Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-11-13 / 45. szám

Egyházi domestica-Még egyszer: „Nincs más választás." A birtokarányos egyházi adóróli cikkem e lapok 29 dik számában egyszerre jelenvén meg ifj. báró Vay Miklós pkrajcáros indítványával, néhány hónapi hallgatásra határoztam magamat , bevárandó az inditvány eredményét, annyival inkább, mert csakhamar mutatkoztak pártolásának egyes jelei. Azonban, minthogy csakugyan ugy fejlik az ügy, mint előre gondoltam, t. i. nem levén még tisztában magunkkal a legsürgetőbb teendőkre nézve, a nemes buzgóság fillérei csak gyéren gyiilnek, s nagyon szétforgácsoltatnak alig érezhető haszon és siker nélkül ; de tekintetbe vévén e lapok 40-dik számában a tiszáninneni ref. e. kerület határozatát, és Tisza Kálmán sok részben nyomatékos cikkét, indíttatva érzem magamat, eddigi cikkeimet ismét egy ujjal, hihetően e tárgyban utolsóval megtoldani. Rám nézve, talán jobb lett volna egyszerre mondani el, a mit ez ügyben szükségesnek véltem, s nem szaggatni cikkeimet, így legalább némi félreértést stb., szerkesztő ur minapi jegyzetkéjét is kikerülhetém vala: de a szaggatásnak is megvan azon jó oldala, hogy meggyőződésem a felmerült nyilatkozatok által csak erösebbé, s tapasztalatom gazdagabbá lőn. Meggyőződtem nevezetesen arról, hogy az egyház anyagi szükségei fedezése kérdésénél még csak az első stadiumban állunk, azaz : jelenleg inkább mint eddig bármikor is, érezzük, hogy egyházunk anyagi állásán segítenünk kell, de amiként re nagyon eltérnek nézeteink. Vajha cikkemnek sikerülne a nézetek őszpontosítása! Lássuk miként ? Nekünk az egyház anyagi terén hosszú tétlenség s mulasztás bűnét kell helyrehoznunk. A legközelebbi zsinat több mint félszázaddal tartatván ezelőtt, akkor még nem volt annyira érzett szükség az egyház anyagi sorsa felett rendelkezni, mint nap- , jainkban. Az ujabb korban a szellemi és anyagi — vajha mond- j hatnók erkölcsi — tekintetben óriási léptekkel haladó köz- , míveltség érintésétől egyházi személyeink sem lehettek mentek, akarva néni akarva hódolniok kellett a korszellem parancsoló szavának. Es ha ez egy részről nyereség ránk nézve, más részről baj, mert nem birunk eszközökkel annak kivánatinak eleget tenni. Midőn a magyar prot. egyházi személyek dijlapjai (charta) készültek, 10—20 hold föld, ugyanannyi köböl életfizetés, s néhány forint a kor akkori egyszerűségénél fogva eléggé tisztessé- , ges jövedelem lehetett, s arányban állott a társadalom más osztályai jövedelmével. Néhány forint az egyházi személynek háztartási, ruházati, s gyermeknevelési költségeit fedezni képes volt. De ma a p é n z zsarnokhatalommá nőtt, s befolyásától senki sem lehet ment. A közmíveltség szokott következményei, mint a külcsín, divatosb viselet, sőt fényűzés a nép legalsó osztályáig lehatott , s betolakodik a lelkész és isk. tanitó szerény lakába is. Vegyük ezekhez a szellemi szükségek ma inkább mint bármikor ezelőtt elutasíthatlan kielégítését, akkor eleget mondottunk annak megmutatására, hogy e nagyszerűen megsokasodott szellemi s anyagi szükségeit az egyházi személy régi mérvű fizetésével sehogysem fedezheti. Innen van, hogy felvidéki apró egyházainkban lelkészeink s isk. tanítóink helyzete sajátságosan nyo- ' masztó, melyet alig lehet belső megindulás nélkül tekinteni. Innen van, hogy sokan állásuk tekintélyének csorbításával, s hivataluk nem kis hátrányára rusztikálni s spekulálni kénytelenek, hogy elutasíthatlan szükségeik fedezését megbírhassák. És ez, nézetem szerint, az elvilágiasodásnak veszélyesebb oldala, mint a meggazdagodás, a mitől különben sem lehet félni csekély erejű prot. egyházunkban, még ha a birtokarányos egyházi adó elfogadtatnék is ; mert mint már egyszer mondám: mi nem bírnánk meg oly adózást — nincs is rá szükség —, mely a gazdagodáei vágyakat kielégíthetné; de meg olyat — és már erre bizony szükség volna — mely „post cathedram sedet atra cura-"tól megszabadítson. Ma nincs a társadalomnak egy osztálya is, mely költségeivel arányban álló jövedelmet ne vívott volna ki, vagy kivi ni ne törekednék. Csak mi prot. egyháziak maradunk hátra. A rágalom se mondhatja rólunk, hogy szerénytelenül kiáltozva zörgettünk segélyért