Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-12-25 / 51-52. szám

A származási lcpcső sort tehát ugy kell rendezni, hogy semmi uj betűnél — tanítás alkalmával — egynél több uj alapvonás ne forduljon elő. Például a kis i betii után taníthatom a szinte kis u-t, ü-t, n-t, m-t, r-t, v-t, stb. de az 1 után az s-t vagy k-át és a-t, stb. nem lehet. 7. Az uj modorú Írástanítás egyszersmind szabályos tttenyszerü irás. Minden egyes, mindennapi testi működéseiknél is az embereknek megvan az alap és ok, — és ha már annak összbangzatban és szabályszerűségben kell történni: a kényszer, sőt a szükségesség az ütenyre. Épen így van ez az iskolábani Írásnál is. Üteny a mozgásnak törvénye. Ezen törvényeket most már, melyek szerint kell irányulni az Írásnál megkívántató testi munkásságnak és a melyek va lóban igen egyszerűek, felkeresni és megtartani szintén elengedhetlen föltétele és kivánata a célszerű írástanításnak. Hogy már a tanítványok egész tömege mintegy egység nyerjen tanítást, hogy minden önkény száműzessék, s hogy állandó szabályszerűség hozassék a kézmozgásba, s hogy minden egyes irásrésznek a maga teljes illetéke s joga megadassék, ezek végett használja az uj irtanmódszer az ütenyt. Minden növendékek az adatott s elöttök jól ismert űtenyjelre Íróasztalhoz ülnek, a vezényszó után a tollat helyesen megfogják s bemártják azt a tintába, néznek egyszersmind a tanítónak a fekete tábláni ütenyzéssel (tactus) történt előiratára, s kezdenek irni pontosan egyszerre stb. mindeú adatott jel után és jelre. Igy írnak ök vonásról vonásra, betűről betűre, szóról szóra, a tanítónak meghatározott üteme szerint. Ez történik mindaddig, míg nekik a helyes ütem szokásukká s második természetükké válik. , Minden cselekvésre van egy szabály vagy törvény, az irótagok mindenik mozgására egy meghatározott jel. De ezen követelményt sem kell az Írástanítás egyedüli vezérelvévé emelni; bár ennek megvan a maga teljes jogossága. Ütem irás és csupán csak ütemirás, azaz olyan Írástanítás, hol az ütemzési formulán kivül — mely is egy, kettő, három stb. — a felebb előszámlált főbb alapvonások és elvek az ujabb irtanmódszer világos követelményei ellenére is egészen elhallgattatnak vagy csak épen felületesen vitetnek keresztül — szintén a legnagyobb szélsőségre vezet, s az ujabb irtanmódszer hitelének nem előnyére, hanem kárára és csak törpítésére szolgál. Hogy az ütemzési formula (egy, kettő, három stb.) még magába nem a felebb előszámlált főbb alapelvek és követelmények összege, és hogy ez az egyes betű alakok részeit meg nem nevezi, alapvonásaira nem elemezteti, sem a 3-ik pont alatt említett képezési szabálylyal a szavakat le nem iratja — a mi pedig a célszerű Írástanításnál elengedhetlen fődolog, — minden szakértő és tárgyavatott előtt tisztán és világosan áll. És mégis fölvilágosodott korunkban mily sok tudósnak túlságos saját képzelődései és elfogult okoskodásai vannak az íitemzésről, azt tartván jelesen : hogy ha az ütemzési formulát (egy kettő három stb. hangoztatja a növendék előtt az irástanító, már azzal elmondta és eleget tett légyen az uj tanmódszer valamennyi már eddig említett lényeges alapelveinek és szabályainak. Az ütemzés a célszerű és sikeres Írástanításnál igaz, hogy fődolog; de a többi alapelvek egyesítése által hozhat csak valódi sikert. Szélsőségek között megyen az arany közép ut, s csupán amazoknak kibékítése és összekötése által létesül az igazság. 