Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1858-01-28 / 4. szám
15. A legrettenetesebb, hogy ba e nehézségeket, melyeket csak a hitnek s istenbeni bizodalomnak kellene eloszlatni, a megszokás, elhidegülés, eláfsulás és egykedvűség által hallgattatja el. E súlyos nehézségek ellenébe kevés, de a valódi lelkipásztor előtt végetlen becsű előnyöket állit szerzőnk. Halljuk, vigasztalásul, röviden azokat is. 1. A vallás, mi minden embernek legszentebbje s ugy szólva ünneplő ruhája, a lelkipásztornak hivatás, s mindennapi elidegenithetlen kincs. 2. A legmagasztosabb eszmék világában él, s teendője és foglalkozása általános és legfelsőbb hasznosság és szükségesség jellemével bir. 3. Nincs egyéb hivatása, mint jót tenni: semmi sem kényszeríti, sem vonzza a roszra. 4. A társadalmi ranglépcsőn nincs kimutatott helye, de valamennyinek összekötő, szent kapcsul szolgai; s ebben, minden másnál jobban személyesiti a társadalom és emberiség egységét és egyenlőségét. 6. életmódja — sajátságos kedvezőtlen körülmények kivételével , leginkább alkalmas a boldog, nyugalmas élet eszményének valósítására. Természetes, hogy mind ez előnyök feltétele, hogy a lelkipásztor hü, és hivatala szellemétől áthatott legyen; ha ilyen, a nehézségek ellensúlyozva vannak! S itt önként érezzük támadni a hivatás szükségének gondolatát. De én nem akarok tökélytelen és erőtlen kivonatot adni azon gyönyörű dolgokról, miket V i n e t a belső hivatásról mond; hanem inkább ismertetésül azon kérdéseket másolom le, miket a kezdő lelkipásztorhoz intéz, ki önmaga akar meggyőződni, van-e vagy nincs választott pályára valódi hivatása ? „Magadévá teheted-e — igy kérdem öt — Pál apostol e szavait : mind ezek Istentől vannak, ki magával minket megbékéltetett a Jézus Krisztus által és adta a megbékéltetésnek szolgáltatását nekünk. Mert az Isten a Krisztusbanvala, > ki megbékéltette magával e világot nem tulajdonítván nekik az ö bűneiket, — és adta nekünk e békéltetés beszédét. Mivel hogy azért aKrisztusképébejárunkekövetségben:mintha Isten kérne titeket miáltalunk, kérünk aKrisztus képében, hogy békéljetek meg az Istennel. (2 Kor. V. 18—20.) ? „Érzesz-e szivedben valami olyast , mi ezt mondatta Pállal : fiacskáim, kiket újonnan szülök, míglen a Krisztus tibennetek megábrázoltassék. (Gral. IV. 19.)? „Elfogadod-e egész szívvel ez apostoli parancsot: Azon indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is; ki mikor Istennek formájában volna, nem állitá ragadománynak lenni az ö Istennel való egyenlőségét,'—-hanem ő magát megerősité, szolgai formát Vévén magára, hasonlatossá lett az emberekhez...megalázta magát, engedelmes lett mind halálig, még pedig a keresztfának haláláig. (Filip. II. 5—8.)? „Nem kell-e erőszakot^tenned magadon, hogy beletaláld magadat e gondolatba: Örülök a tiérettetek való szenvedéseimben és a Krisztus szenvedésének maradékát betöltöm az én testemben az ő testéért, azaz az annyaszentegyházért. (Kolos. I. 24.) ? „Egy szóval, valami szeretet-vágy, valami dicsvágy — egyedül Istenért —• (Isten dicsőségének óhajtása) — de a súlyosnak hordozni kívánása, vagy legalább kész elfogadása mind annak mi a lelkipásztorságban kényelmetlen, megalázó, kisszerű, — e vonások megvannak-e azon hajlamban, mely e felséges hivatal- ; hoz vonz, s ez értelemben s e feltételekkel is felségesnek találod-e azt? Ha igen, ugy bizonyos lehetsz , hogy hivatásod , mi annak ! egyik alkatrészét: a vágyat illeti, valódi!" De legyen elég ismertetésül vagy jobban mondva Ízelítőül ennyi, mert szívesen ide imám az egész könyvet s valóban az egészet kellene