Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-12-11 / 49. szám

körülményesen Sinai és társainak ama törvény keletkezése alatt folytatott ellenmunkálkodását és ennek a királyi resolutiora gyakorlott befolyását; mi bizony épen nem arra való volt, hogy a két elem közti összetartást előmozdítsa és a kedélyeket ama békés egyetértésre hangolja, mely a zsinat szerencsés folyamatjához oly annyira szükséges volt. Sinai, ki nagy tudománya és egyéb kitűnő tulajdonságai miatt tiszteletünkre nagy mértékben méltó, ez ügyben mindenesetre ugy járt el, hogy nyilvánvaló lett, miszerint nem Isten, hanem maga dicsőségét kereste. Ha egyházát őszintén szereti és a közügy igazán szivén fekszik: nem törekszik az egyház tejéről épen azon férfiakat leszorítani, kiknek épen akkor a tőrvényhozó gyűléseken való buzgó férfias fellépésétől a protestantismus léte vagy nem léte függött. Ám mondják Sinai eljárását törvényszerűnek, de sem korszerűnek, sem evangyéliomszerünek azt senki nem állíthatja. Még kevésbé korszerű és eszélyes most, midőn több mint félszázados szokás az egyházat hosszas hányattatások után valahára a kellő kerékvágásba belevitte, a régi gyülöletességeket újra feleleveníteni és szakadást előidézni akarni akkor, mikor inkább mint valaha mindenek felett hü összetartásra volna szükség. De hiába már Rousseau monda: az ember nem adhat mindazoknak pápaszemet, kiknek arra szükségök volna. A harmadik szakaszban szerző előre bocsátván , a Thomasius egyházigazgatási rendszerének előadását, s annak a lengyel egyházi codexben történt alkalmaztatását, végre a zsinatra keríti előadását és elbeszéli, mikép fondorkodtak az urak és mi uton sikerült nekik a papok lealázása végett a lengyel egyházi codex szerint dolgozott munkálatot nálunk is elfogadtatni s a papok által aláíratni. Mi az 1791-ki zsinaton hozott canouokuak bámulói épen nem vagyunk, sőt — hogy többet ne említsünk — ama méltatlanságot, mely e kifejezésben fekszik: régimén ecclesiasticum ex consensione ecclesiarum Ministris qu oq u e religionis defertur, sajgón érezzük és fájlaljuk; de meg keli vallani, hogy ezen úgynevezett históriában is e canonok létrejötte s azoknak oly alakban történt megállapítása, mely senkit, ki higgadtan gondolkodott e tárgyakról, ki nem elégíthet, az egyetlen tény, mely az előzmények után kellőn motiválva tűnik fel. A világi uraknál még egészen fris emlékezetben volt, hogy míg ők a vallásszabadságért az országgyűlésen bátran küzdöttek , addig hátuk mögött önfelekezetiikbeli papok a hatalommal szövetkezve ellenük dolgoztak, s így épen nem csodálkozhatunk azon, hogy az általuk kivívott szabadabb vallásügy vezetését oly kezekre bízni nem akarták, melyek folyvást csak onnan vártak gyámolítást, honnan legjobb esetben a papok tekintélye látszólagos emelését, de a protestantismus tiszta elve előmozdítását remélleni józanul épenséggel nem lehetett. Az utolsó, negyedik szakasz arra a kérdésre felel : mikép történt az, hogy most már 67 éve múlt s a zsinati határozatok még mai nap sincsenek szentesítve? A mondottak után nem nagy diviuatioba kerülne, — ha nem tudnók is, — kitalálni, hogy a minden felöl izgatott papságnak egy fractioja (a nagy rész akkor is magában az egyházi kar kebelében az evangyéliomszerü presbyteri rendszer mellett buzgott) a zsinati határozatok életbeléptetése ellen mindent elkövetett, s hogy az államhatalom oly körülmények közt legjobbnak látta a dolgot függőben tartani; különösen miután, a mint historicusunk naivul megjegyzi — „magának a hercegprímásnak is kifogásai voltak a zsinati határozatok ellen és leglföbbképen az, hogy a papságot nagyon