincs még erős hited és bizodalmad az igéhez, első lépésül nem kiván egyebet az egyház, hanem csak azt, hogy vedd elő a szent könyveket, olvasd és tanulmányozd azokat minden szükséges segédeszközök felhasználásával, elmédnek teljes szabadságával, először csakúgy, mint akármely emberi müvet. Ha nem aludt még ki szivedből az emberiség nemesebb érdekei iránti szeretet: ezen tanulmányozást bizonynyal megérdemli, sőt megkívánja tőled a szentírás, csupán az ö világtörténeti nagy fontosságánál fogva is. Bátran kiszálhatsz elméd és minden tudományod teljes ostromával az ige vára ellen: ne félj, hogy az porba omoljon, vagy gyáván megadja önmagát neked; — sok nagy elmék éles nyilai megtompulva hullottak már arról vissza, s a rationalisták és mások puskapora, mely által azt szétvethetni vélték, az idők folyamán az igéhez ragadt emberi tapadványokat szétszórta igenis, de magának az ige testének gránit kőszikláját meg sem karcolhatá. Bárki is tehát, ha egyszer a szent könyvek tanulmányára magát igazán ráadta, ha a szentirók érdekeit, célját és elveit tisztán felfogta, s ha a kijelentett vallás történetének folyamán elméjét híven végig hordozta: lehetetlen, hogy meg ne győződjék az igének fenséges és világboldogító voltáról, lehetetlen, hogy annak buzgó szerelmétől valaha megváljék, s hogy annak hirdetésére magát folytonosan ösztönöztetve ne érezze; lehetetlen, hogy meg ne győződjék arról, hogy miként az emberi elme, a maga véges voltának érzetében, nem talál-1 hat nyugalmat másutt, mintegy véghetetlenbe vetett hitben : ugy az emberi tudomány és míveltség is, a magára hagyatottság kínos vergődéseiben, nem találhat biztos vezércsillagot másban, mint az Isten kijelentett igéjében. — Feltévén azonban, de meg nem engedvén, hogy lehetnek olyanok, kik sem keresztyén nevezetök, sem dicső hivataluk, sem az ige világtörténeti fontossága által nem érzik magukat indíttatva csak arra sem, hogy a szentírást alaposan áttanulmányozzák: az ilyenek legjobban teszik, ha lemondanak az Isten népének oly mezőn való legeltetéséről, melyet nem ismernek s ismerni nem is akarnak ; jobb, ha az egyház határit elhagyván, keresnek oly társulatot, melyben az emberi ész és test imádtatik és isteníttetik; — de ily környezetet, mindaddig, míg e földön Isten képére teremtett s tökélyesbülésre rendelt emberek laknak, aligha fognak találni valahol. Azokra nézve már, kik az igét az az iránti hitnek s ; bizodalomnak s az abban való jártasságnak kellő mértékével veszik fel a nép előtt, az lesz egyik főkérdés: magyaráztassék e a szentírásnak minden könyve, és micsoda renddel a nép előtt? Láttuk fentebb, hogy e kérdésre, a reformátio kezdetben azt felelte, hogy a teljes szentírást szakadatlan folytonos sorozatban kell magyarázni. Lényegére nézve most is el kell fogadnunk és követnünk ezen elvet, mert nincs a szentírás kanonicus könyvei között egy sem, mely a kijelentett vallás s az Isten országa történeti fejlődésének láncszemét ne alkotná, s melyből a hívek, tudományt és épületet ne vehetnének; e szerint kétségen kivül van, hogy mindaddig, míg valamely könyv kanonicusnak tartatik, s mint ilyen, a sok ezer példányokban szétterjesztett bibliákban benfoglaltatik, a nyilvános magyarázat sorozatából igazolhatólag soha egészen ki nern hagyathatik. Ellenkező esetben, t. i. ha egyes könyvek, pl. Énekek éneke, Jelenések könyve vagy mások, a nyilvános magyarázat mezejéről bármi ok miatt, egészen száműzetnének; múlhatlanúl azon gyanú támadna fel a nép elméjében, hogy a mellőzött könyvek talán nem is érdemlik meg az egyház által irántok követelt tiszteletet, s így kiküszöbölendők lennének; vagy talán oly magasságos, titkos dolgokat tartalmaznak, — mint pl. a Jelenések könyve, — melyeket a prédikátorok magyarázati képessége, semmi módon fel nem világosíthat, de a nép mysticismusra hajló ábrándja aztán, annál homályosabb s ferdébb torzalakokba szokott öltöztetni. Merem állítani, hogy ha a Jelenések könyve, józanul s alaposan magyaráztatnék a népnek: felényi mysticus ember lenne a magyar reformált egyház kebelében , mint a mennyi volt és van. Egy szóval: az egyes könyvek magyarázat nélkül hagyása, mindaddig, míg a kánon fenáll igazolhatlan; a mellett jót sohasem, roszat pedig mindenesetre szül, még pedig gyakorta. Magyarázni kell tehát a teljes szentírást j mert szervezetes egészet alkot az. Ezen elv mellett azonban, lehetetlen megtagadnunk azon nézetnek igazságát, hogy a szent könyvek közül némelyek, a keresztyén egyház hit és erkölcsi elveire, érdekeire és céljaira nézve, sokkal nagyobb fontossággal bírnak, mint a többiek. Ki tagadhatná azt, hogy az újszövetségi könyveknek, s ezek között viszont az evangycliomoknak, s az Ur saját közvetlen tanításának és példájának ezekben, mind szabályzó és döntő, mind boldogító erejök csakugyan nagyobb, mint az ó szövetségi könyveké. Ezen nézetből tehát azon gyakorlati utasítás következik, hogy a magyarázatra szánt időnek és erőnek nagy részét, az újszövetségi könyvekre kell fordítani, oly formán, mint pl. Debrecenben régtőlfogva gyakoroltatik , hol minden héten két órán ó, kettőn pedig újszövetségi könyv magyaráztatik, s így az újszövetségi könyvek, körülbelül háromszor is végig magyaráztatnak azon idő alatt, mely alatt az ó szövetségiek csak egyszer. Ezen nézetből következik továbbá az is, hogy az ószövetségi könyvek közül azokat, melyek a keresztyén egyház érdekeivel nem állanak közelebbi egybeköttetésben, nem szükség részről részre, s