Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1858-12-04 / 48. szám
szánalomból tűrnek. — Török alattvalók közül legelsőben 1826 ban tértek át a protestantismusra Beyrouthban, mi leginkább amerikai hittérítők f'áradhatlan buzgalmának köszönhető : de ezen áttérők semmi törvényes védelemre sem számíthattak, sőt volt rá eset, hogy egyiket vagy másikat halálra üldözték. 1831-ben a hittéritők Konstántinápolyban az örmények közt kezdték meg müködésöket, s csakhamar megmutatta Isten, hogy az elhintett mag jó földbe hullott; de azért annyira féltek a papi nralomtól, s oly csekély védelemre lehetett számítani a török kormány részéről, hogy a legnagyobb ovatosságra volt szükség, az áttértek csak titkon vallották a protestáns hitelveket, hogy üldözésnek ne tegyék ki magukat. Mivel ők az örmény patriárka alá voltak helyezve, elég volt, ha az ugy jelentette fel őket, mint rendzavarókat, nyugtalankodókat, s azonnal készen állott a befogatási vagy számüzetési parancs. 1846 ban általános hajtóvadászat rendeltetett el mindazon örmények ellen, kiket protestánsoknak gyanítottak s ezen üldözést jó darabig az egész török birodalomban vészt hozó buzgalommal hajtották végre. Ezen nemtelen üldöztetés szolgáltatott alkalmat lord Stratford határozott s erélyes föllépésére, melynek eredménye az lett, hogy a protestantismus törvényes íelekezetnek ismertetett, még pedig oly főnök alatt, ki sem az örmény pátriárkától, sem a római főpaptól nem függött. Ezen főnök egy világi protestáns lett, kit a sultán különös parancs által nevezett ki ezen szép hivatalra. A lefolyt harminc év negyedik eredményének mondható azon alaptörvény életbeléptetése, mely a porta minden keresztyén alattvalója jogait biztosítja s egyenlő lábra állítja. Ezen törvény már korábban ki volt elvileg mondva, de csak az utóbbi háború által kivívott hatti-scberif következtében frissittetett fel s eleveníttetett meg; és Isten igéjének törvénye, mely szerint tisztelni kell azt, a mi tiszteletre méltó, kényszerít bennünket annak elismerésére, hogy Törökország keresztyén alattvalói jogaik és szabadságaik biztosítását csupán az angol követek íaradhatlan működésének és lankadatlan kitartásának köszönhetik. Ezen alaptörvény szerint arra kötelezi magát a sultán, hogy semmi különbséget sem tesz keresztyén és török alattvalói közt s polgári tekintetben törvény előtti egyenlőséggel ruházza fel őket. A katonai és polgári hivatalok bizonyos fokig mindenki előtt nyitva állanak ; a törökök által eddig a keresztyénekre szórt csúf és gúnynevek eltöröltetnek ; a keresztyének polgári ügyeikben török ellen is tanúskodhatnak; a keresztyének török földbirtokot is vehetnek , s a keresztyének épen ugy, mint a törökök összeírás alá esnek. Világos, hogy ezen engedmények egymással szoros kapcsolatban állanak s egy és ugyanazon cél felé irányozvák, jelesül Törökországban teljes polgári és vallási szabadság alapítása és biztosítása a kitűzött nagyszerű cél. Sajnos, miszerint ki kell mondanunk, hogy ezen engedmények gyakran megzavartatnak s Törökország jövője nem a legkecsegtetőbb színben tűnik fel. Igaz ugyan , hogy a janicsárok megsemmisíttettek s hatalmuk nem fog többé erőre vergődni; a keresztyén alattvalók kedvezőbb helyzetben vannak most, mint voltak valaha ; a keresztyének élete és vagyona nagyobb védelem alatt áll, mint ezelőtt; a protestantismus törvényesen elismert vallásfelekezetté lett és sohasem fog többé megszűnni az is lenni. Az is bizonyos, hogy kormányrendeletre egy török feje sem üttetik le, ha keresztyén vallásra tér: de azért ne kecsegtessük magunkat azzal, hogy Törökországban teljes és korlátlan vallásszabadság uralkodik. Fájdalom ! ettől még messze vagyunk. Konstántinápolyon kivül tudtunkkal egy török sem lett keresztyénné s hihető, hogy sok Duna viz omlik addig a Fekete tengerbe, míg erre példát mutathatunk fel. A sultán, tagadhatlan, igen felvilágosult s jó gondolkodású fejedelem s meg kell vallani, hogy szívből