Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-09-25 / 38. szám

és ohajtott sikerű missiót, az említett hitrokonok jelen helyzetérőli minél részletesebb és hitelesebb előleges tudomásszerzésnek kell megelőznie; addig más felől egyes buzgó hívek, minden felszólítás nélkül, több* rendbeli adományokat küldöttek be hozzám e szent célra: én tehát folyó évi junius 15-kén kelt levelemben felszólítám t. Koos Ferenc urat, hogy nem lenne-e hajlandó és képes amaz elhagyott atyánkfiait még e nyár folytán meglátogatni s mennyi uti költség szükségeltetik e végre ? Óhajtottam, hogy e látogatást t. Koos Ferenc ur tegye meg, mert ismertem már s ismeri az egész müveit magyar közönség az ő lelkipásztori és honfiúi nemes buzgóságát; tudtam, hogy a szükséges nyelvismerettel és egyéb kellékekkel ő teljesen bir, s nem csak tudomást fog szerezhetni az illető helyeken, hanem az áldott evangyéliomot is hirdetheti és hirdetendi azon szegény atyánkfiai között, kik a nyomor- és elhagyatottságnak miatta, a vallás vígasztalásától s a lelkipásztori gondviseléstől évtizedek óta megfosztva valának. Felszólításomra e derék férfiú — kinek adjon bővséges jutalmat ama napon a pásztorok fejedelme Jézus! —• nem késett elszántan felajánlani magát az utazásra. Igy ir nevezetesen a többek közt ez ügyben, junius 22-kén kelt válaszoló levelében : „A mit a moldovai magyar hitsorsosaink felkeresésére nézve Ígértem, én a mellett most is szilárdul állok, mert számot vetettem magammal s ugy találtam, hogy az idén még megtehetném, de jövő évben nem, mert akkor itt egy tanítólak és leánynövelde építésével nagyon el leszek foglalva. Nekem is, mióta itt vagyok, mindig forró óhajtásom volt őket egyszer meglátogatni és honi bitsorsosimat felölök hitelesen tudósítani. Becses levelét ma közlöttem azért két érdemes hallgatómmal, dr. Borosnyai és dr. Lukács Farkas urakkal. Mindketten igen nagy örömmel fogadták tisztelendőséged nemesirányu ajánlatát, és igen helyeselték , hogy részemről is megígértem, miként e nemzetiségünkre és vallásfelekezetünkre nézve oly fontos utazást magamra elvállaltam. Néhai t. Sükei ur, bár több izben megfordult Moldovában, de ugy látszik, hogy a bukurestiekkel sohase közlötte tapasztalatait; azért itt oly keveset tudnak a moldovai atyafiakról, mint épen a magyarországiak. Hozzáfogtunk azért az idő és uti költség kiszámításához, és ugy vetegettük, hogy legalább négy hét kívántatik arra, hogy minden pontot apróra bejárhassak; uti költségre pedig mintegy harminc darab arany kívántatnék. Én azonban igyekezni fogok, hogy mentül kevesebb összeggel beérjem, a megmaradandó összeget pedig a későbbi szükségek fedezésére fordíthassuk. — Igen örvendenék , ha tisztelendőséged ez összeget valahogy minél elébb összeszerezhetné, hogy a szép nyári napokból ki ne fogynék, mivel itt őszfelé szerfelett terhes az utazás. Ha ezen összeg elküldése lehető volna, abban az esetben arra kérném a tisztelendő urat, hogy az egész dologról mindaddig, míg utazásomból haza nem jövök, a hírlapokban legkisebb említés se tétessék, nehogy a moldvai papság utazásomról már előre értesíttetvén , működésemben megakadályozzon. Haza jőve pedig kedves kötelességemnek fogom ismerni, hogy a tisztelendő urat tapasztalásaimról azonnal körülményesen tudósítsam." Én e levél vétele után haladék nélkül hozzáláttam, hogy a már kezem közt lévő összeget, magánúton jó ismerőseim s egykét szolgatársam segítségével harminc darab aranyra növelhessem. Az Ur annyira megáldotta szándékunkat, hogy egy pár hét múlva, julius 24 kén, nem harminc , de herminchét darab cs. aranyat indíthattam s indítottam is útnak Bukurestbe, — a nélkül, hogy Debrecenben, hol a lelkész és tanár urak ez ügybeni megkeresését utoljára hagytam, — csak egy lelket is meg kellett volna szólítanom. Midőn a küldemény Bukurestbe eljutott, aug. 3-kán így válaszol hozzám t. Koos Ferenc ur: „Múlt hó 24-kén kelt becses levelét, és a mellékelt 37 darab cs. k. aranyat, tegnap hiba nélkül megkaptam. Szekerest már annak előtte fogadtam, most tehát annyira készen állok, hogy