Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-07-31 / 30. szám

tet, lélekzést stb. eszközlő erejét. Az atheusnak azt kell hinni, hogy ez összetét nem gondolkodó lélek cselekménye, hogy ez semminemű öntudatos nézetre, határozott végcélra nem vezet, az anyag történetes összeütközése által állott elő, s végre is nem egyéb, mint történet. Ila azt mondanám, hogy ez értekezés az anyag történetes összeütközése által származott, hogy a közelebbi hónapban tentát, pennát, papirt íróasztalomba zártam, s ma az értekezést készen találtam, mely a tenta, penna és papir történetes összeütközéséből állt elő: mindenki azt gondolná, megbolondultam. S mégis nem követnék el oly nagy bolondságot, mintha azt mondanám: „a lég összetétele az atomok történetes összeütközéséből származik ;" mert nagyobb szellem szükségeltetik egy gyüszünyi lég összetételére, mint minden értekezés, vagy az egész világ irodalmának előállítására. Ha az atheista azt mondja, hogy az anyagban van a gondolkodó szellem, mely a nevezett, s még más sok működéseket végezi: akkor atheismusához hűtlen, s theistává lett; mert az istennek tulajdonait többé nem tagadja, hanem csak más néven nevezi. II. Vizsgáljuk közelebb az atheismust, mint a személyes emberi élet theoriáját. Az atheismus szerint nincs öntudatos hatalom, mely engem s életemet teremtette, mely gondomat viseli, nincB gondolkodó értelem, mely a világot irányomban s engemet a világ irányában szabályozzon. Az atheista ezt mondja: „a világban nincs Öntudatos szellem, csak az emberi szellem, s ez nagyon kicsiny és homályos. Senki nem tudja a világon, mi következik holnap. A világ hömpölyög a rettenetes űrben, s nem tudja, honnan jő és hová mégyen. Az ember zajlik a világegyetemben, s épen úgy nem tudja, honnan jő és hová rnegyen." Öröm, bánat, hazaszeretet, szülei érzelem, önfeláldozás semmi, nem használ semmit. A halál révén vágyok. Kívántam életemben szellemileg terjeszkedni, kezemet a természet felé terjesztém, s azzal tudomány, művészet, az emberekkel szeretet által összeköttetésbe léptem. Ugyanazon terjeszkedési vágy sürget, a halhatatlansággal tüzelve — előrehaladni, hogy szerelmemmel, s az emberiséggel az örök életben találkozzam. De az én atheistám közém s a halhatatlanság közé áll, 8 így szól: „a halál a végpont, e világban nincs Isten, a testben nincs lélek, az imennek túl, a főidnek ég nem felel meg." „Bölcsész vagyok, igy szól, a fellegeken túl repültem, s nincs ég. Nézz távcsövömön át: mit roppant távolban látsz, az egy kis csillag, az Orionövnek ködfoltjában; ez oly távol van, hogy a világosságnak ezer milió év kellene, hogy onnan földünkre lejusson, ha egy perc alatt tizenkét millió mértföldet haladna. E csillagon innen nincs ég, nézz az egész űrön keresztül, semmi nyoma, s hiszed^ hogy azon túl van ég?" „Ne beszélj előttem lelkedrol! bonckéssel kezemben, nagyító üvegen át megvizsgáltam az embert, s nem találtam lelket. Az ember csontból, vérből, belrészekből és velőből áll. A szellem ... anyag. Kétkodel rajta? Itt van Arnoldinak egy tökéletes koponyamappája: nincs rajta lélek, csak inak festve.v Hát mindez nem elégít ki, öszhangzik e nézet az öntudatnak tényeivel ? III. Vizsgáljuk most az atheismust mint az emberiség életének theoriáját. Az ember, a család, a nemzetek az emberi nem történetesen állottak elő. Az ember magának egyedüli vezére, védője ; tehetségeit nem gondolkodó lélek állította össze, s teremtett cosmicus embert, — hanem csak történet. Nincs gondviselés az emberre nézve, hanem csak saját fejében. A politicusok az egyedüli törvényhozók, az ő rendelményeik egyedüli törvények. Nincs magasabb törvény. Királyok és fejedelmek az egyedüli uralkodók ; az emberiség összes nemzeteinek nincs közös atyjok. Nincs szellem, mely az emberről gondolkodik, nincs lelkiismeret, mely az örök törvényeket megerősíti, nincs szív, mely engem szeressen, ha apám és anyám elhagynak, nincs közakarat, mely a nemzeteket a bölcseség, igazság és szeretet útán vezesse. A történelem az események történetes találkozása, mint a természet az atomoké; nincs benne terv, végcél. Van mindenesetre hatalmas haladás, de az sehova sem vezet; van minden esetre az embernek előhaladó fejlődése testi és lelki tekintetben ; szépségben, bölcseségben, igazságban, sze- j retetben gyarapodása; de ez történet, s holnap véget érhet; tudomány, művészet, irodalom egészen elfeledtethetnek , jöhet egy vad nép, Londont, Párist felégetheti, s a polgárosodás utolsó gyermekét az utolsó anyának vérébe fojthatja. Az atheismus ezt mondja: „mindenütt változás és bizonytalanság.'