Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-07-31 / 30. szám

elvonja. „Hiában is tisztelnök Istent olya n ok kai, melyek emberek rendeletei." Máté 15, 9. Istenitiszteletben csak az állhat meg, mi egyenesen a lélekből foly, s mifelől tisztán érzi a szív azt, hogy mit akar azzal kifejezni, az hat vissza jótékonyan a szív erkölcsi érzetére. Mit ér a bűnbánó léleknek az olyan vallási cselekvény, melyben maga közvetlen részt nem vehetvén, Istenneli bizalmas társalkodásra nem emeli őt, és így terhein nem könnyít? Imádkozhatik e a fájdalmas lélek helyett valaki más oly érzelemteljesen, hogy abban kifejezve legyen lelke állapota? Vagy énekelhet-e oly szívélyesen, hogy az érzékeny lelkének viszhangja legyen ? Valóban csak az oly istenitisztelet hat eléggé jótékonyan a lélekre, mely erkölcsileg épít s tökéletesít, — ezt pedig csak az oly istenitisztelet cselekszi, melyben az öncselekvésre, elég tér van engedve a léleknek, az emeli a lelket a láthatatlanokra. Mind a történeti alapot, mind az egyszerűséget, s tisztaságot, mind az építő elemet, mi hozhatja be az istenitisztelet külső formái közé, hanem ha a tudomány ? ennek feladata a legillőbbet, legméltóságosbat, s a szentirással legegyezőbb részeket behozni a cultusba. Ekként tisztában levén azzal, hogy a liturgia, a tudomány körébe tartozik, áll az is, hogy azon változtatni s a változtatás mikéntjét, s idejét meghatározni is a tudomány dolga : s minthogy a protestáns vallástudományt, az egyetemes protestáns értelmiség képviseli, a biblia alapján, — így liturgiát változtatni az egyetemes s értelmes protestáns egyháznak áll jogában , tehát nem egyes tudósnak , egyházközségnek, consistoriumnak; s minthogy e tárgyban maga az egyetemes egyház nem nyiiatkozhatik máskép, mint presbyteri zsinati igazgatás utján, tehát liturgiát változtatni, módosítani, ujat behozni az értelmes és tudós egyházi és világi protestáns férfiakból álló zsinatnak lehet. Az ily liturgia bejelentetván az államfőnek, megerősítést onnan nyer, mely megerősítést az államfő, — ha a liturgia az állam céljaival nem ellenkezik, soha meg nem tagadhatja. E szerint a protestáns liturgiái rend törvényesen lévén megalapítva, azon változtatni csak törvényesen lehet, és csak akkor: mikor az egyetemes protestáns értelmiség józanon belátja annak szükségét, mikor közönséges annak óhajtása, mert a liturgialis formák nem fejezik ki tökéletesen az evangyéliom szellemét s annak igazságait, vagy az evangyéliomi kellékeknek meg nem felelnek, a történeti alapokat nem hűn ábrázolják ki: akkor igen, — helye van a liturgiában az újításnak, de akkor is a történeti alapok és sarkelvek legkisebb sérülése nélkül. Innen következik, hogy a legtörvényesebb s legjobb szándékkal intézett liturgiái változtatások is, oly jogokba s körbe vágván, melyek az összes egyház tanját s életét érdeklik, itt mindent józan megfontolással, kímélettel, s előrelátással kell tenni: ugy hogy a mennyire lehet, — a hívők közös egysége alapján a változtatásba minden hivő lelkiismerete belenyugodjék: különben csekély újítások nagy mozgalmakat idézhetnek elő, melyek évtizedekre megzavarják a vallásos erkölcsi élet kifejlését. A liturgiái változtatásnak útját a tudománynak kell előkészíteni, s midőn az eszme teljesen megért, életbeléptetni: itt elhamarkodni a legcsekélyebb dolgot sem lehet. Helyesen jegyzi meg Tzschirner Coment. De sacris ecclesiae notrae publicis caute emendandis. Lips. 1815. „Omnia quae adcultum publicum pertinent, caute et bono animo sunt emendanda et communiconsensu sanctionanda: secus optimae res, amaros prolaturae fructus." — Ha különben történnék, ha a közös egyház által megalapított és bevett szertartások szabadon, komoly megfontolás nélkül, bárki által változtathatnának, hol volna biztosítéka a társas rendnek, s egyformaságnak ? akkor gyülekezetek és egyes