Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-10-30 / 43. szám

míveltségre; — s tudni mit mívelnek mások, minő eszmék, uj fölfedezések foglalkodtatják a kor legkiválóbb egyéneit, mindenkit, s azok közt a magyar embert is érdeklő dolog; — mert nemcsak hogy minden ismeret szoros összeköttetésben van , hanem minden emberek kenyérkereseti foglalkozásán kivül, a legmindennapiabb társaságban számos mellékismeretekre van szüksége — főleg ha műveltségére valamit tart. A fő ismeretág, melyet a „Budapesti szemle" kölönösen elő ügyekszik mozditni, a történettudomány, s itt első helye jut a magyar történetnek. A ki csak magyarnak nevezi magát, tudhatja, hogy nemzetünknek a nyelven kivül nincs oly fontos kincse, mint nemzete történetének sokszor fényes és ránk nézve mindig tanulságos lapjai. A realtudományok, az anyagi gazdagság sohasem tart fen egy nemzetet is. — Oly történetnek mivelése, minő nemzetünké, mindig nagy kincs, ha közvagyonná lesz, ha lehetőleg mindenki lelkében él. Ez oly fontos dolog, hogy elmondhatjuk, minden közelebbi időkbeli katastroph és gyász a történetek nem ismerésétől származott nagyobb részben. A „Budapesti szemle" jól érzi hivatását. Hangos phrasisok helyett a történetet híven, adataiban beszélteti — eleven képeket ad a múltból, saját nemzetünk és más nemzetek múltjából — s már csak ha egyéb nem, ez egy szempont is megérdemli a pártolást. A múlt, első évi folyam, ha egyéb által nem, becsessé válnék a magyar diplomatiahüés részletes leirása által e cím alatt (Zápolya) „János király és diplomatia", melyben számos uj dolog van napfényre s még több a magyar közönség tudomására hozva. A múlt évben megjelent négy közlemény már egy kis kötetet tenne ki. Ugyancsak e korból ugyan e jeles történészünk egy más jellemrajzot közlött „Verböci István és Verancsics Antal." A múlt évi folyamban jelent meg: „A magyar vezérek kora" Szabó Károlytól, melyben az iró számos évi, e kornak szentelt alapos tanulmány után, a honalapítás korát ismerteti egy részt annyira uj színben, oly étdekesen és avatottan, hogy a múlt mintegy jelenné tétetik. Az árpádok korát ez iró a honalapitáson innen is folytatja — s a Szemle olvasói még későbbi korokra nézve is hasonló érdekű cikkeket várhatnak tőle. A múlt évi folyamban jelent meg : „Hunyadi János emlékezete" Szávától. Ide sorozhatjuk az „Erdély irodalomtörténete, különös tekintettel történeti irodalmunkra" című cikket Szilágyi Sándortól, ki hasonlókép sokáig tanulmányozta az itt fölvett tárgyat. Nem is említjük az oly aprócikkeket, melyekben honi történetünket közelről érdeklő könyvek ismertetése foglaltatik, minő Szalaytól: „László király halála" Palacki munkája birálatául. „Eugen herceg életirása" (Arneth), „II. Ferdinánd története" (Hurter). Szabó Károlytól: Büdinger osztrák történetei, különösen a magyar történetre vonatkozó részek cáfolása. Paur Ivántól hazánk földének régiségeit tárgyazó cikke a kúnhalmokról és Aquincumról (Ó-Buda). A külföldi történet számos cikkel van képviselve: Lukács Móric jeles önálló cikke, mely bármely irodalomban az iró dicsőségére válnék : „Róma régi történeteinek hitelessége és eredete" (befejezett cikk). Pauler Tivadar szakavatott jeles tudományos Írónktól: „A nemzetközi jog története (I. cikk). B. Kemény Zsigmondtól „India története napjainkig." Nagy Fridrik Macaulay lángeszű előadása után, Székely Józseftől; s végül a szerkesztő Csengery Antal rendszeres történeti tanulmánya: „Képek az emberi mivelődés történeteiből": I. China és India. — II. Nyugot-Azsia őstörténetei az ékiratok világainál, — melyekben a históriának maga a lelke, a népek civilisatiojának történeti fejlése adatik elő, a legújabb kutatások világánál, s igy nemcsak sok vonás van másként, mint a nálunk hires Rotteck s más ily világtörténeti művekben, hanem az egész annyira uj színben előállítva, mint külföldi irodalmakban sem találhatnók. A történet lelkét teszi azon tanulmány, mely a nepek fejlésének törvényeit eredeti okaira, a