8. Az uj modorú írástanítás egyáltalában összetes oktatás és nem mint eddig egy esek tanítása. Valamíg az Írástanítás, mint az fájdalom még eddig is az iskolák nagy részében, név szerint a köznép és felső osztályokban, hol az irásfüzetbe benyomott vagy ahoz mel- 1 lékelt eloiratok szerint történik, az irás egyesek tanítása, azaz a hol minden tanítvány különbözőt ir, mindaddig a legészszerübb eljárás mellett is csak csekély hiányos és bizonytalan előhaladást lehet tenni. Ezen állítás igazságát már régóta lehetett tapasztalui a korábbi számolástanítás 1 kezelésénél, hol mindenik tanítvány Junker szerint különös számolás módon és külön példát számított, és a helyes irási tanításban, hol Baumgarten szerint minden növendéknek külön példánytáblája volt és a szerint dolgozott — ugyanazért az egyes tanítást ezen tantárgyból az iskolai tanításban csaknem mindenütt száműzték. Miért ne akarnánk következetesek lennni s ugyanezt tenni az Írástanításban is? Az írástanításnak is összetes tanításnak kell lenni, a nélkül mégis, hogy minden növendék egyéniségének — melynek e mellett elegendő játéktere maradt — tekintetbe vétele korlátoztatnék. — Azon érdem már, hogy ezen egyáltalában gátló hiányon segítve van és ezentúl is lesz segítve mindenek előtt az uj irtanmódszert — egy szóval mondva — az ütem-irástanítást illeti, mert ennek első törvénye így hangzik: hasonló munkásság s meg határozott időbeni egyforma cselekvés. Egy osztálynak minden növendékei ugyanezt teszik. Mindnyájan egyszerre nyernek tanítást valamely vonásról, valamely betűről stb. Mindnyájan egyszerre látják azt tisztán és világosan, közösen nevezik azt meg, elemezik és írják be. Maga a minden növendékek irománya is e szerint Ítéltetik meg és javíttatik ki. 9. Végre az írástanításnak, mint a beszéd alárendelt részének állandó tekintettel kell lennie a hangoztatásra, a b e t ü z é sre és olvasásra a helyesírás, — Írásjelek általi megszaggatás, szó-, és végre mondat— sfogalmazástanra, s mindezen vele rokon tantárgyaknak támogatására, előmozdítására törekednie, sugyanazértamaga egcsz anyagát ezekből kölcsönöznie. Annak bizonyítványául, hogy az Írástanítástól, —- a korszellemmel előhaladt külföld jártas iskolaférfiai már eddig is ezt követelték, idézem mindenek előtt Gurtma n t, ki „a népiskolák reformja" című művében a 275-dik lapon így szól: „a helyes Írásnak és stylnek alapja bizonyosan az olvasásban van; hogy pedig a szépírás ezektől teljesen elválasztatik, az csak a gépiesség előmozdítására történik." Ha már az Írástanítás a föllebbi alapelvek^ szerint történik, akkor az ő tanmódszere ez által valóban azok sorába lép, melyek tiszta szemlélésre, saját öntudalomra, belső kiképződésre s a gyermekek szellemi munkásságára és természetszerű kifejlésére alapítvák, melyek a rájok vonatkozó és rokon oktatási ágakkal kölcsönös hatásban állanak és melyek a különben holt gépiességet, mely ezek néhányánál valamint főleg az írástanításnál is nélkülözhetlen, a túlnyomó szellemi elem által megelevenítik. Ha ezen alapvonalok az ujabb irtanmódszernek főmozzanatai, s ha azok — a mi fődolog — gyakorlatilag és következetesen ki és keresztül vitetnek: akkor bizonyára meg fog felelni ez azon követelményeknek is, melyeket a didaktika megkíván minden tantárgyban, s a taníványnak physologiája (szervélettani szervezete) főleg az irás tantárgyától. Kétszeres, sőt háromszoros idő — drága, kipótolhatlan iskolaidő — kiméltetik meg, s mégis a növendék kitűzött céljához biztosabban és gyorsabban vezéreltetik. Minden rendetlenség és zavar, mindennemű lárma és unalom, kifáradás és gondtalanság, fecsegések és másnemű csélcsapságok ,melyek a régi módszerinti írástanításnak hü és terhelő kísérői, a rendes styl szerint elenyésznek, s azok helyére lépnek: a legnagyobb rend és nyugalom, uj friss élénk élet és működés, példás fegyelem, mint csaknem semmi más tantárgynál, dologhozi kedv és szeretet, folytonosan emelkedő figyelem és örömteljesség, mely ezen tanítást a növendék előtt egy a legkellemesebbé teszi. Tanító és tanítványok egyszerre és szünetlenül tevékenyek és feszült figyelmüek. A közös elöiratnak tiszta szemlélete és figyelembe vétele, alapos ismerete azon alapvonalaknak, a melyekből az egész irás keletkezett, a szellemileg felfogott