Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-03-12 / 11. szám

melyeket a bevezetés az oktatás előzményei gyanánt nyújt, — mert ha nem mind olyanok is azok, miket szó szerint követni kell, de mindenesetre olyanok, melyekből a tanító irányt és utrautatást meríthet arra nézve, hogy rnikép mutassa be magát kezdő növendékeinek, s ébreszszen azokban maga irányában bizalmat és szeretetet, s mikép ismertesse meg az iskola célját s az ottani rendtartást. Ezen előzmények után az elemi oktatás főbb tárgyai jelöltetnek meg, s ezek közül az alaktan elemeinek felfogása és utánozása, vagyis a szemek és kezek gyakorlás á-nak az I—VI. gyakorlatokban módszere is adatik. E módszer abban áll, hogy krétával és Íróvesszővel a már ismeretes pontok összekötése által különféle fekvésű vonalak , a vonalak különféle helyeztetése által mindenféle idomok, végre hajtott vonalak képeztetnek, s célja : hogy a betűk elemeinek ilyetén megismerése és utánozása által a gyermek az irásba vezettessék be. Kár, hogy e gyakorlatok addig nem folytatvák, míg az egyenes és hajlott vonalak összeköttetései valóságos betűkké idomulnak; ebben nem volna semmi ugrás, s a haszon az volna, hogy a gyermek, a nélkül, hogy tudná, már birtokában volna a képességnek, midőn majd az oktatás menete ugy kivánja, a hangok megjelölését vagyis Írását könnyen végezhetni. Másik megjegyzésünk az, hogy e gyakorlatok helyesebben talán a következők után foglalhattak volna helyet, annyival is inkább, minthogy az elemi oktatás első tárgyául a betüknélküli tiszta hangoztatás tűzetik ki, a mi természetesebb is, mert előbb a hangokat kell ismernünk, s csak azután következhetik azok megjelölése vagy irása elemeinek gyakorlása. (Folyt, követk.) Kerekes József és Vámossy Mihály. BELFÖLD. Szemben azon nagy drámával, mely jelenleg a világ szinpadán játszatik, s melyben nemzetek s birodalmak urai a szereplők, sokak előtt kissé különösnek tűnik fel minket szűk körünkben a magunk szokott vitatkozásait, apró csetepatéinkat folytatni látni. — Mi ezt nagyon rendjén találjuk, mert a ki az egyház ügyeivel foglalkozik, foglalkozását a legnagyobb világesemények mellett is elég fontosnak és legkomolyabb figyelmére méltónak tarthatja. A mi feladatunk minden körülmények közt ugyanaz marad, s az egyház érdekei minket közelebbről illetnek minden nagyvilági eseményeknél. — De épen mivel e dolgok mindnyájunkat oly közel érdeklik, azért élesebbek is lapunkban a viták, és midőn eszméknek, elveknek akarunk tért nyitni, egyénekkel jövünk összeütközésbe, s mindazokkal gyűlik meg a bajunk, kiket valamely elv következetes keresztülvitele vagy megszokott kerékvágásukból kizökkent, vagy kényelmükben megzavar. Ha mi a presbyterialis rendszerről általában értekezünk, váltig bizonyítgathatjuk annak előnyeit, életrevalóságát, célszerűségét, s senkinek nem jut eszébe ellenünk kifogást tenni; de mihelyt a gyakorlat terére lépünk és itt vagy ott a nevezett rendszer következetes keresztülvitelét sürgetjük, ezerféle helyköri viszonyokba ütközünk, s oly egyéni ellenszenvek szólalnak fel, melyeket elhallgattatni a legnyomonjáróbb okoskodásnak sem fog sikerülhetni, különösen, ha az ügyszeretetet, az általános jóakaratot a partium stúdium elnyomta és oly állapot áll elő, midőn mint a francia példaszó tartja : Nincs roszabb siket, mint ki hallani nem akar. Azért hiszem és vallom én sokszoros szükségű-i nek a mi vitáinkban — a mérsékletet; az elvszerűség mellett harcoló ne kivánja a fönálló viszonyok rögtöni átalakulását és legyen türelmes a várakozásban; az ellenkező téren álló viszont ne jajduljon fel mindjárt, mint ha becsületében megsértve, életállása megingatva volna, hanem legyen türelmes az igazság iránt. Csak vegyék azon egyet gondol óra, hogy a féltékenység ép ugy eredhet az elvhez való hű ragaszkodásból, mint a személyek iránti bizalmatlanságból. Az csak félig ismeri kötelességét, ki csak anynyit tanúit meg, mint kelljen helyt állani az elv mellett a hatalom kezelőinek ellenére is, s ki lelkiismeretéhez képest nem ügyekszik minden ellenkezést megszűntetni és ellenszenv helyett rokonszenvet költeni fel. Mert így s csak így érthetjük meg egymást és eszközölhetjük az egyház igazi javát, melyet kétségkívül mindnyájan kívánnak, kik annak vezetésébe avatkoznak, és — akarom hinni — csak az utak és módok megválasztása körül ágoznak el a vélemények. Ezeket tartottam szükségeseknek megjegyezni, mielőtt a szentesi egyházigazgatási ügy körüli polémiának jelen uj adatát közleném. — Ugy látszik ott a felek oly közel állanak egymáshoz , hogy csak ki kell magokat beszélniök, hogy egymást megértve kiegyezkedjenek. A jelenlegi presbyterium átvette az egyház ügyeit azon az alapon, melyen a lelépett azokat neki átadta; az ellen tehát joggal senki vádat nem emelhet ; azonban tisztelve az egyházigazgatás közönségesen elfogadott presbyterialis elvét, azonfelül még késznek nyilatkozott annak idejében a község kezeibe tenni le hivatalát, s akkor —• magától értetik — hivatalos eljárásáról kötelessége szerint számolni is fog. — A másik fél méltányolja a presbyterium jelen derekas ügyvitelét és kijelentett resignatioi szándékát; csak az utóbbinak kiviteli módja iránt vannak némely aggodalmai és nehézségei. De ezeket is — ugy hiszem — keserűség nélkül folytatott eszme-és szócsere nyomán, melyhez jelen végszó is jó adalék, szinte könnyű lesz elhárítani és a békés egyetértést helyreállítani. Faxit Deus. Szerkesztő. Végszó a szentesi ref. egyház belügyeiről. A Prot. Egyh. s Isk. lapok 9-dik számában Bartha János presbytertől egy nyilatkozat jelent meg egyházunk belügyeit illetőleg, mely egészen tévedésen alapulván, helyreigazító észrevétel nélkül nem hagyhatjuk. Ugyanis a nyilatkozat szövegéből ki nem lehet venni, hogy váljon mi akart volna az lenni? cáfolat-e felszólamlásunk indokai ellen ? — vagy apologia a presbyterium mellett ? Ugy de cáfolatnak nem járja meg, mert sarktételeink közül egyet se cáfolt meg, minthogy nem is lehet. — Apologia szinte nem lehet, mert mi a presbyterium jelenlegi működését nemcsak meg nem támadtuk, sőt inkább bizal-