Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-09-04 / 36. szám

uralma alól kiszabadíttassék, megváltassák, — és a szellemiség , istenkezi hasonlóság benne minél magasb fokra kifejlődjék ; — ez az, mit Schenkel üdv nek nevez. Ennek szükségét, mint az ember lényegéhez, fogalmához tartozót, öntudatában birja mindenki; de létesítésében az ember csak egyik tényező, — másik az isteni segély, — melynek közöltetése kijelentésnek neveztetik. E két tényezőnek működése által — melyek közül az utóbbinak főorganuma Jézus Krisztus, valósággal, historice létre jő az üdv; melynek tényleges valódiságát, igazságát, s lényegére tartozó öntudati s kijelentési momentumait összefüggő tudományos rendszerben tárgyalja a dogmatika. Schenkel azt véli, hogy az olyan forma nczet, minőből például E b r a r d indul ki, miszerint eredeti s fogalomszerű állapotja a teremtő kezeiből kikerült első embernek igenis az volt, melyet Schenkel is minden józan anthropologiával egyezőleg felvesz; de ezen normális állapotból az első ember, és per propagationem az egész emberi nem abnormis állapotba jutott (bűnösség, eredendő bűn), melyben a testiség, s érzéki hajlamok az ö szellemiségének isteni törvényei felett túlsúlyra emelkedtek, túluralmat gyakorolnak, s ez által minden szellemi tehetségei megbénultak, és azon uralkodó viszony, melyben azok eredetileg voltak a testiséghez, megzavarodott; ebbőli kiszabadulásnak, hogy váltságunk szükségérzete öntudatában él, — de annak létrehozására másik és főtényező az isteni kegyelem, mely a váltságíény (kijelentés, Krisztus megjelenése stb.) által közvetlenül működött, s a szent lélek által folytonosan működik arra, hogy az emberek a bűn kovászától megtisztulván , és igy annak büntetésétől is megszabadulván, a normális állapotra visszaállíttassanak, melyben az Istenhezi hasonlóságra törekedhessenek, közelíthessenek, az üdv re eljuthassanak; — és ezen emberi váltságszükségérzet, s isteni váltságtény combinatiojából származó üdv valódiságát és momentumait (túlnyomólag az Isten — és nem az ember szempontjából) tárgyaló tudomány lesz a dogmatika: azt véli mondom Schenkel, hogy az ilyen forma nézet csak confessionalis, és ő ezt egyoldalúnak, talán alantjárónak, korlátoltnak hiszi; — és e helyett a maga általánosabb, magasabb, s tágabb körben szabadabb mozgású nézetét véli teendőnek, melyből a positive, és historice közbejött eredendő bűn alapeszméje kimaradt. — Közlő szerény nézete szerint, ama confessionalis nézet egyszersmind bibliai is; de egyszersmind a legjózanabb philosophico-athropologiai nézet is ; — melynek közbetett tétele, t. i. a historice létrejött abnormis állapotra utasítás nélkül, — és így az eredendő bün elismerése nélkül, a váltság és üdv egész eszméje nem egyébb, mint üres phraseologia, — csak cifrán hangzó szó, nulla subjecta sententia. — Nagyon roszul állna a dolog a tudománynyal, ha a confessionalis, a bibliai, és a tudományos nézeteket egymástól egész az össze nem illeszthetésig különbözőknek , — és mégis mindeniket — a maga szempontjából nézve — helyesnek és érvénynyel birhatónak tekintenők. A scholastikusok árulgatták az egymással ellenkező philosophica és theologica veritasokat, mint egyiránt érvényes portékákat: de az ily kereskedés már kiment divatból; — és közlő nem titkolhatja el fájdalmát s csudálkozását a felett, hogy ily jeles műben ilynemű nyilatkozatot, ily megkülönböztetést kell olvasni; s nem is talál rá egyébb mentséget, — miután különben az egész müvet a legnagyobb vallásos buzgóság lengi át, — és a közönséges rationalismussal nincs semmi köze, — mint ama gyakran a legnagyobb emberekkel is közös gyengeséget, az ujitás viszketegét (non itasicut altér). Jaj! de ez által azután az egész elrontathatik ; s végre is, hogy el ne romoljék, csak az áldott inconsequentia karjaiba dűlni kéntelen. A confessionalis tant nem kegyeletes kedvezésből nézzük el: hanem ragaszkodjunk hozzá, ha jobb, mint a nem confessionalis, — ellenkező esetben dobjuk el kedvezés nélkül. Már pedig jelen esetben csakugyan helyesebb az emennél, —- mert ha