Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-02-19 / 8. szám

tottak. A helvét szövetség kezdete is, mely az osztrák ház uralkodása ellen tört, ezen század első felére esik. A béke gyengélkedő helyzete s egyáltalában nem a zavarok nélküli évek tanujeleül vehetné a 14. és 15. századot összecsatoló nagy egyházi schismát is. Szinte forradalmi véres lábokkal mehetünk át a csak most említett időközön, a Vencel alatt alakult s még III. Frigyes korában is pusztító sváb városi és német lovagok szövetségeik történetében. Ugy hogy ezen békés 15-dik századba, mely után a Luther idejében keletkezett parasztlázadás a reformátionak oly nagy bűnül rovatik föl: a zavaroknak s a könnyen kigyúlható háborúnak égő véggel csak három kanóca nyúlik , u. m. a helvéták szövetsége, az egyházi schisma s a sváb városok és lovagok szövetsége. Ily előzmények után lehet-e békét s nyugalmat reményleni? s csoda-e, ha egy parasztháborúval több jő elő a világtörténetben? Maga a történettan így nyilatkozik ezen időről: „Különös látmányt nyújtott ekkor a nyugoti Európa: Németországban a föltörekvő városok , a rendet és szabadságot tipró nemességgel csatáznak; a helvét földmivelők szétzúz zák a lovagok gőgös rendjeit; anglia grófságait romboló néplázadás viharozza végig; Franciaországban ismételve ütnek forradalmat a polgárok és parasztok; Flandriában óriásilag emelkedik a népszabadság szelleme, a gazdag és ékesen szóló népvezér, Artevelde Jakab, győzelemre viszi Gent polgárait, a dölyfös grófok hajón kéntelenek megszökni s Artevelde uralkodik a céhek élén. Az olasz kereskedő városok is hangzanak a népurasági mozgalmak hadmorajától ; az összes nyugoti országokban a városok és faluk lakosai fegyverhez nyúlnak s vadúl tombolva a kiváltságos nemesség ellen, szabadságot törekszenek kivívni. Ezen szavak mind oly napok eseményeiről beszélnek, melyeknek nagy része Luthernek születését sem látta, s elég erővel birnak, hogy a protestantismusról ama lázangó s pártütési sötét gyanút, melybe némelyek által már születésekor pólyáztatott, visszautasítsák. Ily előzményekkel virradván föl a 15-dik század, benne nemcsak az eddigi zavarok hullámaival találkozunk, de a világ békehajója ujabb meg ujabb viharok támadásainak lesz kitéve. Nevezetesen Angliában a háborúk közt nyilt veres és fehér rózsák ideje ezen korba esik ; Ausztriában Bécs föllázadása, Magyarországban a Dózsa és Lőrinc pap féle zendülés, Velence hegemónia utáni fondorkodása, a IV. Sixtus s VI. Sándor pápák világot zavaró világias szomjaik, Borgia Cézár hercegeskedése miatti egyenetlenkedések, a kempti apát alattvalóinak (1491) föllázadása, Würzburgban , Elsassban s Rajnavidékén a bocskorszövetség, s a szegény Konrád-féle frigy mind a 15-dik század s így Luther könyveit s iratait megelőzött idők annyira nagyszerű s a népéletbe magokat bevésett ismeretes mozgalmai, hogy mint a lejtőre bocsátott vízcseppek, önként vonják magok után a 16-dik században nemcsak az olaszok és spanyolok V. Károly császár elleni föllázadását, de azt is, mit a történet mond, t. i. „a fölkelt nemesség szétszóratása után, az elviselhetlen terhek alatt görnyedő parasztság kezde lázangani. Ismételve tett vala kísérletet itt és ott sanyarú állapotának javítására A szolgaságban gyötrődő parasztság most (16. száz. elején), midőn a szabadság és függetlenség szava mindenfelé hangzék, nyíltan föllázadt világi és papi kényurai ellen." Tehát kényurai, nem pedig a béke és igazság ellen. Ezek azon históriai tények, mik épen nem bizonyítják amaz eldorádót, mit a reformátió ellenei, a históriai helyzet elsikálásával ott a hitjavítás háta mögött álmadoznak, de ha keresnek, bizonyosan nem találnak. Ezek azon históriai tények, miknek figyelmes átgondolása s a világszellem akkori állásának egybefüggő, egy egészet alkotó s az életkifejlés örök törvényeinél fogva