az egyház ajtaján, hanem magunkba vonulva mind ez ideig törtünk s vártunk; legyen szabad már egyszer legalább remélnünk, hogy az egyház mostoha sorsunkat szivére vévén, önfelvirágzása tekintetéből is lehetőleg segíteni fog. De még ez nem mindeu. — Vannak nem kis számmal egyes egyházaink, melyek a fenállhatás eszközeit nélkülözve, pusztulásnak indult, vagy romban heverő egyházi épületeik kié pítésére képtelenek. Ezeken segíteni s nekik gyámolkart nyújtani egyetemes egyházunknak igen is érdekében áll. Hiszen ezért akarunk országos domesticát —• hallom mondatni. Nagyon jó ! Üdvözlöm az eszmét. De a megindult utón nem tartom kivihetőnek. Elmondom, miért nem V Az országos domestica ifj. báró Vay Miklós egy pkrajcá ros indítványa nyomán indult meg, s okt. végéig mintegy 60 (negyed év alatt vajmi kevés!) *) egyén által karoltatott fel. Szabad legyen itt eleve is tiltakoznom azon lehető gyanúsítás ellen, mintha én azon nemes keblű férfiak buzgó törekvésének útját állani akarnám ; mert bizton mondhatom, hogy senki több tisztelettel meg nem hajlik azon jeles férfiak előtt, kik nemcsak akkor állnak helyt, mikor az egyházban jogokat kell gyakorolni, mérlegbe vetvén ekkor őseik néhai érdemeit is ; hanem helyt állnak akkor is, midőn kötelességet kell teljesítniök. De mind azon tisztelet mellett is, melylyel a tisztelt báró s követői irányá ban viseltetem , egyéni véleményemet sértés nélkül elmondhatom. Akarom hinni, hogy nemes szivök sugallatát követve, ezerek lépendenek jobb módú birtokos, sőt itt ott szegényebb sorsú feleink közül is a nemes báró nyomdokába, kik 10 évre megfizetik az országos domestica számára az önkényt felajánlott krajcá ros adót, és ez meglehet, bizonyos egyes célra, például: a pesü prot. egyetem legalább részbeni felállítására elégséges leend. Es én óhajtanám, hogy egyenesen s kivétel nélkül oda fordíttassék ; mert a többek, s közelebb Tisza Kálmán által nagyon jól elmondottak után, a Pesten felállítandó prot. egyetemre egyházunk felvirágzása tekintetéből, múlhatlanul szükségünk van. De én óhajtanám, hogy ez adózásra nézve, ne tűzessék ki semmi eleve meghatározottt év, hanem ez biztos jövedelműi utasítassék az egyetem javára mindaddig, míg a leendő zsinaton az egyház anyagi szükségeinek fedezésére általános intézkedés történendik. Es én ily értelemben szinte kész vagyok 50 köblös parochialis földem, s ugyanannyi köb. életfizetésemtől három, három pkraj cárral számított öt pftokat e célra évenként felajánlani, a mit is ez alkalommal azon kéréssel küldök t. szerkesztő úrhoz, hogy az illető kezekbe szolgáltatni legyen szives. De hát a többi kiáltó szükségeinkkel mi történjék ? a megindult önkénytes adó vajha az egyetem szükségein birna lendíteni, ha bár mind oda utasíttatnék is. Es kérdem : miért viselje csak néhány száz, vagy ezer nemes keblű s vallásos érzésű férfiú a prot. egyház fentartásának terhét ? Hiszen a prot. egyház fenállásának s jólétének ügye édes mindnyájunké! De lehet-e remélni, hogy önkényt mindnyájan hozzájárulandunk csak e csekély adó fizetéséhez is ? Kényszerítő törvényt kell ugy-e hoznunk, hogy az összes egyház hívei a krajcáros adót birtokuk, vagy mint a tiszáninneni e. kerület közelebbi gyűlése óhajtja, államadójuk minden forintja után, fizessék; mert nagyobb eredményhez csak így juthatunk, de ez az igazság szava is. De épen itt akadunk el, nem mondom százak s ezerek akaratos közönyén, de az egyházi adózást most is igen terhesnek tartó szegény felvidéki nép tehetetlenségén, mely inkább teherkönnyítés, mint nevelés után sovárog. A tiszáninneni e. kerület életéből a közelmúltból, példával szolgálhatunk. Midőn a S.-Patakon felállított isk. tanító-képezdére minden lélek után 5 pkrajcárt kellett beszednünk, mennyi nehézséggel találkozánk, bár világosan kimondok, hogy ez csak egyszer mindenkorra történik. Mennyire devalválta csak e kicsiny adó egyházaink népességét (most 20 ezerrel kevesebbre van téve a pataki névtárban, mint pár évvel ezelőtt), sok egyházak szabadkozván, hogy nincs bennök annyi lélek, mennyi a névtárban fel volt téve, mely után vettetett ki az 5 krajcár, s e miatt némely része most is fizetetlen, s cs ík egye *) E kevésnek is fele lelkész. S. J.