Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1859-03-19 / 12. szám
lelkész sem tart óhaj tandónak, söt azoknak visszavonulása egyházunkra nézve a legvégzetteljescbb csapás volna. Mire vonatkozólag azok figyel ineztetéseül, kik ezen állításomra fejőket netalán tagadólag ráznák, külön értekezés helyett szabad legyen egy nagy tekintélynek Macaulay szavait idéznem, ki ezeket a római egyházról mondja ugyan, de reánk is helyesen alkalmazhatók: „Ki azon véleményben van, hogy a római egyház befolyása a sötétség századaiban jóltevő volt az emberiségre nézve, az a reformátiót is egész következetességgel megbecsülhetetlen áldásul tekintheti. A járszalag, melylyel a gyermek vezettetik és tartatik, a felnőtt embernek csak akadályul fogna szolgálni. Ekkép az eszközök is, melyek az emberi szellemet haladásának egyik stadinmában istápolják és tökéletességre serkentik, más stadiumban csak gátolhatják elöhaladásában. Egyes embereknek szintúgy, mint egész társaságok éleiében van oly korszak, melyben az engedelmesség és hit hasznos tulajdonok, miket más későbbi korszakban helyesen fognánk szolgai alázatosságnak és hiszelékenységnek nevezni. Azon gyermek, ki tanulékony s bizalmas érzéssel hallgat az idősebbek tanításaira, legjobb reményekre jogosít. Ellenben a felnőtt ember, ki másokuak minden állításait, tanításait gyermeki tanulékonysággal fogadná el, megvetésre tenné magát méltóvá. Epen ez áll a népekre nézve is. Az európai nemzetek gyermekkora a lelkészség gyámsága alatt telt el. A papi rend túlsúlya sokáig azon túlsúly volt, mely mindenütt a kitűnő szellemi mivelödésnek szokott kísérője lenni. A papság, minden hibái mellett is, kétségkívül a legértelmesebb rend volt. És így, egészben véve, helyes volt, hogy a világ tisztelte őket s engedelmeskedett nekik. Az egyházi hatalom beavatkozása az államhatalom körébe, több jót mint roszat szült, míg az egyházi hatalom azon osztály kezébeu volt, mely a történelmet, bölcsészetet, és általános jogot cgyedlil tanulmányozta, és míg az államhatalom oly durva hadfiak kezében volt, kik saját kegyelmi okiratait cs rendeleteit olvasni nem tudták. Azonban mindezekben változás állt be. A tudományos mívelödés lassanként elterjedt a laieusok közé is. A XVI-dik század kezdetében sokan köziílök a szellemi mívelődésben utóiérték legtudósabb lelkipásztoraikat; és azon felsőbbség, mely a sötétge feléig, de ennek oka kétségen kivül az volt, hogy miként az esperesi és superintendensi hivatalnak, ugy a zsinatoknak hatásköre is csaknem egyedül az egyházi tudomány tisztasága, az ellenkező vélemények megcáfolása s a lelkipásztori hivatal rendtartása stb. körül forgott, s így azt, hogy ezekben csak lelkipásztorok vettek rendesen részt, teljességgel nem lehet hierchiává, vagy episcopálismussá kánonisálni, mint Sinai Miklós is akarta." Nagyon meghajlok Révész ur tudományossága és vallásos buzgalma előtt, de ugy vélem, nem tévedek, midőn állítom, hogy Révész urnák hibás fogalmai vannak az egyliázigazgatásról, egyházkormányzatról,midőn mondja: „hogy a világiak is befolytak az egyházkormányzatba, mert némely nagyobb városokban a helybeli presbyterialis gyűlésekben , s a papválasztásban is tényező részt vettek.A — Ez épen olyan, mintha valaki mondaná, hogy 1848. előtt a nemtelenek is részt vettek Magyarország polgári kormányzatában , mert legkisebb faluhelyen is voltak elöljárók, és a nép a bíróválasztásban tényező befolyást gyakorolt. Hiszen helybeli presbyterium még a katholikusoknál is van, és hol a nép a patrónus, ott maga választja lelkészét, még a püspök ellenére is ; de azért senki sem állítja, hogy a népnek ott az egyházkormányzatban tényező befolyása volna. Véleményem szerint az egyházigazgatásnak, kormányzatnak múlhatatlan