gyülekezeti tagok, könnyen azon meggyőződésre jutnának, hogy a vallási külső cselekvényeknek semmi összefüggésök nincs magával a vallással s a hitigazságokkal. Bölcsen cselekedték azért az egyház képviselői s elöljárói, hogy e tárgy felett mindig határozottan nyilatkoztak. Nevezetesen a Komjáthi canonok XIII. így szól erről: C eremoniae, quae boni ordinis causa sunt i n s t i t u t a e, e t n onni hi 1 faciun t ad exercitia í'idei et pietatis christianae, observandae s u n t." A Katona Geleji canonok XII. még határozottabban szól: „Nemo igi t ur vei in ar ti cu 1 is fidei, a c fundamentalibus religionis eapitibus, vei in r i t i bus ac ce r e mo n ii s ex te r ni s , s ac r a-i m e n t o r u m q u a e administrationibus, privát a, vei paucorumquorundam sibi ad haerent ium authoritate, vei publico scandalo immutationen aut innovationem aliquam facere praesumat. S e d q u o d omnino mutandu m, aut emendandum in ritibus fu eri t; u n a n i m i totius ecclesiae, nec non principis, ac statunm evangelicorum, et helv. confessionis addictorum consensu; in provinciáiig vei vero nationali synodo fiat. Qui secus facere ausít — — — —• magistratus orthodoxi judicis,digna poena afficiendus sistatur." Az 1709-ben összeszedett canonok sorába, szóról szóra, a comjatbi canonok szavai hozattak be e tárgyra nézve: míg az 1791-ben hozott budai canonok 37-be így nyilatkozik • „Ritualia et 1 i t u r g i c a, hactenus recept a vei in posterum introducenda, privato arbitrio ne mutentur." Ezekből látni lehet, hogy a reformata egyház Magyar! országon minden autonómiája mellett is mindig féltékeny volt a liturgiák változtatása iránt, — mert tudta, hogy a korlátlan és vigyázatlan változtatásban a szakadások magí va rejlik. Csodálkozni lehet, hogy mégis sokan a liturgialék változtatását csekély dolognak tartják a protestáns egyházban: sőt némelyek az egyház önállása életgyökerének nézik. Hiszen, hogy a liturgialis dolgokhoz tartozó tanítóbeszédeket a szakavatottabb lelkészek magok készíthetik, az még nem a liturgialis formák változtatása; azt a Szathmár-Németi zsinat (1646) 3-dik canonja is megengedi ; hanem sokan túlhajtanak ezen eszmén, s a mai vallás! talanságnak okát, az istenitisztelet egyszerűségében sa liturgialis dolgok hiányában keresvén, lényeges változtatást s uj formákat sürgetnek. Ezek a szemnek, fülnek, az érzékeknek tetsző külsőségeket óhajtanának behozni, azt hivén, hogy ezek által lehet felkölteni az elalélt vallásos szellemet. De ez merő tévedés : mert épen az egyszerűség enged legszabadabb tért a vallásos szellemnek, a hitnek, s kegyességnek, s bármely istenitisztelet rendezése ellen épen akkor szükség felszólalni, ha az egyszerűség terét szűkre szorítja a lelket ölő külsőségek által. A merev testbe, a meghidegedett egyházi életbe nem formák által lehet életet önteni, nem a szertartások módosítása segít erre, hanem hitet kell támasztani a vallás igazságai iránt, — „élővékelltennimagunkközt a Krisztust;" — ez által lesz a bajon segítve. A vallásos hit visszatérésével önként kifejlődnek a felébredt vallásos élet igényeinek megfelelő formák. Csak szellem legyen, teremt az magának célszerű alakot, melyben nyilatkozzék. Voltak, 8 vannak egyházfelekezetek, eleitől fogva, melyekben az istenitiszteletre tartozó dolgoknak legegyszerűbb alak van adva, hol a szertartások igen kevesek,— és mégis ott az istenitisztelet minden más felekezetek cultusát felülmúlja bensőségével: mert a hit ott az éltető elem, ez állítja a lélek eleibe a tisztelet tárgyát, s nem a külső alak: míg más egyházfelekezeteknél a pompás templomok, lármás és fényes szertartások dacára alá van szállva a buzgóság, kegyesség, — s nincs semmi benső egyházi élet. Helyesen jegyzi meg Calvin Institutiojában: r

I n t e r ceremonias multas facile est, fiduciam erga coelestia amittere: quia nescit animus,