holnap-Í után korán reggel indulunk. Indulunk mondom, mert elöljáróim teljességgel nem engedik, hogy oly tolvajos helyekre, mint atíérces Moldova felső vidékei, egyedül menjek. Azért egyik elöljárót hivatalosan kinevezték, hogy velem jöjjön, ki késznek is nyilatkozott engem saját költségén minden faluba elkísérni. Természetes, hogy én is elfogadtam. Ha Isten megsegít, szándékom minden magyar falut felkeresni, mindenütt istentiszteletet tartani, nyelvöket, költészetüket, zenéjöket, házi szokásaikat kissé tanulmányozni; a ; lelkek számát összeírni, a falvakat külön külön megje! gyezni" stb. Elindult tehát t. Koos Ferenc derék atyánkfia, s én a napok folytával várva vártam tudósítását, s nem kevés örömömre folyó hó 14-kén csakugyan kaptam tőle egy előleges tudósítást, melyben september 6-áról ezt irja: „Körutamból épen a mult éjjel jöttem haza , miről addig is , míg bővebb jelentést tehetnék, sietek tudósítani az illetőket. Egészségemet a sok különböző viz, változó levegő, kényelmetlen utazás és szállás, négy hét alatt jóformán összerongálta. E mellett itthon is ugyancsak meggyült a teendőm. Kérem azért egy kissé még várakozni, míg egészségem helyre áll, s itteni legstirgetősebb dolgaimat helyre hozom, mikor aztán rögtön meg fogom küldeni jelentésemet. — | Most előre csak annyit említek meg Moldovából, hogy ott egy magyar református papot is találtam, bár irtóztató nyomorban és szegénységben. Kisded templomuk bezsindelye| zésére és tapasztására itten rögtön gyűjtök egy pár aranyat és elküldöm. Nyolc éve hogy templomba nem jártak, mert nem tudták befedni egészen. Én, hogy a befedés bevégződjék, uti pénzemből adtam nekik annyit, a mennyit kiszakíthattam és a mennyivelők is a.befedéstés két gomb megvásárlását eszközölni vélék. — Összegyűjtöttem őket, kik még hitökben megmaradtak , előbb a temetőben, — mert e hely illik leginkább az ö elhagyatott állapotjokhoz, — azután a pap irtózatosan szegény házában. Mind a két helyen kisírtuk magunkat elébb, azután bírtunk csak imádkozni, én magam is, csak azután tudtam őket vigasztalni. E helység neve Szászkut, hová a református magyarok, a nagy | éhség idején jöttek volt ki, Háromszék Móha helységéből, de azok közül, kik akkor kijöttek ugy mint családfők, ma • már egy sem él. Csak egynéhány van olyan, ki arra a szo! moru időre vissza tud emlékezni. Már eddig három papjok volt. A mostaninak neve: Márk M ó z e s. Huszonegy éve hogy itt nyomorog, és öreg napjaira egy koldusbotot szerzett magának, mit ha kezéből kiragadni nem sietünk, legkevésbé sem fogok esudálkozni, ha megátkozza azt az órát, melyben szászkuti református pappá lett. Oly nyomorban találtam ezt az embert, hogy nemcsak ottlétem alatt könyeztem, de még most is könyes szemekkel írom e sorokat, eszembe jutván rettentő helyzete, melybe 21 évi fáradalmai után mások hibája miatt keveredett. Áldja mindennap az Istent, hogy gyermekei meghaltak s nem látják és nem érzik szenvedéseit. Csak egy fia maradott életben és jutott nagykorúságra, de ez is elbujdosott az égető nyomor miatt az apai háztól. — De nem folytatom levelem ; mert alig ül-I hetek székemen, minden csontom összetörte az irgalmatlan rosz nt. Mig azért bővebb jelentést tehetnék, türelemért esedezem." Mindezekből megérthette a tisztelt olvasó, hogy végre van tehát hajtva egy tény, a keresztyén atyafiúi s magyar honfiúi szeretetnek egy ténye,mely bizonynyal múlhatatlanul szükséges vala a végre, hogy ama távol földön nyomorgó atyánkfiainak lelki szükségein minél előbb s gyökeresen segítve lehessen.Ez ügy eddigi folyamát lehető részletességgel , előadtam azért, hogy az adakozókat adományaik hovafordításáról s immár gyümölcsözéséről megnyugtathassam, s magamat e részben elüttök igazolhassam, és hogy az egész i ügy mikénti intézése felől, mely eddig egyedül reám vala i hagyatva, a tisztelt közönség előtt számot adhassak. Most j már én is egy kis türelemért esedezem még, míg t. i. hoz| zám t. Koos Ferenc ur részletes tudósítása megérkezend, a ; melyet e becses lapokban legottan közleni fogok. 38. sz.