Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-02-26 / 9. szám

Ily áldott munkásságu élet gyönge szavaimnál inkább hirdetik a veszteség nagyságát, mely fájdalommal fogja el lelkünket és azon panaszra fakaszt: miért kellett ezen szép és üdvös pályának oly rövidnek lenni! Nekünk, kik vele együtt szolgáltuk a közös szent ügyet, sokszoros fájdalmunk, mert érezzük, liogy megtört remények sírja felett állunk, s nemcsak azt siratjuk az elhúnytban a mi volt, hanem a mivé kifejlett jelleme és tehetségénél fogva még leendett. Nagy a mi veszteségünk, sokszorosan nagy, mert a hézag, melyet Irinyi kimúlása okozott, különösen egyházunk körében tán hosszú ideig íog betöltetlen maradni. Lapunk múlt évi folyamában emeltem volt panaszt az iránt, hogy a nem papi pályára készülő uj nemzedék neveltetésében épen nincs gondoskodva arról, hogy az egyház életével, múltjával és institutióival megismerkedjék és képessé tétessék, miszerint az egyház vezetésében egykoron munkás j részt venni akarjon és tudjon is. Most e veszteség láttára uj erővel tolult fel lelkem előtt e hiány érzete. Hová leszünk, ha az erősebb kor szülöttjei kidőlnek és nem lesz ki helyüket elfoglalja s folytassa a nagy munkát! Ki e kérdésre megnyugtató választ mondhatna, sok emésztő gondot hárítana le a magyar prot. ember kebeléről. Irinyi halála intő szózat e tekintetben a jelen nemzedékhez. Fordítsuk hasznunkra a gondviselés ezen intését és igyekezzünk lelkes törekvéssel elhárítani a bajt, mely oly fenyegetőleg megtámadja egyházi életünk fáját. Az egyház a bánat és emlékezetnek tanuságtételével tartozik elhunyt hű fia iránt; legyen az emlékezet minél többeknél azon eltökéllés, hogy fiaikat az egyház iránti szeretetben nevelni és Irinyi példájának követésére buzdítni fogják. így lesz és legyen is a dicsőültnek emlékezete örökre áldott. Szerkesztő. Kálvin nézetei az egyházi fegyelemre nézve. (Folytatás.) Hogy Kálvinnak az egyházi fegyelemre vonatkozó elveit tisztán felfoghassuk s részrehajlatlanul megítélhessük, figyelembe kell vennünk azon kört, s azon nép erkölcsi jellemét is, mely között ő reformátori szerepét megkezdte. Mint tudjuk, Genf volt az, hol ö egész rendszeresen kezdett működni, melynek lakosi az erkölcstelenség minden nemében mélyen voltak sülyedve. Mint Henry „K a 1 v i n' s Lében" című munkájában mondja: „Genfben ekkor oly vétkek űzettek rendszerezve, s minden büntetés nélkül, melyek másutt ismeretlenek voltak. A köztársaság, féktelennek hitt szabadságának ölén, mindenki jogosítva érezte magát, az élet kéjeit akként keresni és élvezni, a mint az legbujábban kínálkozott. Részegeskedés, eszemiszom, dobzódás, munkátlanság, pazarlás, kártyajáték, nyilvános helyekeni féktelen szilajkodás, dob s zene kíséretében, félmeztelenen fel s alá való szaladgálás mindennapi kicsapongások voltak. A kéjhölgyek önmaguk által választott királynők alatt egyesülve éltek , kik esküvel kötelezték le magukat választóiknak hűségére s védelmére", ezek s több efféle lélekrázó bűnök szabadon űzettek ekkor Genfben.— Ily időben s ily nép között lépett fel Kálvin, készülten, mint ifjú hős lelki erővel a csatamezőre : lelke mély fájdalommal telt el a látott dolgok felett, s mint maga mondja: „fájdalmában eleinte nem tudta, mihez fogjon?, hol kezdje a mélyen evesedett sebet gyógyítani? Fegyelem kell e nép közé! — kiálta fel, — különben e 1 v é s z e közt isten öröksége, s az egyház játéklabda lesz a világ kezében!" S valóban Kálvin ezen is kezdte nagy munkáját, fegyelmi szabályokat dolgozott társaival együtt, s miként az ő hittanában a megigazulás hitágazata, az isteni kegyelem s Jézusban vetett hit általi váltságra alapítva rendületlenül erős volt, épen ugy szigorúk voltak fegyelmi rendszabályai is. Ugy nézte ő a fegyelmet, mint az egyház fenmaradhatására múlhatlanul szükséges eszközt, — úgymint az egyház idegzetét, mely által a részek összetartatnak: „si nulla societas,imo nulla dornus, quae vei modicam familiam habeat, contineri in recto statu sine disciplina potest: eam esse multo magis in eccles i a n e c e s s a r i a m, c u i u s s t a t u m q u a m o r d i n atissimum esse decet. Proinde quemadmodum salvificaChristidoctrinaanima est ecclesiae: ita illi disciplina pro nervis est. qua sit ut membra corporis, suo quoque loco interse cohaereant." De ugy is nézte, mint zabolát, mely által visszatartóztatnak azok, kik Krisztus tanai ellen dühösködnek, — mint ösztönt, melylyel lelkesíttetnek a hidegek, mint atyai vesszőt, melylyel kegyelmesen s a szentlélek szelídsége szerint megfenyíttetnek azok, kik elestek. „Disciplina igitur veluti froenumest, qui retineantur, et domentur, qui adversus Christidoctrinam ferociunt, vei tanquam stimulus quo exeitentur pariim vol untarii: interdum etiam velut páter na ferula, qua clementer et pro spiritu Christi mansvetudine castigentur, qui gravius lapsi sunt." így értett Kálvin az egyházi fegyelem szükségességéről. Lássuk azért az általa felállított fegyelmi rendszer főbb mozzanatait. Fentebb említve volt az egyházszervezetről szóló cikkben , hogy ö a kulcs hatalmát a fegyelem gyakorlásában helyhezte, s bogy ez annál célszerűbben történhessék, s érthetőbbé legyen, megkülönböztette a hallgatók és t anítók osztályát; épen ezen felosztás szerint a fegyelmet is két részre osztotta: közönségesre, mely minden egyháztagra különbség nélkül kiterjed; és különösre, mely alá csak a tanítók vagy lelkészek esnek. „Ergo primum de communi disciplina, cui subesse omnesdebent, — dein veniemus ad clerum, qui praeter illám communem suam propriam habet.« A közönséges egyházi fegyelemtartásban , Kálviu az evangyéliom parancsa szerint, különféle lépcsőket állított fel. A fegyelem alapjává tette a magános vagy négy szem közti intéseket. Mát. 18,15 „h a a t e atyádfia vétkeznék te ellened, menj el és dorgáld meg Öt, csak te közötted és ő közötte", azaz : ha valaki egyházi kötelességeit önként nem teljesítette, vagy rendetlen életet élt, vagy akármely feddésre méltó tényt követett el, az olyat a lelkipásztor, vagy a vének közül egy intse meg, s figyelmeztessék keresztyén egyháztagi kötelességeinek teljesítésére. Az ily magános intés gyakorlása különben kötelessége minden egyháztagnak , mert az evangyéliom mondja, hogy „tanítsuk, intsük egymást szeretettel1

', „quisque fratrem suum, dum res postulaverit monere studeat." — Kálvin az illy magános intéseket, különösen a lelkipásztorok által kívánta gyakorolni. , mert azt tartá, hogy a tudománynak akkor van illő tekintete, a tanításnak kellő sükere, ha a lelkész nemcsak