lealázzák." — Ugy-e bizony kár volt a papok részéről egyenesen nem a hercegprímáshoz fordulni s öt a protestáns szabadság védőjéül föl nem kérni! A politikai viszonyok mellett Sinainak, később Benedek Mihály, tiszántúli superintendensnek a canonok ellen benyújtott emlékiratai és folyamodásai megtették a I magok hatását ; a canonok meg nem szentesíttettek s a kik akartak, — alaposan megtanulhatták, melyik a legrö-I videbb ut arra, hogy a magyar protestantismust megpu hítsák, s vele azt mívelhessék, a mi épen tetszik. Szerző avval fejezi be munkácskáját, hogy ő tudja, miszerint munkája nem m i n d e n olvasónak lesz ínyére s hogy cu 1 p a t u r ab h i s, quilaudatur ab i 11 i s. Biztosítjuk a jó urat, hogy könyvének célzata félre értetni sehol nem fog. Részünkről rég nem olvastunk valamit, melyben a kellő hangulat elhibázva inkább volna, mely ügyesebb volna a magas kormányt felekezetünk ügyei iránt félrevezetni, az egyház különböző elemei egyetértő összetartását alaposabban felrázni, mint c históriának címzett röpiratban történik. Azonban egyet mégis tanulhatunk belőle, azt, hogy kiváltágos jogok feszegetése a szeretet vallás terén soha jót nem sziilt. Vegye ezért szerző köszönetünket annyival inkább, mert tapasztalatból tudjuk, hogy a mint S t e f f e n s találón mondja: A mit a jó ügyért tehetünk, ritkán hat oly elömozdítólag , mint amit roszakarók e 11 e n e tenni törekednek. B. M. BELFÖLD. Statiatikai adatok egyes egyházak anyagi állásáról. (Folytatás.) Tekintsük meg már a szorosabb és szélesebb értelemben vett egyházi személyzetet. Amaz áll 2 lelkész, 1 fő és 3 kisebb rendű fitanító, 2 leány tanító, 1 kántor, és így összesen 9 személyből, kik mindnyájan házas és egyen kivül családos emberek, ugy hogy a 8 család áll 47 tagból, s ha ehez a 9-dik házaspárt, és 9 szolgálót hozzáadunk, lesz 58. — A szélesebb értelemben fizetéses egyházi személyek 1 főgondnok, ennek 1 segéde, X consistorialis jegyző, 2 harangozó, 1 vízhordó, ki hordóban talyigán naponkint vizet hord mind a fi , mind a leányiskolákba, 1 fütö a fiiskolában. Ezekhez járulna ínég két egyházíi, kik urvacsoráláskor bizonyos szolgálatokat végeznek. De ezeknek valamint dolguk kevés, ugy fizetésűk semmi. A szoros értelemben vett egyházi személyek hivatalukban állandósítva vannak, azaz nem változnak időnkint.— A szélesebb értelemben lévők lemondás utján többször változhatnak és változnak is.— Az egyházfiak pedig, tisztesebb és fiatal iparosok közül szemeltetnek ki minden évben ujabbak. Most már az a kérdés, hogy ezen 9+7 16 egyházi személynek mit ád az egyház lakban, pénzben, földben, termesztményben. A szorosabb értelemben vett 9 egyházi személy mindegyikének ád lakot, ámbár a tanítóknak csak az iskola épületében, hol azon időhöz képest, midőn még a fitanítók a debreceni iskolából csak 3, s illetőleg egy évre hozattak, és mint ilyenek nőtlenek valának, a fötanító számára, — mint már fenébb is említém, egy szoba oldalszobával, a 3 kisebb fitanítók számára pedig csupán egy szoba létezett. Most már a fitanítók mindnyájan családosak lévén, csak egy lakik közülök az iskola épületében, egynek pedig, ki a maga házában lakik , évenkint 16 pforint adatik lakbér gyanánt. A mi a földet illeti: a szorosabb értelemben vett egyházi személyek közül 8-nak — mivel a főtanítónak nem adatik — ád összesen 92 köblös földet. —• A szélesebb értelemben! egyházi személyeknek sem lak, sem föld nem adatik. Mind a szorosabb, mind a szélesebb értelemben vett egyházi személyeknek, s így összesen 16-nak ád az egyház pénzben 1072 pforintot, — 13 egyházi személynek pedig gabonában búzát 265, árpát 200 köblöt.