Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-02-12 / 7. szám

számában közzétett értesítése egyáltalában nem szüntette meg. Sokkal mélyebben gyökerezik egyházunk elhanyagolt állapotja miatti fájdalmunk, mintsem azt ennyi orvosság megenyhíthetné. — Tudjuk mi, hogy a gondnokság most jó kezek közt van, de több évi rombolás után nem érhetjük azzal be: hogy majd másként lesz ezután. Hogy hosszasak ne legyünk, csak néhány észrevételnek kérünk helyet: Nem mindenek helyeslik ugyan egyes egyházak belügyeit napi sajtó utján tárgyalni, de miután autonomiánk egyedüli basisa: az egyházi gyűlések 1849 óta nem tartattak, nincs alkalma a népnek az egyház ügyeibe beleszólhatni , s presbyteriumát kérdőre vonni, és így nincs más mód számunkra, mint e becses lapok utján felszólalni, ha egyházunk pusztulását behúnyt szemmel nézni nem akarjuk. Hitünk szerint, az annyiszor emlegetett autonomia nem abban áll , hogy egy 16,156 lelket számláló egyház 10—12 tagja által megválasztott két, három egyén annak mind kül-, mind belügyeit oly függetlenül forgassa újjain, hogy arról sem felsőbbeknek, sem a népnek felelős ne legyen. Nálunk pedig az autonomiát így értelmezték, s mi lett a í következése: F. igen szomorú! Egyházunk a fentebbi évtizedekben a legvirágzóbb j magyar ref. egyházak sorába tartozott. A nép számának megfelelő nagyszerű templomot, egy szép belső, s egy kissebb külső fiúiskolát, három leányiskolát, díszes paplakot stb. képes volt önerején, adósságba sillyedés nélkül állítani ; ellenben az utóbbi években semmi uj épületet nem j építtettek, igen keveset reparaltattak, elannyira , hogy leányiskolánkra mindenki újjal mutat, mint egész városunkban legelhanyagoltabb, kerítetlen omladékra, mely hasonló egy régi várhoz, melynek körfalait vandal népek földig lerontották. — Egyik papság évek óta betöltetlenül hever, s tetemes jövedelmét a presbyterium vagy a curatoratus percipiálta, s hogy hová fordíttatott, arról, ki nem presbyter, nem tud semmit. — Az egyházi adót a nép megkérdezése s beleegyezése nélkül másfélannyira emelték, mint hajdan vala, és pedig ily rendkívüli pénzszükségben, a váltsággal tetemesen terheit népünk nem kis keserűségére stb. És mindezek hová fordíttattak, azt a nép nem tudja, s egyh. gyűlések nem tartatván, még csak nem is kérdheti. Váljon rendén vannak-e mindezek ? F. Épen nem; sőt egyházunknak felette nagy kárára van, a népben az elégedetlenséget, s vallása iránti hidegséget mindinkább növeli. Nézzük meg már t. Filó ur értesítését, találunk-e abban megnyugtatót ezekre nézve? Épen nem, mert abban az mondatik: „hogy a presbyterium újbólalakítását azon időre halasztja, ha elébb a számadások megvizsgálva lesznek." — Mit jelent ez? Azt, hogy eiébb a presbyterium megszámol maga magával, és megmondja maga magának : hová tette az egyház sok pénzét, s csak azután engedi át hivatalát másoknak. Köszönjük szépen az ily számadást. A nép ezzel megelégedni nem fog, de nem is lehet. Az igazság érdekében akkor tesznek önök, ha a kezökbe letett hivatalukbani eljárásukról nyilvánosan számot adnak a népnek. Erre nézve óhajtásunk ez: Allíttasséköszsze az egyházi számadás minda bevételekről, mind a kiadásokról 1850 óta, nyomattassék ki annyi példányban, aliányadófiz e- j tő lakosa van egyházunk n a k, sosztattassék ki a nép közt, hadd lássa a nép, hogy sáfárkodtak önök az ő veréjtékkel szerzett vagyonával. Ezt kívánja a közügy, ezt kívánja a presbyterium érdeke is. Mert azon számadás vagy tiszta, vagy nem tiszta. Ha tiszta, akkor nincs mit tartani tőle, sőt hasznukra lesz a kezelőknek, mert a nép bizalmát visszanyerik. Ha pedig nem tiszta, akkor isteni és emberi törvények kívánják, hogy a bűnös lakoljon. Ezt kívánjuk először sajtó utján, s ha ez figyelembe nem vétetnék, kénytelenek leszünk más utat választani jogos követelésünk érvényesítésére , mert: fiat justitia aut pereat mundus. Ezúttal letesszük tollúnkat, hogy scrupulosusoknak ne láttassunk, csupán néhány dolgot bátorkodunk még emlékezetbe hozni. 