ismételnem, ha mindazt le akarnám írni, mi benne szép, jó és igaz. S pedig mind ez, mint az idezetek tárgya is mutatja, tulajdonképen még csak a bevezetésből van. Magának a munkának felosztását, következő igénytelen szavakban adja a szerző: „A terv, melyet folvevék, tán nem a legjobb; azonban minden oly folosztást el lehet tűrni, mi semmi lényegest ki nem zár és semmi hamisat magába nem foglal. „Több ugyanazon-központu köröket vonok a lelkipásztor lelke körül, mert ez közép- és kiindnlási pontom. Először tisztán egyéni és benső életére adok szabályokat; saját és valódi életére, mely létének többi köreit meghatározza. „Azután társadalmi életére megyek és pedig először családi viszonyaira (mindig mint lelkipásztort tekintve. „Végre tulajdonképi lelkipásztori életének szabok irányt, melyben a pásztort, a szertartót és a predicatort (egyházi tanítót) különböztetem meg. „Mindezekben : szent hivatást és törvényes belépést, lelkipásztori és pedig buzgó szellemet előfeltételezek.u Nem akarom e felosztás kivételében tovább követni a könyvet. Azonban ismétlem mit a szerző mond, hogy lehet egészen más (akárhányféle) s lehet tán jobb folosztást is képzelni. A nélkül azonban, hogy a rendszerek bírálatába bocsátkozni vakmerősködném, örömmel s az előttem álló könyv iránti egész lelkesedéssel vallom meg, hogy e mü hasontárgyu testvérei közt egyet sem ismerek, mely nagyobb és valódibb buzgósággal, tárgyától mélyebb áthatottságtól s épen azért viszont áthatább melegséggel íratott volna, mint ez. Szeretem s meg is kívánom minden könyvben, de kivált a tankönyvben a szigort, logikát és célirányos rendszert, de ugy vagyok meggyőződve, hogy a hit dolgaiban a legerősebb logika magáé a buzgó és erős hité, ha mindjárt a mathematicai és philosophiai kívánalmaknak nem mindég felel is meg, S míg ezen könyv ellen józanul semmit sem tudok szólani és mégis a nélkül teszem le, hogy bennem egy kételyt oszlatott — egy homályt földeritett, vagy egy buzgó érzést felébresztett volna, — eme mellett elmondhatom, hogy olvasásánál melegedett szivem, szilárdult hivatalom szerelme s nem egy ponton nyílt meg hatodik — benső érzékem, — hol azelőtt a másik öt tehetetlen maradt. És e bizonyságtételem — nem egyénileg, de tárgyilag, ugy hiszem, nyom valamit; nem egyénileg, mert igen könnyen csalódhatom s végre is igen fontosság nélküli, hogy e vagy ama könyv minő hatással volt reám s mit tartok felőle én; — de tárgyilag, azaz: ha nézetem helyes s a könyv olvasása minden elfogulatlanra valóban az volna, mi reám, — ugy hiszem, ez nyomatékos érdeme volna a műnek. Oly könyvet , mely a társadalom és emberiség boldogságának előmozdítóját, az egyházat egyik fontos alkatrészében, a lelkipásztorban , ugy tárgyalja: hogy világosságot terjeszt, meleg érzelmet és szeretetet költ s buzgó és erős, nemes és magos elhatározásokat támaszt vagy szilárdít; — ily könyvet mondom az sem tehet le megelégedés sőt megindulás nélkül, ki tán a tárgyak rendezésében hiányt látna, vagy egy és más előforduló nézettel egyet sem értene. Elfogulatlan és buzgó olvasóknak ajánlom azért, szerényen de sürgetöleg, fe gyönyörű könyvet. Ajánlom különösen lelkipásztor társaimnak, kik üres óráikban lelket emelő olvasmányt, netalán kislelkü kételyeikben erősítő italt, s ha épen szükség volna némelyeknél: könnyelmű közönyösségükben megdöbbentő lelkiismereti szózatot találnak benne. Vajha az egész könyvet nyelvünkön nyujhatnám buzgó lelkésztársaim kezébe! SzászKároly. *) Ha lelkes kartársunk e remekmű magyar átdolgozását felvállalja, isten segedelmével találunk majd módot annak kiadására. Szerkesztő.