-1 Az atheista kiküldi eszét, erkölcsi érzelmét, egyik sem találja a mit keres. Kiküldi szerelmét s keresi a mi után szíve vágyódik, keresi a tökéletes eszményt, szerelmének tárgyát, hogy szívének bánatát,— mely a végtelen után vágy — enyhítse. De a szeretet is visszajön, s nem hoz örvendetes hírt. „Az emberen kivül úgymond nincs a szeretetnek tárgya, az ember pedig szappanbuborék, pillanatig tölti meleg pára, azután szétpattan." De hát nincs szeretnivaló, ami el nem múlik, ezt kérdezem az atheustól ? „Nincs, szeresd úgymond a súlyerőt ha akarod, a vonszerőt, az anyag ős tulajdonait; egyéb számodra nincs." Az atheismus az idő folyamának partjára ül. Az emberiség történelmének folyama tovahömpölyög, egyik hab megy a másik után, az egyiptomi miveltség lassan elhalad, s buborékként szétpattanja heber, chaldeai, persa, görög, római, keresztyén műveltség is elfolyik. A nemzetek szenvedésének vége, szenvedésök hiábavaló volt. A könnyek, melyek az arcot barázdolták, a jutalmazatlan hősiség, a fel nem ismert erény mind oda vannak, nincs jutalmazás. „Nem elégít ez ki?" kérdi az atheus. Ezzel senki meg nem elégszik, ha nincs Isten, minden bátorságom szétfolyik mint a víz; ha nincs Istenről tudatom, ha a világ egyetemben nincs nagyobb szellem mint a Humboldté ; ha nincs bölcsebb uralkodó, mint a császárok és királyok, ha emberi törvényről isteni törvényre, földi nyomorról égi győzelemre, a földről az égre hivatkozni nem lehet:,akkor nincs reményem. De tudom, hogy e világ a véghetetlen istennél biztosítva van, s igy egy parány anyag, egy parány szellem sem fog a halandó és halhatatlan élet messze útain hajótörést szenvedni. II. A gyakorlati atheismus, mint a morál elve. Valamint a speculativ atheismusnál a valóságos speculativ atheismust a formális speculativ atheismustól megkülönböztettük : épen így a gyakorlati atheismus körében a valóságos gyakorlati s a formális gyakorlati atheismus között különbséget teszünk. A valóságos gyakori, atheismus a valóságos speculativ atheismusnak, a formális gyakori, atheismus a formális speculativ atheismusnak életbe vitele. A valóságos gyakorlati atheismus két fajra oszlik .: Először nyilvános gyakori, atheismusra, ez esetben nyilván tagadja a gyakori, atheista isten tulajdonait • tagadja, hogy természetszerűleg tartoznék igazán cselekedni, embeibarátilag érezni, máshoz vagy magához hü lenni. Másodszor titkos atheismusra. Ez esetben a gyakorlati atheista azon elv szerint él, hogy ő nem tartozik igazán cselekedni, emberileg érezni, szentül élni; így tetteiben tényleg tagadja az Isten fogalmát. De azért forma szerint Istent nem tagadja ; vagy oly messze megy, hogy az istenbeni hitet elismeri, s kétségbe vonja, hogy eljárásainak alapja atheismus volna. Az ily atheistáknak száma a közéletben legnagyobb. Lássuk most már, hogy a gyakorlati atheismus az emberek életében, az egyén, család, nemzet s az emberiség életének különböző alakjaiban miképen nyilvánul. I. Az egyén életében. Minthogy atheisticus világnézlet szerint nincs erkölcsi köteleztetés, nincs absolut jog, az ember legnagyobb szellem a világegyetemben, önmagának oka, teremtője, gondviselője, vezére : tehát az embernek tökéletesen szabad ugy cselekedni, a mint neki tetszik. A kötelesség az önzés szeszélyében olvad fel. Az ember azon kívánságnak veti oda magát, mely benne túl-eröben van; mert valamint én önöncélom vagyok, s minden áron saját javamat keresem : ugy minden egyes hajlam öncél, s javát, azaz kielégítését minden áron keresi. így a szenvedélyek idején a szenvedély kielégítése lesz a főcél, mely után egész erővel törekszem, Nem ismerek felsőbb