ezen nem confessionalis tan szerint az ember eredeti normális állapotjában van: mi helye, söt mi értelme ugy a helyre- vagy visszaállításnak, mit szerző emleget? mi szükség ugy váltságra és megváltásra ? — Isten eredetileg olyannak az embert nem teremthette, — hogy minden közbejött megromlás nélkül helyreállításra, váltságra volna szüksége: ez az Isten fogalmával ellenkeznék , söt mi értelme e szerint annak, hogy a ker. vallás váltság vallása? — és ha nem az: ugy mi? — hanemha csupán philosophema ? És most menjünk át a dogmatica első része tartalmának ismertetésére. Itt, mint látánk, az 1-sö s z a k a s z tanít a vallásról, mint az emberi üdvszükséglet kútfejéről. Fontos kérdés: melyik tehetsége vagy képessége az a léleknek, mely a vallás kútfejéül vagy orgánumául szolgál ? Erre a 7 - d 1 k t a n c i k k azt feleli, hogy sem az ismerő-, sem az akaró-tehetség: és itt ezen tételt, hogy a vallás sem csupa tudomány, sem csupa morál , a Schleiermacber-féle iskola eléggé ismeretes fegyvereivel, s azoknak szépen módosított ügyes forgatásával helyesen vitatja. — A 8-dik tancikkben már a Schieiermacher-féle iskola ellenében azt állítja, hogy a vallás nem is az érzelem szülötte, és annak lényege nem is abban áll, hogy az ember valami transcendentalis alaptól (Istentől) való általános függéséről eredeti öntudattal bir. Schleiermacher vallásfogalmában úgymond az a hiba, hogy a léleknek aestheticai szereplése, mely az organismushoz tartozó s a külvilág felé irányzott I érzelemből indul ki, — összezavartatik a szelleminek sajátlag vallásos szereplésével, mely valamely más, nem az ember organismusához tartozó, s a külvilágtól elfordult, befeléható irányzatú képességen alapul.—A 9-dik tancikkben mondja meg, hogy ezen kérdéses képesség a lelkiismeret; mely tehát Schenkel szerint az emberi szellemnek sajátlagos tehetsége; és ennek kettős functioja van; — egyik szerint ez öntudat Istennek bennünk létezése felöl, — másik szerint öntudat a felöl, hogy az ember, a mennyiben mint világi lény, az anyagi világ befolyása, és testi bajlamok uralma alatt áll, annyiban ő nincs többé Is-i tenben. — Első functioja szüli sajátlag a vallást, mely te ; hát Istenben létünk felöli eredeti öntudat = hitöntudat; — másik functioja szüli az erkölcsiséget, mely tehát Istenen kivtili létünk, de az ö benne lét törvényszerű önhatásunk általi helyreállítására való köteleztetés felöli eredeti öntudat = törvényöntudat. Ily szorosan függ össze a vallás és az erkölcsiség, — származván egy közös kútfőből, a lelkiismeretből. Az egész munkában ez akar fő- és alapeszme lenni; — ettől vétetik annak címében is ezen kifejezet: „a lelki; ismeret szempontjából." Ezen eszme által akar ezen munka megkülönböztetni más dogmatikáktól.— Bárha szerző igen helyesen mondja azt, hogy a vallás eredetét sem az állati, sem az aestheticai érzelemben helyesen nem kereshetni s lényeget azok körébe helyezni nem lehet: — de közlő meg van győződve, hogy a szellemiség körébe felmagasztosult azon érzelem, melyben azt a tisztázottabb fo| galomra jutott Schleiermacher-féle iskola keresi, nem más, de ugyanaz azzal a szellemi vallásos organummal, melyet Schenkel lelkiismeretnek nevez, — mutató nomine de te : fabula narratur. És közlő nem fogadhatja el, hogy ezen felséges szellemi érzelem kifejezetére, mely a vallásnak kútfeje;, a lelkiismeret név hozassék által; — miután tudjuk, hogy a moralban, egy igen lényeges eszmét (az erkölcsiség minden szálaiból alakult erkölcsi képünket elibünk terjesztő tükör eszméjét) a lelkiismeret névvel igen helyesen szoktuk kifejezni. — Azonban azon poláris szembeállítást sem látja helyesnek közlő, miszerint a vallás volna == Istennek bennünk létele felőli —, az erkölcsiség pedig volna magunknak Istenben nem létünk felőli öntudat (még ha kipótoljuk is ez utóbbit azzal, hogy: „tehát magunknak Istenbe visszaállítása iránti köteleztetésünk felölt öntudat"). Egy részről az az eredetileg Istenben létei; más részről az Istenbe visszatérés eszméje — az abnormis állapot historice létrejötte nélkül, s azt megelőzőleg, — azt