Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-02-19 / 8. szám

egyházközségek maguktól kiegyenlíteni nem birtak : „Siquid in ecclesia quaelibet incideret, quod non posset a paucis bene expediri, ad synodum provincialem referatur. Következik, hogy a lelkész s gyülekezet közti viszony felöli nézeteit is mondjuk el a nagy reformátornak. Fölebb említettük már, hogy Kálvin a tanítók és hivek közötti különböztetést nem azért állította fel, hogy egyiket a másik ellenébeállítsa, hanem mint ugyanazon atyának gyermekeit tüntesse fel, kik az Istentől vett ajándékokat szeretettel közöljék egymással. A lelkész ö szerinte tanítója, vezére, jóra intő és serkentő barátja, — lelki betegségében gyógyítója híveinek s gyülekezetének : „pas toraié munus omnia haec in secontinetrdocere, exh o r t a r i, d i s c i p 1 i n a m a c co m o da r e, sacra menta administrare, et verbum Dei praedicare in ecelesia et haec omnia ita praestare, ut iis anima recte, consoletur ct sanetur." — Mint ilyen, szükséges, hogy illő tiszteletben tartassék, s hivatalához méltó tekintélylyel birjon, s ne legyen se egyesek, sem a gyülekezet változékony szeszélyének kitéve, hanem törvények fedezete alatt álljon: „competens honos auctoritasque i 11 i adhibetur, e t t a m c o n t r a privatorum indignitatis, quam totius plebis mutabile ingenium legibus tueatur." — Ami a lelkészek választását illeti, Kálvin még csak kétségbe sem vonta azt, hogy ez a jog a gyülekezeteket illeti,— de ezen jog gyakorlását kellő felügyelet s ellenörködés alá helyezi: „quaeritur a to ta ne ecclesia e 1 igi debeat minister, an a collegis tanturn, et senioribus qui censurae praesunt? An vero unius auctoritate constitui possit?Suntqui i u s hoc ad iinurn hominem referunt: s e d f a 1-1 u n t u r, videmus e n i m e x p o p n 1 i suffragiis eos electos esse, nequid de communi ecclesiae i u r e a c libertate immimiere 1 i c i t u m est. H abemus ergo esse hancexverbo Dei légit imam ministrivocationem, ubiexpopuli consensu e t approbatione cr eantur, qui vis i fjierint ido nei. Praeesse autem e 1 ec tio n i deberealiospastores, nequid ve lperlevitatem, vei per m a 1 a s t u d i a, vei per tnmultum ámultitudine peccetur," 1. IV. c. 3. Megkívánja tehát a lelkészválasztásnál, hogy azok választassanak, a kik alkalmasok , ki Ítélje pedig azt meg, hogy mely egyházba ki alkalmatos , — azt Kálvin a régi apostoli egyház szokása szerint az elöljárókra bízza: „p o s t e a p 1 e b s cpiseopo, a c presbyteris i u d i c i u m delectumque f e r r e p e r m i s i t, u t c o g n o s c e r e n t quinamidonei a c digni forent." Továbbá szükségesnek látja, hogy felügyelet alatt menjen végbe a választás, ne hogy visszaélések történjenek; Kálvin más lelkipásztorok jelenlétét kívánja csak, —de sokkal célszerűbb az, mint némely esperességekben ma is gyakoroltatik nálunk,— hogy vegyes küldöttség menjen ki a választás színhelyére: ez által elhárittatik az a gyanú, mintha a csupán egyházi személyekben — érdeklett felek volnának jelen a választásnál. E szerint látni való, hegy teljességgel nem áll az, mit némelyek Kálvinra rá akartak fogni, hogy t. i. ő szervezetében ráerőszakolja a gyülekezetre a lelkészt, legfölebb némi kijelölési színezet vonúl át rendszerén ; de az árt-e a prot. szabadságnak, vagy ellenére van-e annak ? nagy és eldöntetlen kérdés. Kálvin szerint, hogy valaki méltán elfoglalhassa a maga lelkészi állomását, arra benső és külső meghívás kell; a benső meghívás jelei a tiszta erkölcsi jellem, evangyéliomi szelídség, tudomány és ez iránti törhetlen szeretet s hűség, ezekben kell tündökieni annak, kit az egyházelöljáróság külső vagy a gyülekezet általi meghívás alá bocsát. Azt mondja Kálvin : „e r g o u t q u i s censeatur verus ecclesiae minister, primo internam h a b e a t