helyzet és uralkodó eszmékre viszi vissza —ez azon tárgyias pbilosophia, mely nagy eszméket tanít pbilosophiai szörszálhasogatások nélkül. Nem említünk több apró történeti cikkecskét, melyek a füzetek „Irodalmi szemléi"ben rendes rovatot képeznek. Képviselve van a politika is b. E ö tvö s József kitűnő történeti alapú cikkében: „A francia forradalom okai". B. Kemény Zsigmondtól: „A dunai fejedelemségek és nagyhatalmak." „A keletindiai lázadás okai." Ide számitható, legavatottabb államgazdasági tudósunk s irónk Lónyai Menyhért cikkei: I. „A földbirtoki hitel, különösen a hitelintézetek. II. „A hitelintézetek története és alapelvei." III. „A földbirtoki hitel Magyarországon." A Szemle, folyóirati természeténél fogva, szemmel tartja a politikai fontosabb eseményeket s annak fontosabb tanait; — de nem ugy, hogy mint a politikai lapok, egymás hátára halmozza a cikkeket, s legfelebb futólagos vezércikkekben intsen jelentöségökre, hanem a történetiró s gondolkodó politikus alaposságával s kimeritőségével értekezik a jelen fontosabb tüneményei és tanai felől, s így bár politikai eseményekről is szól, oly valamit juttat a közönség kezébe, a mit politikai lapokban hasztalan keresne. A szemlék kiegészítő részei a lapoknak, s a lapok sohasem zárhatják ki ez alaposabb, s némileg érdekesebb nemét a folyóiratoknak. A föld ismeretét, mely ép annyira elősegíti a világ és emberek fölötti emelkedettebb gondolkodást, azon tudományt foglalja magában, melyet geographiának nevezünk. Az iskolában egy földkép, melyen egyegy színes vonás az országok határait, több puszta név a várakat, tartományokat, néhány vonás a folyókat, néhány setét folt a hegyeket képviseli; ezen kivül egy kézi könyv, melyben ugyanazon nevek még szorosabban vannak összeszedve s néhány még ennél is szárazabb statistikai számmal terhelve, — teszi az egész geographiát, mely az emlékező tehetséget terheli és gyötri, a helyett, hogy a lelket táplálná. A Szemlében a geographia legtermészetesebb előadási módja van szemmel tartva , s ez uti leírásban történik főkép; — a legújabbat tartva szem előtt. Az utazó a természetet, embert, népeket élénk színekkel festi — s ez az, mi tanulságos és valóban lelket érdeklő. Ilyen ez a múlt évi „Szemlé"ben a Hunfalvy János ismertette afrikai története, s főleg a legközelebbiek, Barth és Yogel utazása. Több apró geographiai cikk van a múlt évi 10 füzetben elszórva, melyek közül csak India legkimerítőbb, legújabb leírását említjük, melyhez az eddigelő ismert legjobb térkép adattatott mellékletül — s épen akkor , midőn az ind-lázadás volt a leginkább előtéren álló világesemény. Az aesthetica, irodalomtörténet, hazai és külföldi szépirodalom mezejéről — meg kellene említnünk Gyulai jeles cikkein kívül: (A nemzeti szinház és drámai irodalmunk; továbbá „Dózsa György" című tragoedia bírálata); Gregnss Á., Szász Károly, Bércy Károly, és mások kisebb nagyobb cikkeit, melyekben az ízlés körüli tiszta és alapos nézetek terjesztésére a szerkesztő és írók egyetlen célja; de sietünk a hosszú lajstromot bezárni, s a nyelvészeti, természettudományi cikkek hátra levén. Az egész nyelvtudmány jelenlegi állásáról ki értekezhetett volna illetékesebben Hunfalvy Pálnál ? E cikk által, reméljük, számos olvasó sok előítélettől menekül meg — s mindenki előtt tisztában fog állani azon hihetőleg fél kíváncsian, fél megvetéssel tett I kérdés : Mi közünk a nyelvtudományhoz ? A fenebbi úgynevezett humanisticus tudományok mellett méltán ki kell emelnünk azon elfogulatlanságot, melyet a vállalat abban tanúsít, hogy az emberi ismeretek minden ágában értesítni, fölvilágositni ügyekszik a magyar közönséget a legújabb mozgalmak felöl, s egyszersmind, természetesen, tért nyitni minden szak tudósainak. Természetes, hogy ki vannak a Szemléből zárva a természettudományok azon magasb részei, melyekhez csak kellő mathematikai ismeretek apparatusa segedelmével juthatni, s melyet egy nagy közönségnél sem tételezhetni fel. A Szemle célja , a