Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-02-04 / 5. szám

egy mivelt magas kormány kegyétől, mint egy községi tanácstól, mint a nép ingatag és változó kedélyétől Kivívott, s megszentesített pacificatioink tekintetbe vételével, a magas kormány atyai karja nyugszik felettünk igy is, s. főpásztoraink igy is a legfelsőbb rendeletek első orgánumaiként tekinthetők — a magas kormány pártfogása nélkül, átkok légióitól kisért fizetésünket egész teljességében igy is alig ha látnánk: államsegély kíséretében is az őrködend felettüuk, azon különbséggel, hogy urainkkal szembe önállóbbak leendnénk —népünkkel békében és szeretetben élve, egyházunk folvirágozand. Literáti János, munkácsi ref. lelkész. Aadaiék egyházi s iskoiai életünk ismer tetéséhez. A tiszamelléki helv. hv. egyházkerületben levő népiskolai főválasztmány mult év november elején első izben tartott tanácskozása alkalmával meggyőződvén arról, hogy a legtökéletesebb tanrendszer, a legjobb kézikönyvek, s legüdvosb intézkedések mind csak irott malaszt leendenek, ha nem bírunk iskoiai tanítókkal, kik által intézkedéseinket életbeléptessük, s kiknek lelkes s fáradatlan közremunkálásukkal az ige testté legyen. Ilyenek pedig nem fognak lenni, nem — még a praeparandiák mellett sem, — ha az egyházak isk. tanítóikat illő dijjazással el nem tudják látni. E nézetből indulva ki a választmány, kebeléből egy öttagú bizottmáyt nevezett ki, mely a népiskolatanitóknak a jelenleginél jobb, s állásukhoz illőbb dijjazásuk iránt adjon véleményt. Hogy erről gondoskodni különösen szükséges •az egyházkerületben, a népességi statistikai adatok rövid összeállítása eléggé mutatja. Van t. i. ez egyházkerületben 352 anyaegyház. Ebből 300 léleknél kevesebbet számlál 117 egyház, és igy az egésznek egyharmada; 300—5C0 lélekig van 101 e.; 500 -—• 1000-ig 98 e.; ezer lelken fölül 36 egyház. —A 325 leány egyház közül 300 lelket alig egy kettő számlál. Minő lehet az isk. tanítók dijjazása ily gyenge erejű s csekély népességű egyházakban, előre is lehet gondolni; de az köztudomásra juttatni a bejövendő adatok összállítása után, a fentebb irt bízottmány dolga leend. En csak a f. borsodi egyházmegyéből birván jelenleg hiteles adatokkal, szabad legyen ez adatok nyomán, előlegesen is e lapokban a népiskola tanítók dijjazása iránt véleményemet nyilvánítani, hogy a bizottmány összejoveteleig eszmecsere utján egy két jó eszmével vagy tanácscsal gazdagodjunk. A f. borsodi egyházmegye mintegy középben állván az egyházak népességi tekintetében, az itt mondandók csekély változtatással a többi egyházmegyékre is illenek. Van ez egyházmegyében 48 anyaegyház közül 300 lelken alól 12 e.; 300 — 500 lélekig 15 e.; 500—1000-ig. 20 e.; ezer lelken fölül csak egy egyház. Van kebelében három lelkésztanítón kivül 52 isk. tanító. Ezek közt 50 frton alóli jövedelemmel van 4; 50 frtól 100-ig 24; 100—150-ig 17; 150 —200-ig 5; 200 frton fölül 2. Fölvilágositásul megjegyezvén, hogy ezenjövedelmek többnyire termesztményekbol állván , a rozsnak köble vétetett 3 pfrtjával; a zab 1 írt. 36krval; a bor — ha ugyan az ugy nevezett congest bornak mondható — akónként 2 pfrt.;'a fa öle 3 frt. 30 kr.; egy kocsi széna 6 frt.; mely árak különösen a gabnafélék, az itteni piaci árhoz véve, magasak. Ez adatok mutatják, mi hihetetlenül csekély több egyházakban az isk. tanítók dijjazása. Hogy ily dijjazás mellett egyházaink alig tudják iskoláikat oly an, a milyen tanítóval ellátni, ezt mi, mint saját bajunkat;, igen is érezzük. E bajon tehát segíteni kell, még pedig minél előbb; de a „miként" nagy kérdése áll elő. En, ki ez egyházkerület anyagi állasát meglehetősen, saját megyémet pedig jól ismerem, és mint a fentebb irt bizottmány egyik tagja a „miként "ről is gondolkoztam, lehető röviden mondom el véleményemet, óhajtván a másokéval is e lapokban találkozhatni. Igy legalább helyzetünket fölismerendjük. Ez egyházmegyében a gyermekektől fizetni szokott tandijj fölötte csekély, alig pár kivétellel, egy véka zab, néhány krajcár, egy csirke, 6 —12 tojás. Ennyi az egész. Ezt tehát, ugy látszik, lehetne emelni. De ha meggondoljuk, hogy ezen kivül minden családfő, mint az egyház rendes tagja , évenként fizet lelkészénekés isk. tanítójának4 — 6, néhol 8 s több véka rozst, 3 — 4 véka zabot, vagy e helyett 20—40 itce mustot; s ha meggondoljuk, hogy e felvidéki nép legfölebb fél házhelyet, a nagyobb rész még ennyit sem bir oly határokon, melyek a legszorgosb munka és javitás után is ritkán teremnek annyit, hogy a család pénzes életre ne szoruljon. Ezeket meggondolva, a fölemelést alig tarthatjuk lehetőnek. Hiszen csak a közel múltban is, midőn a rozs közép ára 8 — 10 pfrt. volt, mi roppant egyházi adó volt ez egy szegény családra! és még akkor is mi kevés sok egyházi személyek illő dijjazására! Az isk. tanítók jobb ellátására a legelső sikeres lépés volna, véleményem szerént, a csekély népességű egyházakban a lelkészi állomás megszüntetése, s ennek jövedelmének nagyobb részben a tanítóra való átruházása. De azon kivül hogy itt sok függ a helyzettől, óvatosságra int a gondolat, hogy az ily gyülekezetek sorsa könnyen azzá lehetne, a mi szokott lenni a pásztornélküli nyájé — lassanként elfogy. Ugy hiszem, erről elég ennyit. Az isk. tanítók jobb karba helyezésére nagyon sokat tenne, ha a m. kormány kötelező erejűvé változtatná azon rendeletét, mely szerint a lelkésznek egy egész, az isk. tanítónak fél telki föld- rét s legelő illetmény adattassák ki. Igy, mint most van — modo persvasorio — nem sokra megyünk vele. De ehez még egy másik rendelet is mulhatlanul szükséges