Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1858-08-14 / 32. szám
lan népnek is; mert a nehéz munka, — mely az ember jóllétére a társaságban szükséges, el nem engedhetövé teszi, hogy 7 /s -da az emberiségnek csaknem reménytelen tudatlanságban maradjon. Ezen tan ezredek óta felállíttatott, s míg a bölcsek és jóakaratuak néha felvették, kik a dolog nehézségén kétségbe estek : a hatalmasok, a tunyák, az önzők általános hitvallása lett. Azon szokásos állítás főokát, hogy az emberi nem többségének mindig tudatlannak kell maradnia, a történelemből veszik. Ezen tekintélyre hivatkoznak , s számos példákat hoznak fel annak bizonyítására, hogy ez mindig ugy volt, és ugy kell lennie. De nem következik, hogy a jövendőnek olyannak kell lennie, mint a múltnak, mert eddigelé két korszak sohasem volt egymáshoz hasonló. A jövendő, mely előttünk fekszik, melyért küzdünk, s melyet megnyerhetünk, jobb mint a múlt, melyre csak emlékezhetünk. Ha ezek után a természetre tekintünk, csak biztatást nyerünk. — Az asztalon, melyet Isten gyermekei számára terít, minden szükségről gondoskodva van. Minden madár a mezőn talál mozgáskört, hogy egészen azzá lehessen , a mivé testszerve lenni engedi. Lehetséges-e, hogy az ember, ki drágább , mint sok madár, sőt mint az egész teremtett világ, egyáltalában ne lehessen azzá, a mivé természete szerint lehet, hanem az emberiségnek Vs'^ a tudatlanság láncaira legyen kárhoztatva? óvakodjunk az örök bölcseség szemére hányni, mit balgaságunknak s önzésünknek tulajdoníthatunk. Mindnyájan tudjuk, hogy vannak bizonyos kötelességek, miket a társaságnak minden ember irányában be kell töltenie. Ilyen a védés az erőszak ellen; az igazság a társas forgalomban. De még becsesebb adománynyal köteles a társaság mindenki iránt, nevezetesen azon lehetséggel, hogy a legjobb növelést nyerje, melyet természete megenged, s a társadalom osztogat. Miért védünk valakit testi sérelmektől , éjji megtámadásoktól; mért forgatjuk valakinek ügyét a törvényszék előtt; mért óvunk mást éhségtől, hidegtől, ha ő tudatlanságban hagyatva, alkalom nélkül marad fejét, szivét és lelkét javítni? Ha az embernek ez alkalom nem kináltatik, Isten itélő széke előtt panaszt emel s igy szól: „útonjáró voltam, s be nem fogadtatok; meztelen voltam, és meg nem ruháztatok; tudatlan voltam , és nem tanítottatok ; gyenge, fegyvertelen voltam, s az előcsatába állítottatok, hol teljes romlásom kerülhetetlen volt. Erős szenvedélyeim voltak, s a vallást nekem azok elnyomására nem nyújtottátok; istentelen, s a btín mocskával befertőzve voltam, s rajtam nem könyörültetek. Éhes voltam az életkenyere után, s ti nekem követ adtatok, fogságba vetettetek, s én gyalázatosan , könyörületlenül haltam el, mint a társaságnak áldozata, de nem ellensége." Itt — Massachusettsben — közönségesen meg van állapítva, hogy az állam az első elemek megtanulására mindenkinek alkalmat nyújtani köteles. De ez még csak kezdet. A mi népnevelési rendszerünk, a hol legtökéletesebb is, nem áll összhangban a nagy amerikai eszmével, mely a mi harcainkat az elemekkel vívá, államszervezeteinket teremté, s bennünket nagy néppé alkotott. Ez egy régi, tengeren túlvaíó nevelési rendszer , mely nincs földünkhöz , levegőnkhöz és népünkhöz mérve. Hűbéri időkből s oly kormányoktól, melyek a lélek méltóságáról, mindeneknek Isten előtti egyenlőségéről , az erősek és gyengék egyenjogairól, emberi neveléshez való hasonigényeikről nem sokat tudtak , — vettük a nézetet, hogy csak néhány keveseknek van szükségök jő növelésre, s hogy ezen keveseknek a gazdagság vagy a lángész jóltermett gyermekeinek kell lenniök, kik sok kezekkel, rettenthetetlen bátorsággal és oly hittel bírnak, mely hegyeket mozdít. Mindig lesznek emberek, kiket a művelődéstől semmi vissza nem tarthat, férfiak, mint Franklin és Bowditch, ki minden akadályokat le tudnak győzni; férfiak, kik oly kitartó határozattal, a gondolat oly erejével, az önuralom oly hatalmával vannak felruházva, hogy az akadályoktól újra élednek, sakkor jelennek