Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-12-04 / 48. szám

nye volna: kevés szóval sokat mondani s viszont, kevés szóból sokat érteni. E rövid kitérés vagy előzmény után felvett tárgyamra megyek át. A jelen iskolai módszerek a magyarnyelv tanszerli oktatását is feladatul tűzék ki. Ez helyén van, mivel nyel vünkben is, — mint minden nyelvben természet szerint bizonyos szabályok, törvények, alakok levén, ezefcnek tudása s ismerése nélkül magyarul beszélő ha lehet is valaki, de hogy csak kevésbé jól beszélő legyen is: nem bátorkodom állítani. Innen ez a kérdés támadhat: mi szükség a nép fiainak helyesen beszélni ? Igaz, ez nem oly cletbe vágó dolog; akármint mondjuk ki a szót: óma, alma; kíp, kép; szíp, szép stb; a tárgy , tulajdonság egy; de mégis azt tudni, melyik van helyesen magyarul, ugy hiszem, nem felesleges a jóravaló magyar embernek. Aztán a nyelvtan tanítás által az irásra nézve alapítunk megbecsülhetlen kincset; vegyük csak gondolóra mennyi adoma-féle iratok kerültek s kerülnek ki a nép kezéből, mi nem történnék meg, ha a nyelv szabályai ugy, a hogy ismertek volnának előtte. Ha csak mint szaktudomány taníttatnék is a nyelvtan, nem nézve a hasznossági szempontot, s a nemzeti érzület nemesítését; mint elme ébresztő, eszmélés serkentő s gondolkodás fejlesztő, — elkerülhetetlen maradand a nép iskolákban. Azon kifogás szót sem érdemel, hogy a gyermekek nem képesek felfogni a nyelv alakjait, szabályait; nem oly elvontak - - és így megfoghatlanok azok, sőt inkább igen észszertiek, természetesek, s a gondolat tiszta kifejezéseivel megegyezők. A kezdő gyermekek oly irányban vezettessenek az irás- és olvasásban, hogy ne sok nehézség maradjon a további szélesebb magyarázatokhoz; szó val, egy kis előkészületnek kell lenni a nyelvtan tanulásához. mi ha nem hiányzik, könnyű a haladás, feltéve, hogy miMhitunkban elméletnek semmit, vagy csak minél kevesebbet hagyunk meg. Pusztán nyelvtani szabályokat tanitani gyakorlat nélkül, nem volna háládatlanabb munka a nagy ég alatt. A Prot. Egyh. s Isk. lap növelési ügyekkel, modorokkal is foglalkozván, egyéni nézeteimet fölveszi talán hasábjaira; nem azt fogják szavaim követelni: hogy ez a modor jó, emberek ezt kövessétek! — bemutatás ez csak, és ébresztés az elmaradottak számára. Mielőtt azonban tovább haladnék, előre kijelentem, mint némileg fönebb is érintém, hogy én a nyelvtan tanítaná t a nép fiainak különösen az irásra nézve hiszem legcélszerűbbnek s legszükségesebbnek. E meggyőződésben élve, csakis ezen gyakorlatban teszek egy rövid előterjesztést. Kilépvén a gyermek az iskola falai közül, összeelegyedik az iskolázatlan tömeggel, s beszédje nem marad meg tisztaságában, de mégis mindég fog tetszeni rajta a mívclés; mint egy tört oszlopdarab — durva kövek közé vegyülve bár — láttatni fogja mindenkor, hogy rajta mesterkéz működött. A betűk felosztásánál mindjárt jó mcjegyczni a rövid és hosszú hangzók közti azon különbséget, miszerint a rövid o, u, fölé semmi hangjel nem tétetik, a mennyiben tapasztalat szerint ezek gyakran cltévesztetnek. Szóval ez a hagjelek ismertetése, a rövid hangzók fölé tétetik pont (egy vagy kettő), a hosszuk fölé ék ('). A mássalhagzókra nézve föl lehet hozni, hogy az öszpzetett ez helyett, az egyszerű c használtatik; s hogy a régiebb iratok olvasásában föl ne akadjon a növendék, emlékeztetni jó lesz őket azon betűkre, melyek szokásból kimentek és azokra, melyek idegen eredetű szókban most is használtatnak. A szók szakgatását beszédben már tudják a tanoncok, most Írásban kell azt élővé, láthatóvá tenni. Itt egy Írásjel (-) fordul elő, ez a megszakasztott szót összeköti, ennek neve : kötjel: Előre erről felesleges többet tudatni. A beszédrészei különösen rövid mondatok Íratása s elemeztetése