Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-02-26 / 9. szám

riiit, Jiogy „a j ó k s i 31 e n f é 1 ö k?

a r o s z a k k a 1 i f o 1 yt o fi p s é r i íj t e ? é ,s á j t &J meg ne rontassanak (ne assidua inajorum cpn$yetudine, nt üeri sólet boni eorrii^ijjnntur). Úgyanis nipcs könnyebb, minthogy természeti gyarlóságunknál fogva, a roszra csábíttassunk. E szempontból p^rapesojja P£1 $ Korinthusiaknak , hogy „a p aráznát magok közül vessék ki", mert úgymond „pgy kicsipy kovász megposhasztjaaz egész tésztát." I. Kor. 5, 6 ismét a 11. versben előszámlálván az ilyeneket , azt mondja: „ezekkel ingyen sem egyetek." c) Harmadik célja az egyházfegyelemnek, hogy az ilyenek szemé rmetesség re, s önmaguk b aszállásra ébresztetvén, bűnbánatra és megjpbbnlasra vezettessenek (ut eos ipsos pudore copfusos suae turpitudinis poenitere incipiat). Erre céloz Psjl apostol midőn azt mondja II. Thess. 3, 14: „hogyha valaki nem enged a mi beszédünknek, azt jegyeznétek meg, és azzal ne társalkodjatok, hogy megszégyenüljön." — Ismét I. Kor. 5, 5 : „az ilyen ember adassék ideiglenes veszélyre £). szánnak, hogy lelke megtartass ék", (copcedatui' in damnationem temporaneam, ut aeternum salvus fíeret). Egyébiránt Kálvin az egyházban alkalmazandó kö?;