meg legerősebben, ha azokkal legtöbbet küzdenek; férfiak, kik büszkén —mint a nap — egyedül futják pályájokat, s nem is gondolnak reá, hogy az emberiség segélyét igénybe vegyék. Ilyenek nem szükségeinek előgondoskodást, ők harcolnak magukért, mert teljesen felkészülve születtek, és rettenetesek kezdettől fogva. Az akadály előttök semmi; a szegénység őket csak vigyázókká teszi. Ha nincs könyvök, nincsenek tanítóik : a madarak és az erdő vadai tanítást adnak, s a fák és kövek vatikáni könyvtárt nyújtanak nekik. De az ilyenek ritkák, csak kivételek a szabály alól. Más, talán érdemesebbek, de nem oly erőszakos szelleműek s gyengébb testliek, oly intézetek segélyét szükségük , melyek őket fölvegyék, hol a közönséges iskolák őket tovább vinni már nem képesek. De e fontos tárgy, a nyilvános növelés, kevés érdeket ébreszt közöttünk. Azon körülmény, hogy hazánkban, s korunkban némelyek szükségesnek látják saját hivatásukat, — mely természetökkel, választásukkal egyezik, a szabó-, kovács-, varga-osztályt — elhagyni, s a három tudós osztály egyikébe lépni, melyhez sem kedvök, sem tehetségök nincs, csak azért, hogy a kivánt míveltséget megnyerjék , mutatja, mily viszás helyzetbe jutottunk. Magasabb szabad iskolák szükségesek, melyek az egészre azok legyenek, mik most a tudós iskolák egy kis részre nézve. Ha ilyenek volnának, vagy ha ilyenek nem, ha a népiskolák mind azok volnának, a mik lehetnének, s ha előnyük kellőleg igénybe vétetnék : akkor a kézműves, gazda, kereskedő derék ismeretekkel felkészülve s további önképzési vágygyal lépne ki az életbe, s foglalkozása, ha mértékkel űzné, épen annyira tanítaná, mint a tudós hivatási pályák azokat, kik magokat ezeknek szentelik. De a szellemi töke e hiányán kivül, melylyel a dolgozó osztály életbe lépe, van más, még pedig sokkal nagyobb baj, s ez: gépi és anyagi iránya jelenben honfiainknak. Ok eredményt várnak, melyet látni és markolni lehet, s minthogy a bölcseség, az emberi erény nem vehető s látható portékák: azt mondják, nincs idejök lelki kiképzésre. E botor nézetből indulva ki, egy nap annyi órát dolgoznak, hogy a munka őket rabszolgákká teszi. Csupa kezekké, passiv igás barmokká lesznek, melyek esznek, isznak, hangot adnak. — Mind ezért a vád az egész társaságot éri, bár legsúlyosabban a legjobb főkre nehezedik, kik a gyengékről gondolkozni, s nekik a magukról való gondolkozásban segíteni tartoznának. De sok történhetnék, ha az idő töredékeit összeszednek. A kedves vasárnap, fél század alatt, több mint 7 egész esztendőt ád nekünk, midőn nincs semmi dolgunk. Továbbá ott vannak a hosszú téli éjjek, a sok időszakok, melyekben az idő dolgozni nem enged. Mindezek együtt annak, ki azelőtt tanításban részesült, aranyalkalmakat nyújtanak, ha el van határozva azokat használni. A könyvek, a gondolatok e hajói, melyek időn és téren keresztül méltóságosan eveznek, hordják gazdag kincseiket, ót és ujat minden partokhoz. A munka a dolgozónak kezeit köti le, — gondolatait szabadon hagyja. A míveltnek foglalkozása =• tudományos feladat. Műszerei könyvek, szántóföldje evangyéliom, teljes ékes szólással, emelkedett hallgatagságában: Barma és terménye tanítói, a csillagok vezetői az erényre, Istenhez. A növelés, mely népünknél hiányzik — eltekintve a hivatásban való erő- és ügyességtől — a szellem, a vallásos és erkölcsi természet mivelésében áll. Mit Isten összekötött , azt ember ne válassza el. Miféle szellemi növelés vezetheti az embert, gyakorlati erkölcsiség segélye nélkül; miféle lélek, — legyen bár szellemi és erkölcsi előnyökkel még ugy felruházva, — tarthatja fen magát, a vallás vigasza s biztatása nélkül a kétség, szenvedély, érdek és félelem szüntelen való harcai között? Minden részletes növelés visszás. Ki a lelket egyedül akarja növelni, eltéveszti a célt. A hajó kifeszíti vitorláit, de pótterhe, s evező szerszáma hiányzik. Az embernek egész természetét kell fejlesztenie. Ha csak az erkölcsi természetet növeljük : akkor az emberek negativ erényesek lesznek, mint egy halott, mely