feltétele :a törvény által határozottan biztosított, törvényhozásbani befolyás, és hivatalnokai választásának joga; — ebből pedig épen maga a törvény — a kánonok a világiakat csakugyan kizárják. ség századaiban hasznos gyámság volt, most igazságtalan, i veszélyes zsarnoksággá válandott.4 S szabad legyen ehez még hozzá adnom , hogy meggyőződésem szerint, mi egy uj reformátionak előküszöbcn állunk, mit a nazarénusok bámulandó szaporodása kézzelfoghatólag bizonyít; s véleményem szerint — bocsánat e csekély kitérésért — e tekintetből i s — mert más okok is jöhetnek tekintetbe — igen alkalmatlan időben hozatott, s tévesztett lépés volt a dunántúli egyházkerületben, bizonyos egyházmegyei gyűlésnek a stólát ezüst pénzre emelő rendelete, mit ott több egyházban kitört nyugtalanságok, söt aggasztó zavarok már is hangosan igazolnák ; tévesz-I tett lépés volt, mert mit most az egyházmegye, meglehet, a felkért világi hatalom segélyével sem képes kivinni, s erkölcsi tekintélyének nem csekély csorbulásával kénytelen lesz visszalépni, azt később a nép önként megadta volna. S ha már a világi urak ily körülmények közt elhagynának bennünket, képzeljük, mily hévvel rohanna utánok a nép! Jusson eszünkbe, hogy hazánkban a ret'ormátio terjedésének egy főoka volt, a világi uraknak ahozi csatlakozása. Már a kánonok e rövid kivonata nem mutatja-e, liogy maga az egyház teszi hatályon kivülivé azokat ? De továbbá nem szabad figyelem nélkül hagynunk j azt sem, hogy a kánonok a kedélyek izgatott állapotában hozattak, midőn a reformált vallásból a sociniánusok, ariánusok, anabaptisták értelme fel fel tünedezett, — söt talán azon gyanúra is lehetett ok , miszerint a Stolberg, Stark, Haller stb. féle dispensátiókkal ellátott lelkészek hirdetik a reformátio tana szerint Isten igéjét; mely gyanúról és féltékenységről teszuek bizonyságot a VII., VIII. és IX-ik kánonok. S ezen előbocsátott gyanú és féltékenység után rendeli a XlI-ik kánon, melyben Révész ur oly nagy erőt hely ez : b á r k i is, valamint a hitágazatokban s a vallás főbb pontjaiban, ugy a szertartásokban és külső ceremóniákban, és a s a k rámentő 111 ok kiszolgáltatásában is, a maga egyéni vagy pártján álló kevesek tekintélyével, közbotrányra semmi változtatást vagy újítást tenni ne merészeljen; hanem ha valami változtatásnak vagy javításnak kell lenni a szertartásokban, annak az egyetemes egyház közbeleegyezésével zsinaton kell történni; — s a szatmárnémeti zsinat XVIII dik cikke is, a gondolatlan újítók megzaboláz ásár a az egyetemes zsinat parancsával keményen megtiltja, már nemcsak a sakranientomok kiszolgáltatásában, s más külső szertartásokban s ceremóniákbau, hanem általában a rendtartáson való változtatástvagy újítást is, azt mondván, hogy minden újításnak, változtatásnak és igazításnak a nemzeti zsinatban, az Isten igéje s kegyes régiség szerint kell eligazíttatnia. Nem szenved semmi kétséget, hogyha soha semmiféle Gelei vagy szatmárnémeti kánonok nem volnának is, a vallások különbözőségének természete hozza magával, hogy rend- és szertartásokban egyes emberek önkényleg változtatást, újítást ne tehessenek. De e változtatásra, újításra vonatkozólag a Gelei XlI-ik kánon oda teszi a törvény felvilágosításául : hogy a vá 11ozás és újítás közbotrányra — publieo scandalone történjék. A szatmárnémeti XVIII-dik kánon pedig ezt még szembeőtlőbben kijelöli, — mit Révész ur jónak látott idézetéből kihagyni, midőn mondja :hogy senki változtatást, újítást tenni ne merészeljen sokak botrányára és az egyház békéjének felzavarására — cum multorum scandalo, ac trauquilitatis Ecclesiae perturba tione. Most már önkényt felmerül az a kérdés : váljon a szentesi lelkésziktatás oly ujitás-c, mely aláesik az idézett