öpséges fegyelmi szabályok végrehajtásánál a legnagyobb eszélyességét és kiméletességét ajánlja; azt mondja, hogy minden intés, dorgálás legyen atyai, ki ne keserítse a vétkest, ne költsön öpbizalmatlanságot, ne zavarja meg a büpöst, hanem térítse magába, inkább örömet gerjesszen, mint íííjdalm^t- így kell alkalmazni a büntetés többi nemét is, az urasztaJátóli eltiltást, egyházbóli kirekesztést; nem mint elkárhozottat, mint a megtérésre alkalmatlant kell az oly bűnöst tekinteni, kire ezt a büntetést alkalmazza az egyház , baíjpm mindenki jó reménynyel lévén az ö megtérése iyánt, tekintse ugy , mint az égi atyának eltévedt gyermekét, mipt testvért az Ur háznépében, és szomorkodjék mindenki elesett testvér miatt, s imádságába foglalja be őt. így cselekedett Pál is a Korinthusiakkal. Ezt a módot követte a romlatlan ös egyház, „Coram D e o se hiimiliare, etcorfim ecclesia poenitentiam testari jubebatur is, quj eontra leges ecclesiasticas peccaverat, sed non moerore, doloribus, apxietatibusque diutinis, sed inter s p e m e t amorem b o n o r u m." Ki jeleit adta az ily poenitentiatartás után a maga ipegjobbuíásának, késedelem nélkül bevétetett az egyházba, feloldoztatott az egyházi büntetés alój, a, vének kezének fejére való tétele által; és nyilvánosan a nép előtt, s annak jóváhagyása mellett, egyháztagnak nyilváníttatott. — Mert meg kell jegyezni, mint Kálvin mondja, hogy minden ily ünnepélyes cselekvények-Hél a népnek nagy befolyása volt qz apostoli egyházban is, — nem emelt ugyan vádat, sem Ítéletet nem hozott a nép sqflki ellen, hanem bizonyságot tett egy részről a bűnös ellen, kogy büntetését méltán hordozza; más részről őrködött, nehogy némelyek részrehajlásából,— vagy méltatlanul vagy szigorúbban büntettessék a bűnbánó, mint érdemlepé, „plebis multitudo non regat actionem, sed observet ut testis et custos, nequid per libidenem a paucis geratur". Ezen egyházi fegyelmet oly közönségesen s kivétel nélkül alkalmazandónak vélte Kálvin, hogy ezt a fejedelmekre is kiterjesztette. Felemlíti a többek közt Theodosius császár esetét, melyet Ambrosius emlékezetben hagyott 1. 1. Is. 3 , hogy midőn a császár Thessalonikában elkövetett öldöklés miatt az urvacsorájától eltiltatott, minden fejedelmi ékességeit lerakva tartott poenitentiát, s elkövetett vétkét nyilvánosán Siratta meg az egyház előtt; könnyek és ^Ti^jtások kpzt kért bocsánatot. „Nequ e enim dedecori i 4 s i b i esse debent íudicare magni reges, si aoram Christo rege regum se supliciter prosternant.^ Kik által gyakorlandó az egyházi fegyelem, arról már föuebb volt szó ; itt csak azt említem fel, hogy ezt a vének tanácsa, nem különszakadva a néptől, vagy annak ellenére gyakorolja, hanem annak tudtávál s jóváhagyásával, (ne seorsum seniores id faciant, sed conscia et apro bante ecclesia). A mi pedig az eljárás módját illeti, egész komolysággal s ünnepélyességgel kell annak történni. Isten neve segítségül hivásával kezdődik az, mintha aKrisz tus jelenlétében történnék, jó lelkiismerettel, igaz hittel, s Isten választottaihoz illő szelídséggel, nehogy a vétkes „a szomorúság miatt e 1 e p e cl j e n" II. Kor. 2, 7, — különben mint Kálvin mondja: „ex remed io fi eret exitium." Ugyanis a fegyelem gyakorlásában az a cél, hogy azzal bűnbánat, töredelmesség és megtérés idéztessék elö, s a rosz példák száműzessenek ; hol tehát a megtérésnek va lódi jelét adja a bűnös, ott meg kell szűnni a büntetésnek, különben a túlszigor elkeseredést, kétszínűséget, reménytelenséget, megátolkodást idézend elő. — így itélt Cyprian is az egyházi fegyelemről: „p a t, i e n t i a, f a c i 1 i t a s, h umanitas nostra in ecclesi'am venientibus p r a e s t o sit. Remitto omnia, multa d i s s i m u 1 o, studio et voto colligendae fraternitatis,etiam quae in Deo commissa sipt, non pleno iudic i o o x i s t i m o." így tett Augustin is a donatisták elleni perében. Ezt a kegyeletes eljárást kell követni az egyháznak a tévelygők ellen ; ugyanezt minden egyháztagnak a bűnösök irányában. Ne értsen azért senki kevélyen magáról , ne legyen kíméletlen mások irályt, még ha megátalkodottságokn^k jeleit adják is, fogytig jó véleménynyel és béketűréssel kell irányukban lenni: „eos iudicio D om i n i commendamus, m e 1 i o r a de i i s i n p o s t er u m sperantes, quam v i d e m u s in praesenti. N e c p r o p t e r e a desinamus pro i i s p e u m p r a ec a r i." Ezekben fill, mint Kálvin mondja, a k ö t é s és o 1-dás hatalma protestáns értelemben. Az egyházi fegyelem többi részét, szorosan a papi gond körébe sorozta Kálvin. Az ő egyházi intézményeinek középpontja lóvén a lelkek üdve, a papi gond lelkiismeretes kötelességeül állította fel elevenen tartani az emberekben a bünöslét érzeteit, s azon nyomor ismeretét, melybe az ember a bűn által esett, valamint azon hit táplálását, hogy a bűn nyomoraitól az ember a kegyelem által szabadul meg. 0 a tudományt magát nem tekintette fődolognak, hanem előtte a lelkek üdve,volt a fő; ellenkezőleg a mi korunkkal, mely a tudományt tűzi ki főcélul, s a lelkek üdvét csak másodrendű dolognak tekinti. — Igaz, hogy piaga is elismerte Kálvin, miszerint az ő praedestinatioja a papi gondot neheziti; de gyakran intette az illetőket, hogy ezen tant óvatosan alkalmazzák, s az isten igéje szellemében vegyék. Mindenütt kitűnik az ő szorongató gondja a lelkek iránt; különösen az urvacsorája kiosztásánál érzette ezt, méltókat akarván abban csak részeltetni. Ilyenkor gyakran mondá: „mely nehéz azon lelkiismeretes lelkész állása, kinek kezéből azoknak vére, kik ő rá bízattak, visszakíván tátik!" Ugyanezért számtalan intő s kérő iratokat bocsátott ő ki e tárgyban tiszttársaihoz, melyek azt bizonyítják, hogy az ö egyházi intézményei nem hideg reflexió szüleményei voltak, hanem az ő erős hitéből, s evangyéliomi meggyőződéséből vették eredetöket. Megindítók azon buzdítások, intő szótok is, melyeket ő a hitben erőtlenekhez, betegekhez, megátolkodottakhoz, üldözöttekhez, hitehagyottakhoz, Isten nevét csúfolókhoz, szülékhez, gyermekekhez, ifjakhoz, öregekhez, szóval, az élet mindenféle viszonyaiban élőkhöz irt. Számtalan kérdéseket intéztek ő hozzá egész Európából a papi gond kétes eseteiben, s ö azokra készséggel s vigasztaló hangon felelt. Az ő lelkészi gondja kiterjedt nemcsak az egyénekre, hanem gyülekezetekre. Számtalau egyházak keletkeztek az ö idejében, ö azokat utasította, i tanácsaival irányt adott fejlődésöknek; egy szóval, apostoli buzgósága közremunkálásával szép előmenetelt s ha-