által ismertetendők meg. Név, ige, részszó stb. rövid áttekintése után feladatokat adunk ki, p. o. A s z o r g a 1 m a s g y e r ni e k i r c s o 1 v a s. Gyermekek ! melyik az első szó e mondatban ? a. mi előtt van az a? névelött! mi része tehát a beszédnek? névelő. Melyik a másik névelő? az! milyen szók elé tétetik ez ? önhangzón kezdődő szók elé! szorgalmas, — tudjátok-e mi része ez a beszédnek? igen, az név; milyen neveket ismerünk mi? fő-, mellék- és szám-neveket! mit fejez ki a főnév, mit a melléknév stb. ? szorgalmas milyen név tehát? az, minthogy tulajdonságot fejez ki, és csak egy más név mellett van : melléknév! g y e r m e k, —- mi ez? személy! a mi személyt fejez ki mi része lesz az a beszédnek ? főnév! i r, — Pál i r, — mit csinál Pál ? ir, ő működik ! a mi működést, munkásságot fejez ki, mi az? az ige! Az igékről még többet ne is tudassunk; és —az a mondatot köti össze, az kötszó. (részszó). Mi az a mondat? ennek egyszerű magyarázatát kell adnunk ; a mondatban van alany és állítmány vagy mondomány. Azután oly mondatokat adunk fel, melyekben más beszédrész is fordul elő, ezeket szintén boncolás alá vesszük, az előbbiekből átérthető modorban. Ezen gyakorlatok által azt érjük el, hogy minden egyes szónak kijelöléséhez szokván a gyermek, két szót nem fog az Írásban együvé ragasztani, pl. „atanuló" „jófiú," — mert ö tudja már azt, hogy az két szó, a szókat pedig külön szoktuk irni. Ha összeír a gyermek több szót, figyelmeztetni kell, hogy minden szó, melyet meg tudunk mondani, hogy mi része a beszédnek: önálló szó, és így mással nem iratik össze. — Fő, hogy előadásunkban tudós magyarázat ne legyen, a gyermekek felfogásához alkalmazzuk előterjesztésünket. A fő- és származék-szók kijelölésénél is Írásgyakorlatokat kell használnunk, ugy szintén az egyszerű ís öszszetett szóknál és minden ragozásnál is. A legkisebb nyelvtani szabályt, tételt is élővé kell tenni, mi pedig csak ily módon eszközölhető. Akármely ujabb nyelvtan szerint tanít is a tanító, — a szabályok, alakok mindegyikben megvannak ugyan, söt némelyekben gyakorlatra is elég útmutatás; — de kevés az mind, ha modorunkban nincsen életrevalóság. Szem-füllé kell tennünk növendékeinket, hogy egy intésünkre mind készen álljon a felelésre. S ez különösen a nyelvtan tanításánál igen sikeres, mert egy rövid kérdésre minden egyest idővesztés és unalom lenne felszólítani. E modornál azonban jó a vigyázat; ha észrevesszük, hogy egykettő csak más után felel, azt kérdezzük ki magánosan is ; sőt egyesektöli kérdezés olykor, — s különösen ismétléseknél elkerülhetetlen. Én rendszerint — egy héten kétszer — iratok hoszszabb feladatokat, a mikor aztán elemezésünknél minden előbbi tételünk, szabályunk előfordul; ezzel azt érem el, hogy az egészen gyakorta átfutván a gyermek elméje, legkevesebbet sem felejthet, sőt inkább eszmélete világosabb, s tanulmánya mindég összefüggőbb. Lássunk egy rövid példát. „Ha az ember atyja, anyja vagy akármely jóltevöje iránt háládatlan, megbünteti e azt a törvény? Nem, de megbünteti az Isten, a minden emberek atyja, ki eltűri ugyan a gonoszt, de csak azért, hogy annál keményebb büntetést szenvedjen az." Ilyforma tételeket maga készíthet a tanító, s aztán maga mondja fel. Gyermekek! vegyétek elő papírotokat, magyarnyelvtani írásgyakorlatunkat folytatjuk!! Fel! Ekkor kimond a tanító két vagy három szót egyszerre, tisztán és megmondja nekik: ugy Írjátok le a szót, mint kiejtve halljátok. Kezdetben még a betűket is jó felmondani nehezebb szókban. Az előforduló Írásbeli jelek apródonként megismertetendők ; ezek minden efféle Írásgyakorlatnál előjővén, utóljára egészen megszokottá válnak. Leírván a gyermekek például az előbbi feladatot, a tanító mindegyik iratát nézze át s ki talán hibázott, (a hí-