Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-10-02 / 39. szám

Meg kell itt — akaratom elleni sértés vagy félreértések elkerülése végett — jegyeznem, miszerint az által, liogy egy magyar prot. egyetem felállítását óhajtom, sürgetem s annak idejében csekély erőmhöz képest előmozdítani is kész leszek, nem akarok én eddigi tudományos intézeteink, főiskoláink működése felett pálcát törni. A debreceni, majd pataki s később több más egyházkerületi főiskoláink neveltek nemcsak buzgó lelkészeket, ele derék világi férfiakat is a vallás, a haza oszlopait, büszkeségeit, s a mívelődés és tudomány lelkes pártfogóit, terjesztőit. Neveltek minden rendit és rangú oly férfiakat, kiknek a más hazai intézetek nevendékei mellett, semmi tekintetben sem volt okuk magokat szégyenelniök. Nem szeretem én soha azért, mert valamit az eddiginél teljesebbet, tökéletesebbet óhajtok, azt, a mi volt és van, kellettinél kevesebbre becsülni, s nyiltan kimondom azon meggyőződésemet, hogy mindaddig, míg a tudomány világszerte történt fejlődése, míg az egyházon belől és főleg azon kivül levő — de reá köztetlen hatást gyakorló •— viszonyok gyökeres megváltozása ezt physicailag lehetetlenné nem tevé, eddig létezett főiskoláink, ha nem tehettek is mindent, mi óhajtandó lett volna, emberül megfeleltek kötelességüknek; s ha az önálló magyar prot. tudomány fejlesztésére nem tettek is annyit, mennyit óhajtani lehete, nem bennök, de az akkori általános világnézetben kell az okát keresni, mely világnézet maga is menthető volt akkor, midőn a tudományok majdnem kizárólag latin nyelven míveltetvén, nem voltak a nemzetek életével oly szoros kapcsolatban, sem reájok a különböző nemzetek egyedi tulajdonai, sem ők azokra nem gyakorolhattak oly kölcsönös hatást, minőt most gyakorolnak. Csakis a legközelebb elmúlt pár évtizedet lehetne tehát e tekintetbeni mulasztással vádolni, de ha tekintetbe vesszük ezen kornak történetét, annyi irányban nemesen elfoglalt férfiait, e tekintetbeni mulasztásukért túlságosan megrónunk nem lehet. Miénk a kötelesség belátni s pótolni a hiányt, mely e tekintetben mutatkozik, s erre nézve fontoljuk meg azt, mire van szükségünk? s azután hogy mi módon pótoljuk e szükséget? Az elsőre nézve, ha széttekintünk a magyarhoni helv. liitv. protestánsoknál — az ágostaiak e tekintetbeni viszonyait eléggé nem ismerem — találunk mindenik egyházkerület kebelében oly főiskolát , mely vagy egészben ugy a mint van, vagy legalább csekély áldozatokat igénylő változtatásokkal megfelel vagy meg fog felelni mindazon kívánalmaknak, melyeket egy tanító- és lelkészképző intézethez kötni lehet, azaz: bir mindenik egyházkerület oly intézetet , melyben a képezdei és hittani tanulmányokat — studium — bevégezni lehet, sőt ezeken kivül némelyik a humaniórákban is meglehetős erősen áll. Midőn azonban a lelkészi hivatalra készülő, vagy a vagyonosabb függetlenül, de mint mívelt tudományos öntudatos prot. ember élni akaró ifjú ezen főiskolák valamelyikében megfutotta a tanpályát, akkor áll elő a baj, akkor nem tudja hová forduljon további mívelődése végett. A külföldi egyetemekre menetel, csak a vagyonosabbnak lehetséges, a szegénjT

ebb sorsú — a jövendőbeli lelkészek nagy része , sőt a világiak közül is igen sokan — ettől csupán anyagi körülményeik által is elüttetnek, s míg ez utóbbiak oly korban, midőn a tanulásra legnagyobb szükségük volna, kerülvén ki a gymnasiumokból — mert a theologiai tanfolyamot, hol az mint kenyértudomány taníttatik — végig hallgatni ritkának van kedve —- vagy tétlenségben, a rosz társaság csábjainak kitéve élik le fiatalságukat, a könynyelmü mulatságok árjában örökre elvesztve a tudomány iránti szeretetet, vagy más hitfelekezeti tanintézetekbe kénytelenek átmenni, hol ha tudományukat növelhetik is, elvesztik vallási irányukat, elszakadnak mint egy az anyaszentegyház kebeléről; addig a leendő lelkész, egy pár esztendőt, sokszor a a legnagyobb nélkülözések között kénytelen ellézengeni, míg végre igen fiatal — 23—24 éves — korában egyházat kap, s miután a tudományokkal foglalkozni épen akkor szűnvén meg, midőn a sok fáradtsággal megszerzett alapra építhetett, midőn az által élvezhetett volna, a tudományos foglalkozást is kellően meg nem kedvelhette, élete céljánál látja magát, s ha csak az Isten különös kegyelemből erősebb lélekkel s nagyobb észbeli tehetséggel nem áldotta meg, tanuló korában kötelességszerüleg szerzett csekély tudományán rágódva, a világ haladásáról, az emberi ész uj vívmányairól semmitsem tudva éli le hátralévő napjait, s lesz az iskolában szép tehetségeiről ismert, jobb reményekre jogosított ifjúból egy magánakélő, idővel eltompult eszű, magára nézve unalmas, a közügyre nézve hasznavehetetlen ember, mint ezt akár hány példával igazolni lehet. Azon kisebb rész is, a mely külföldre kimehetett, —- kivéve itt is a nagyobb tehetségeket, — mielőtt azt, mit tanult, megemészthette, a tudomány különböző ágazatait s irányait fölismerhette, azt az élethez alkalmazhatta, s a jó irányt magának kiválaszthatta volna, kerülvén a külföldi egyetemeken a különböző, s igen gyakran tévesztett szellemű és irányú, de majd mindig ékesen és tetszőleg elibe állított tudományosság tömkelegébe, •— már csak ott tölthető idejének rövidsége miatt is, — többnyire többet tudva ugyan, de kevesebbet értve, téveszmékkel vagy legalább nálunk nem gyakorlati iránynyal tér vissza, s sem magának, sem egyházának nem használhat, sőt sok esetben árt is. Ha mind ezek állanak — pedig alig hiszem, hogy az ellenkezőt megmutatni lehetne, —• természetes , hogy legelső szükségeink egyike, állítani egy felsőbb magyar prot. tudományos intézetet vagyis egyetemet, hol is az egyházkerületi főiskolákban tanulmányaikat végzett ifjak bővebben meríthessenek a tudomány forrásából, azzal magasabb szempontokból megismerkedhessenek, titkaiba beavattassanak. El lévén pedig e szerint ismerve, hogy ezen magyar prot. egyetem az, mire legelső helyen szükségünk van, azon kérdés áll előttünk: mi módon ál-