egymásból folyó fölfogása nélkül, tiltatuijjfc amaz 1524-diki parasztháborút egyenesen a reformátió s Luther személyének róni fel. Ezek azon históriai tények, mik mellett csakugyan másodranguvá törpül az a katechismusilag megemlített pártütés. Mindannyian testvérgyermekei ezek azon kornak, s ha alapjokat, szülőanyjukat keressük, létrehozta őket ugyanazon egy erő, egy hatalom, a keblekben fölébredt igazság| éí'zet, a jogot, elismerést s méltányosságot követelő individuális szellem , mely nélkül maga a reformátió sem látott volna napvilágot. — (Vége követk.) ISKOLAÜGY. Vidéki Levél. Tisztelt szerkesztő ur! Távolról sem szeretnék alkalmatlan lenni sem a nagyon tisztelt szerkesztőségnek, sem az olvasó közönségnek. — Ettől való tartózkodásomban egynehány éjszakán át forgattam elmémben, hogy egyszerű, é3 mi tagadás benne, együgyü falusi tanító létemre, merjek-e én t. szerkesztő urnái bekopogtatni s megkérni, hogy engedjen nekem is egy-két szót szólanom. — Ne csodálkozzék azon nagytiszteletü ur — hogy olyan sokáig hánytam vetettem magamban : hogy merjek-e kérni? mer-1 jek-e szólni? Hiszen ugy megszoktuk mi falusi tanítók a subordinatiót, hogy a nagy emberekhez, mi tagadás benne, mindég félve közeledünk, aztán meg az is igaz, hogy pennámat még soha nem mártottam a téntába azért, hogy a nagy közönség számára irjak. Na de már Isten neki, most mégis megpróbálom. Valami fekszik a szivemen, azt már régóta el akartam mondani, de nem tudtam, hogy miképen fogjak hozzá, aztán meg csak ugy minden alkalmatosság nélkül nem is akartam az ajtóval együtt beesni a szobába. Ez a mi állapotunk, már tudniillik a falusi tanítók állapota, az a mit én sokszor szerettem volna elmondani. Nem az az én bajom, hogy sok a teher a vállamon , hogy kevés a fizetésem. Mert hiszen a terhet, látom, én minden embernek, akármi sorsban éljen , hordozni kell, — aztán hiába akarnók azt lerázni magunkról, mert ha a tanítósággal járó terhet leráznók, akadna az megint másféle. Fizetésem az igaz nem sok, de azt, hogy elég legyen, az én józan okosságom és számításom határozza el. Először nagyra nem vágyom, mert tudom, hogy ugy sem érném el, azt is tudom, hogy ezáltal nyugodalmas éjszakáimtól fosztanám meg magamat. Hej beh jó pedig a csendes megnyugvás a napi fáradalom után! — Másodszor jól tudom, hogy : van vagy 100 frt. jövedelmem , hát elosztom én azt rendesen 365 felé, s a szerint költök, hogy jusson is maradjon is. — Hanem az én lelkemnek vagyon egy búja, egy gondja, és ez az én kedves hitfeleim állapotán való aggodalmam. Hová lészünk mi, ha így maradunk, a hogy vagyunk ! — Mert hiszen mi öregebb tanítók még csak tanultunk valamit , legalább is elvégeztük a rhetoricáig, van bizony miköztünk még olyan ember is elég, a ki egy kis philosophiát, némelyikünk még egy kis theologiát is tanult. Azután meg mikor mi kikerültünk az iskolából, és tanítgatni kezdtünk — megtörtént magamon is, — hogy bizony én elővettem a bibliát , a Hübnert, Maróthy számvetéstudományát , a Kistűkört olvasgattam. Egyszer a kezembe került Ángyán János uram neveléstudománya is, — hát a mint elolvastam, csak akkor szörnyűködtem el belé, hogy bizony a mit én eddig a tanítás-tudományából tudok, mind igen kevés az. De legnehezebben esett az, hogy annak a sok német könyvnek, a mi a tanítástudományban fel van hordva, még a titulusát sem értettem. — Nem nyughattam, elővettem a Márton József német grammaticáját, addig törtettem, hogy grammatica meg a lexicon segítségével megértettem lassankint a könyvek titulusait, és kezdtem olvasgatni németül. Ugy került aztán a kezembe a hires Pestalozzi munkája, aztán meg Jeremiás Gotthelf, Leiden und Freuden eines Schulmeisters és még sok más egyéb. Na de nem kell azt nagytiszteletü urnák mondanom, hogy ha egyszer megízlelte az ember a tudományt, olyan lelki szükséggé válik az, hogy 8.82.