Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-09-04 / 36. szám

Ámbátor a csapás, melylyel a sors balkeze Beszterce hősies híveit sújtotta, nagyságában váratlan volt, hatásában mégis erőtlennek bizonyult; mert nem vala képes a tettvágyat, mely őseitől öröklött s híven megőrzött jellemvonásai egyikének tekintendő, tétlenségbe elstilyeszteni. A veszélyes hir, hogy a k. szine előtt megbuktunk, alig kezdett utcáinkon szállongni, s már is átvillanyozta mindnyájunk szivét ama magasztos gondolat, hogy rendületlen hitünk égi forrásából merített eszközökkel építeni akarunk tanodát. Ezen gondolat a nem sokára tartatott egykázgytilésben mindnyájunk ajkain lebegett, s határozatba is átment, mely határozat nyomán tehát, nem szomszédjok romjain, hanem inkább amaz talpkövön, „a mely egyszer vettetett, mely a Jézus Krisztus" (1. Kor. 2. v. 11) tanodát építenek a beszterceiek. S hogy az imint kitűzött célt elérhessék , a tanoda mimódoni szervezhetése felől tartott további tanácskozmány eredményének következtében határoztatott, hogy nemkülönben az egyes egyháztagok, mint a városi tanács is szólítassanak fel a kerületileg szervezendő tanodára már megszavazott s aláirt áldozatok vagy lefizetésére, vagy pedig kötelezvényileg történendő biztosítására. És ime, mint soha, ugy most sem csalatkozott egyházunk gyermekei buzgalomszülte áldozatkészségében, mert őseikhez méltó egyházhíveinkre büszkén mondhatjuk, hogy van már több 500 pengő ftról is szóló kötelezvény birtokunkban, hogy vannak áldozatot kimélni nem tudó egyháztagjaink, kik a szervezendő tanodát szükség esetében még egyszer oly nagy áldozatban részesíteni Ígérték ; s így remenylhetjük, hogy az emlékiratunkban Beszterce részéről aláírás utján tett ajánlatot az uj aláírás tetemesen meghaladandja. Az ez ügyben történt további rendelkezések az esperességet illetik. Múlt hó utolsó napján mindenfelől siettek a zólyomi egyházaknak követei Beszterce-Bányára esperességi gyűlést tartandók. A gyűlés megnyitása után felkeltek múlt k. gyűlésre kiküldött érdemdús követeink , kiknek arcán belfájdalomnak homálya ült, —• felkeltek, nem örömet, hanem szívemésztő gyászt hirdetendők. Minekutánna ezek a reájok kiküldetésök alkalmával azon célból bizott reménybimbót, hogy annak felvirágoztatását és áldásdús gyümölcscsé való érleltetését kerületünk napmelegénél eszközöljék, az esperességnek összetépve visszaadták : az öszszegyült atyák, az Isten lelkétől elragadtatva, abbeli akaratjokat nyilatkoztatták ki, hogy — nem látván át, miért tagadhatnák meg Besztercétől, az esperesség dicsmagzatától, segítségöket, — tanodánkat esperességinek elismerik,— hogy a Beszterce-Bányán alapítandó k. tanoda szervezhetésére az egyes egyházak részéről felájánlott áldozatok az esperességi besz.-bányai tanodára történendő fordíttathatásának egyházaiaknái való kieszközlését magokra vállalják. Tanodánk esperességinek kineveztetésével összefüggésben a már múlt tanévben iskolánknál ideiglenesen alkalmazott jeles nyelvészünk, Kuntz Ödönur, az esperesség pénztárából fizetendő rendes tanárnak megválasztatott, kinek ernyedetlen szorgalommal párosult képzettsége, hogy bő áldást hozzon egyház- s szeretett hazánkra, szivünk mélyéből óhajtjuk. A tanodánk szervezésénél követendő eljárás került továbbá szőnyegre; s itt legcélszerűbbnek találtatott, hogy anak osztályonkénti megnyitása már jövő 185%-ki tanévben a negyedik osztály alakításával történjék, s ez, valamint a még hiányzó két tanárnak választása a besztercei egyház kezeire bízatott. S igy jövő évben lesz már algymnasiumunk ! minthogy ugy látszott, hogy tanodánkra miként cikkünk elején mondók az utolsó ker. gyűlés idejétől fogva távolabb lakó hitsorsosink körében már a felejtés szele fuvallott, arra figyelmeztetni a magyar evangyélmi közönséget, hogy Beszterce-Bánya egy főtanoda alapításának gondolatával mindig foglalkozik, s annak életbeléptetését az algymnasium és tápintézet elrendezésével meg is kezdette, az