óhajtja az engedmények életbeléptetését; de ha egy felvilágosult nagy vezér ugy nyilatkozhatík, hogy a hitehagyott török kitakarodjék az országból, mit várhatni akkor a bigott s míveletlen basáktól, kik testestől, lelkestől a rajongó néptömeg hatalmában vannak ? A hatti-scherif jelentékeny tény s nagy horderejű oklevél; üllő ez, melyen a pöröly megnyughatik, megmásíthatlan császári parancs, melyre mindig hivatkozhatni, s mint reményleni lehet, nem minden siker nélkül; de az abban biztosított szabadság csak holt betű s papiroson áll, s az általános szabadság eszméje, mely egy törököt arra lelkesítene, hogy keresztyénné legyen, soká ver fészket egy borotvált agyban. Igyaz ugyan, hogy a kormány szabadabb gondolkodású tagjai ezen oklevélben kimondták azon alap-i elvet, miként tanácsosa keresztyén hatalmak kedvéért valamit tenni s vannak , kik a halálbüntetéstől iszonyodnak, de azért mind azon valószínűséggel vigasztalja magát, hogy az ő életűkben egy két ilyes eset fog előfordulni. És ha az áttérések szaporodni találnak, a török kormánynak embej rül neki kell gyürkőzni, hogy az ebből származandó vihart maga lecsendesíthesse, mert jaj lesz neki, ha kuruzsolók avatkoznak bele, kik azt vitatják, hogy ezen baj orvosfüve is az ö kertjükben terem. Hogy a török nép hangulata ily esetekre eleve elkészíttessék, szükséges, hogy a kimondott törvény minden előforduló körülmények közt szigorúan megtartassék. És mivel igen csekély az áttérés, igen könnyű a törvény megtartása; és ha azon kevés töröknek, ki most keresztyén i vallásra tér, törvényes védelem nyújtatik a helyett, hogy száműzetnék, majd az együgyübb török szeméről is leesik a hályog, tiszteltebb vallásos fogalmakat nyer s megbarátkozik az áttéréssel, a mi nem fog elmaradni. Adja Isten, hogy ugy legyen, adja Isten, hogy egész tömegek vegyék fel a keresztyén vallást s akkor reménylhető a beteg ember felgyógyulása és a kuruzsolók, kik annak hálósapkájára is sorsot vetettek, szégyennel fognak visszatérni. Egy eset adta elő magát Törökországban, mely némi fényt vet a kérdésben forgó ügyre, de ezt — hogy hoszszadalmas ne legyek — csak más alkalommal fogom elmondani. Boross Mihály. Poroszország. A porosz regensherceg a ministeriumhoz intézett beszédében az egyház és iskolát illetőleg következő emlékezetre méltó nyilatkozatot tett: „A legkényesebb és legnehezebb kérdések közé, melyeket szem előtt kell tartanunk, az egyházi kérdés tartozik, mivel e téren sok visszaélés történt a közelebbi időben. Mindenekelőtt a két keresztyén felekezet közt a lehető egyenlőségnek kell uralkodnia. De mindkét egyházban egész komolysággá' kell azon törekvések ellen föllépni, melyek célja, hogy a vallás politikai irányok köpenyegéül szolgáljon. Az evangélikus egyházban, nem tagadhatjuk,oly orthodoxia támadt, mely alapelveivel nem egyezik, s melyet nyomban képmutatók követnek. Ez orthodoxia az evangelikus unió áldásdús működésének mindenütt gátként áll útjában, s már közel voltunk ahhoz, hogy azt meghasonlani lássuk. Erös akaratom és határozatom annak fentartása és tovább gyarapítása, a felekezeti szempont minden tekintetbevételével, mint az erre vonatkozó rendeletek meghatározzák. E feladat megoldására azok kivitelében az organumokat gondoj san kell megválasztanunk, s egy részt megváltoztatnunk. I Minden képmutatás, álszenteskedés, szóval minden, a mi az egyházi ügyet önző célok kivitelére használja, álarcától megfosztandó, a hol csak lehetséges. Az igazi vallásosság meglátszik az ember egész magaviseletén ; ezt mindig szem előtt kell tartani és a külső tettetéstől és szinléstől megkülönböztetni. Mind e mellett remélem, hogy minél magasb helyen áll valaki az álladalomban, annál inkább példát fog mutatni a templom szorgalmas látogatásában. A katholikus egyház jogai alkotmányosan vannak meghatározva. Az ezeken túlterjeszkedés nem tűrendő. A tanítási Ugy azon öntudattal vezetendő, hogy Poroszország a maga fensőbb tanintézeteivel tükörül szol-