vocationem, e t li u i c v o c at i o n i respondeat, d e i n d e s i t a p 1 e b e r i t c vocatus, et ita suscipiat iniunctas sibi partes: nam quum omnia ordine et decenterin sacro coetu gerendasint, nihil est inquo id servaridiligentiusoporteat quamin constituenda ecclesiae gubernatione:quia nusquam maius periculum est, siquid inordinate geritur. Itaque ne homines inquieti, indocti, turbulenti, temere se ad docendumet regendum ingerant cautum est:nequis sine vocationepublicuminecclesiamunussibisuma t," — A ki aztán ily meghívás után lépett lelkészi állomásra, annak saját kedve szerint, vagy haszonlesésből az egyházat elhagyni nem szabad, hanem csak akkor ha a közhaszon kívánja: „si publica utilitas postulaverit, ettunc quidem exspectare debet pub1 icam auctoritate m.u Ezeket találhatni fel a nagy reformátornak, — mint az egyházszervezetre vonatkozó főbb nézeteit, •—• ama nevezetes „Institutío"-jában, melyben az ő lelke meggyődése most is oly elevenen él, mintha most is maga beszélné azokat. Látni való, hogy ezen eszmék nem mindenben szabályozottak , — csak kövek ezek : melyeket a reformáta i egyház nagy épületébe beépíteni, szabályosan s evangyé' liomszeriileg beilleszteni, az ő utána következett kornak vált feladatává. Megtörtént-e már ez? vagy célszerűn történt-e mindenütt? ezt kell megítélni a mai kornak, s a hol nincs ezen alapokon épített szilárd egyházi rendtartás , — mint nálunk is, hozzá kell fogni a nagy munkához és azt,—'miként célja volt a nagy reformátornak is,—• az evangyéliomi alaptól semmit sem térve el, — végre kell hajtani. A Kálvin egyházszerkezete az időszerűség bélyegét mindenesetre magán viseli : de azt meg nem tagadhatni, hogy az erkölcsi átalakító erővel birt,—s benne, az önállásra megérett keresztyén néphez illő evangyéliomi presbyteriaiis igazgatás egészséges magvai lerakvák. Ugy a régibb, mint az ujabb egyháztudósok elismerése szerint, ennek köszönhette Genf oly hirtelen történt erkölcsi átalakulását, s kifejlett nagyságát; mi megtetszik onnan is, hogy e város csak addig volt nagy s virágzó, míg benne Kálvin szelleme élt : ennek eltűntével, a mint a kedélyes Rousseau elvei lábra kaptak , — naprólnapra alább szállt. A Kálvin egyházigazgatási nézeteiből következő szempontokat kell már figyelembe vennünk : 1. Hogy a legtökélyesb s egyedül evangyéliomszerü cgyházigazgatatás a presbyteri, ebben pedig az alap, melyen az egyházalkotmány felépülhet, a nép és ebből alakult egyházközségek. Mikép lehessen ezen alapra építeni, az sok részben függ a nép érettségétől, erkölcsi kis- vagy nagykorúságától, vagy attól, megfelel-e kellőleg annak, hogy királyi papság, — vagy nem ? és így gyakorolhatja-e önhatósági jogait maga, vagy képviselet által? ide vonatkozik a Helvetica Confessio azon tétele is : „vocentur et eligantur electione ecclesiastica minist rí ecclesiae: idest eligantur religiose abecclesia, veladhocdeputatisabecclesia." 2. Az egyházigazgatásban egység és rencl levén a fő kellék, a hivek egyéni szabadságának nyilatkoztatására és gyakorlására nézve, oly formákat kell megalapítani, melyek a rendnek és egységnek nem ártanak, azoknak kifejlődését nem akadályoztatják. Azért mind a törvényhozásnál (synodus), mind az igazgatásnál s végrehajtásnál, (egyházi hatóságok) értelmiségben, vallásos buzgóságban, s jóakaratban kitűnő egyének alkalmazandók. 3. A nép levén azonban az egyház teste, abban az életet merev megszorító formák, vagy az egyház érdekes ügyei körül, pusztán hatástalan tiltakozásra (vető) szorítás által megölni nem szabad, hanem mozoghatási tért kell annak engedni, hol erkölcsi erejét gyakorolhassa, melyen összegyűlhessen, egymással tanácskozhassék, s eredeti evangyéliomi jogait gyakorolhassa (egyházi közgyűlések, értekezletek). Sőt mennyiben az egyházközségi életben