1-ső ez, hogy régóta üresen álló egyik papi hivatalunk betöltését ennyire hagyni iszonyú bűn, tovább hagyni kárhozatos vétek. 2-dik az iskolaügy. Egy ily községnek, ha nem gymnasiummal, de mindenesetre virágzó reáliskolával kellene birnia. Itt pedig népiskolánk is hátrább áll, mint évekkel ezelőtt állt. Nem a tanítóké a főhiba, mert hol a presbyterium a tanítói testülettel folytonos oppositioban áll, ott hűlni kell a buzgóságnak. 3-or. Presbyterium alakításánál célszerű lenne a kánonok oda vonatkozó cikkelyét figyelembe venni, nehogy ismét oly presbyterekre ruháztassék e szép hivatal, kiket évekig sem lehet templomban látni, s kiknek családjuk nem lévén, az iskolával mitsem gondolnak. Végre: Régi közohajtás itt az orgona ügye, kétszer követelte már a nép az orgona-csináltatást, ajánlások s adakozások is történtek e célra, sőt kántort is azon ígérettel hoztak s még sincs orgona, mely a hüledező vallásos érzületeket ismét felmelegítse. Mindezekre nézve a fentirt értesítésben megnyugvást nem találván, presbyteriumunk figyelmébe ajánljuk. x. y. z. ne? JL. w c; Komjáti, (Abauj-Torna), jan. 19.1859.—T. szerkesztő ur! A Prot. Egyh. s Isk. lap jelen évi 3. számában „Tornamegyei hat népiskolának ismertetése" cím alatt megjelent közlemény irója, iskolakörlátogató s zsarnói ref. lelkész tiszt. Mikolai János ur túlzott roszaló relatioja, — engemet, ezen igénytelen sorok iróját felhív, hogy a komjáti egyházról, s annak siralmas állapotúnak nyilváníttatott iskolájáról, ezen becses lapok hasábjain — a t. szerkesztő ur engedelmével — közzé tegyem a következendőket: A komjáti 180 lelket számláló egyház kicsiny és szegény egyház, ez tagadhatatlan. Szegény, mert fekvő birtokai, alapítványai , vagy tőkepénze — melyek pénztárának jövedelmezőleg gyümölcsöznének nincsenek. De lelki örömmel mondhatom, hbgy mindazáltal nem érdemli meg azt, miszerint közszánalom vagy előítéletek tárgyául tétessék ki. Mert szegénysége dacára is magát el nem hagyja, — él, s élni, söt ha a jó Isten segedelme vele leend , a kisebb egyházak sorában virágozni is akar. Táplálja pedig e szép reményét vallásukhoz híven ragaszkodó, s minden áldozatokra kész tagjainak tevékeny buzgalmuk. Egy olyan egyház, melynek fentebb kiirt kevés lélekből álló, s nagyobb részint szegény sorsú földmívelő tagjai, csak magok különösen — ide nem értve a leány egy házakat — a belső személyek évenkénti díjazásukra 31 köböl gabonát, 23 szekér tűzi fát, mindig pontosan s legkisebb hiány nélkül kiszolgáltatnak ; a belső személyek használatukban lévő 13 liold szántóföldet, 11 kaszás rétet, minden vonakodás nélkül és igazán jól mívelik, s azokról a termést, az illető helyre szívesen beszállítják; — egy olyan egyház, melynek tagjait — hogy minden egyházi épületek kellő állapotban tartathassanak, pénzüket, fáradságukat sajnálni nem szokták, kik csak a legközelebb lefolyt 1858-dik évben is egyházi épületek tüz elleni biztosítására 14, — egyházi közköltségek pótlására 30, — iskolaház ablakainak kijavíttatására 5, — és így összesen 45 pengőforintot raktak össze önkéntes adakozás utján ; — kik a közelebb lefolyt két években, dacára a szük termésnek, közel 40 köböl gabonát gyűjtöttek öszsze magok közt, és tettek az egyház mint testület tulajdonává, oly szándékkal, hogy legyen az alapja egy célba vett, idővel az egyház javára, gyümölcsözendő takarék-magtárnak ; — egy olyan egyház melynek tagjai, minden jóra és nemesre készek, ha bár külsőleg még nem a legboldogabb állapotban van is — reményiheti , hogy Isten segedelme vele lévén, élni, söt virágozni fog. Ezt reményli, és méltán reményiheti is a komjáti egyház ! Igénytelen soraim közzétételére, szegény, de életrevaló, s