olvasó közönséget erre figyelmeztetné s tanodánkat pártfogásába ajánlani voltjelen, az esperesség megbízásából irt cikkünknek célja. A többi kérdéseket, melyek a gyűlésben szőnyegre kerültek, minthogy a tanodát legtávolabb sem érintik meg, hallgatással mellőzhetjük. Sorainkat berekesztendők, Beszterce-Bányán septemb. l-jén tartatott helyi gyűlés eredményét közöljük magyar evangyélmi hitsorsosinkkal, hogy t. i. e napon nagy tiszt, esperesünk és lelkészünk Geduly Lajos ur helyébe, ki tőlünk Pozsonyba távozott, nagy tudományu Doleschall Sándor tanár ur második lelkésznek egyhangulag választatott. H. A. Eszék, aug. 18. 1858. — Tisztelt szerkesztőség! Vagyok bátor becses lapjában egy kevés helyet kérni, azon szomorú kaland előadására, mely itt e napokban előadta magát. Egy tisztes angol, mintegy 60 évesev. protestáns lelkész P. J. Butt (olv. Bött) szeretett családjával, u. m. nejével, két 23 éves iker-leányával és egy mintegy 20 éves fiával, két, egymás végébe ragasztott kis ladikon, — melyeknek egyikén vászonnal bevont léczekből, egy szerény kis sátor volt s ezelőtt egy pléhből készült kis takaréktűzhely az ételek elkészítésére, — a Dráva folyón lefelé, az elemekkel dacolva, mintegy három héttel ennekelőtte ide jött Eszékre, a Dráva parton fekvő Tótország (Slavonia) fővárosába, a hol alig hogy megállapodott és kikötött volna, az egyik leánya roszul lett, — de ezt a sors kegyetlen keze még meg nem elégelvén, nem sokára hőn szeretett nejét s kedves egyetlen fiát is az ágyhoz szegzé. A szegény apa, ez idegen világban, melynek nyelvét sem birja, — minekutánna ő angol anyanyelvén kivül csak nagy nehezen tudja magát franciául, deákul, vagy németül megértetni, — nem tudá bús fejét hová hajtani. De a kegyes gondviselés, oly helyen köttetett ki véle véletlenül, hol neki reményein felül bús óráiban vigasz, és szükségeiben segedelem nyújtatott, t. i. bizonyos Simony, helybeli polgár házbirtokos és vendéglős kertje alatt szállt ki, ki a gyengélkedő betegeket a htís víz felett lebegő szűk bárkájukból, minden haszonlesés nélkül lakába fogadá, s gyengéd érzelmű nejének gondviselése alá adá, a ki őket híven ápolá, — s ezeken kivül a gondviselés még más jobb érzelmű asszonyságokat is rendele nekiek látogatóul, a kik e szegény erejökben hanyatló betegeket, jó ételekkel és italokkal elvesztett erejükhöz vissza hozni igyekeztek. — De a balsors vas kegyetlensége hogy a szegény ősz apát annál nagyobb aggodalomba sodorja, most öt magát is betegséggel látogatá meg, leányának betegségét pedig folyó hó 14-kén reggeli 6 órakor halállal végzé. — E váratlan eset, az amúgy is már elszomorodott családatyának végkép felcsigázta aggodalmát, nem tudván hamarjában kihez forduljon, mint jövevény s protestáns hol jelentse s takaríttassa halottját, s mint szegény, hogy szerezhesse meg a szükségeseket leányának utolsó tiszteletére. Hanem a midőn a nyommasztó szükség legfőbb pontjára jut, ott áll készen a szende jótékonyság, hogy a majd csaknam kétséggel küzdő s erejében lankadó egyént gyenge karjai közé felvegye. — Igy történt a mi vándorunkkal is, a ki e kétes ügyében egy jobb szellem által ihletve, Cselenkovicsné asszonysághoz, a ki öt, s beteg családját személyesen s jótékony adományaival leggyakrabban látogatta volt indult s nála halottját bejelenté és aggodalmát nyilvánítá. — Ez asszonyság felszólítására magamra vállalám én az itt szomszédságban levő Magyar-Rétfalui tiszt. Paczolay József ref. lelkész urnái a tisztes halott bejelentését; ki is midőn tőlem megértette volna e család körülményeit, kebele a szánalom és emberi szeretettel telve, azonnal ugy nyilatkozók, hogy mint vándort, mint hitrokont, és mint szolgatársa hőn szeretett magzatját ingyen temetendi el. Míg mi ezekben eljártunk, addig a jószívű asszonyj ságok a városban a többi szükséges tárgyak, u. m. koporsó, szemfedél stb. megszerzésében fáradoztak. — A halotti i kiséret díszéhez az ifjak feketébe a leányok pedig fejérbe