Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-06-17 / 24. szám

gokat, előbb lesz eszköze a részvétlenségnek, mint a morális kényszernek; mert elébb kifárad a jobbakban az áldó zati készség, mint a rosszakban a hanyagság. Az alapítványi basis áldozatul veti a különben megterhelt jelenkort egy még csak képzeletben élő jövőért, melyről nem tudjuk megéri-e az áldozatok gyümölcsét, vagy lesz-e érdemes azokra, midőn a fölösleges gondoskodás könnyen elpuhít; egyszersmind a hallhatatlan tőke helyett veszendőt állit, fölöslegessé teszi a buzgóságot és a híveket. Az egy rámára szabott papi fizetés ellenkezik a természettel , igazsággal és eszélyességgel; ellene hatna az erélyt fokozó versenynek, meghonosítaná az indolentiát; s legtöbbe kerülne mindenek között, mert átaljában fölkellene emelni, bogy ki ne fogyjunk a lelkészekből s tanítókból. A földdeli fizetés sok helyen ki sem vihető, vagy igen drága; s aránytalanul adva földhöz köti a papnak szellemét. Ha félretesszük a képzelgést, jelen körülményeink szerint jóformán azt kell tartanunk, hogy e hazában be van végezve egyházunk növekedésének processusa; jövőre legfölebb egy kis izmosodásra számíthatunk; a további terjeszkedésre a viszonyok reményt nem nyújtanak. Most fel adatunkká lön megtartani a szerzettet, s célszerű elrendezés által haszonhajtóvá tenni azt: hogy az egyház, mint a boldogító vallás gyarapítására, s a társadalmi állapotok tökéletesítésére szerzett szent intézet, emberi erőink hozzájárultával minél inkább alkalmassá tétessék megfelelni messzeható feladatának, hogy teremne a lélek élvezetére gyümölcsöket százszorosan és ezerszeresen. A cél szent; a feladat nehéz; az élet utjai tekervényesek ; az ellenmondások megszámlálhatlanok. Ne kíméljük a szót, csak a szószaporítást. Halgassuk meg egymást szerető szívvel, nyugodt lélekkel és elfogulatlan elmével; s Ítéleteinkben legyünk méltányosak. Ne gyaousítsuk a nagyokat. Ne vessük meg a kicsinyeket. Isten azért teremté mindeniket, hogy helyet foglaljon rendszerében. Én — ha szabad szerény véleményemet elmondanom nekem is — ugy fogom fel állásunkat, hogy mi egyházilag egy, az atya kegyelméből, a fiú által megváltott és vezetett, s a szent lélek által ihletett sereg, — polgárilag pedig egy önkormányzatunknál fogva nagykorúságra jutott, önügyeinkben szabadon rendelkező testület vagyunk; elismerve a törvény s támogatva a világi hatalom által. Mivelhogy a dolog természetéhez képest nem lévén világi hatalomnak is állandósága, jövője vallásos érzet nélkül, a törvény, a közállomány érdeke követeli azt, miszerint a világi hatalom segéd kezet nyújtson az egyházi hatóságnak, hogy legyen jól rendezett vallásos nevelés, legyen mindenkinek vallása, s teljesítse mindenki innen folyó kötelességeit. Innen indulva ki, ugy hiszem itt az ideje, hogy egygyé forrva testületi szellemben, egyesült erővel érvényesítsük társadalmi igényeinket; itt az ideje, hogy rendezvén magunkat, törekedjünk biztos alapokra fektetni anyagi szükségleteink tárházát, az egyházi jövedelmeket, hogy azok lennének egyháztestünkben a fenakadás nélkül folyó vérkeringés rendszere, mely rendeltetve van táplálni, fontartani, tökéletesíteni annak nemesebb célú eszméleti organumait; nem azért, hogy belefullassuk ezeket az elpuhulás tétlen zsirjába; hanem hogy képessé tegyük őket megfelelni rendeltetésünknek, hogy lennének dicsőségére Istennek inkább mint voltak valaha. Nem értem azt, hogy improvizáljunk, forcirozzunk határozatokat, rendeleteket, martialiter végrehajtandókat. Nem! mert érzem, hogy másképen szól Krisztusnak tana, s érzem, hogy ennek kell lenni az alapnak minden tetteinkben. Hanem értem azt, hogy csiráztassunk, gyökereztessünk eszméket, szerető kimélettel, meggondolt következetességgel és szilárd elhatározással. Várjunk az időtől sokat és sokáig. S csak midőn látjuk , hogy a közvélemény általánossága reá ütötte eszméinkre az isteni eredetnek bélyegét, akkor s csak akkor roclamáljuk törvényül azokat ; mert észszertileg csak azon törvény jogos, mely kiszakithatlan gyökeret eresztett a közvélemény termékeny földébe. De ha már törvény ily alapon proclamáltatott, akkor — bár némi önmegtagadással is, — mert kell, hogy az egyetemért, tudjunk áldozatot hozni a részletekben, — egyesüljünk azt érvényesíteni mindenütt, erkölcsi s értelmi befolyásunk egész súlyával, s ha ezeknek éle az értetlenség és roszakarat csökönösségén megtörnék, még az országos törvéuyengedte erőhatalom felhasználásával is. Mert én nem látom át, miért ne használhatnánk kényszerítési szabályokat a testületi kötelmek teljesítésére azon lelkiéretlenek ellenében, kikre nézve leginkább volna szükséges, hogy közérdekű működéseinknek sikere legyen. A nagy közönség hozzájárultával és ellenörsége mellett — emberileg szólván — igazságtalanság nem történhetik; igazságos igéuyeinket pedig Isten dicsőségére érvényesíteni — bogy ne hagynánk veszni a vesznitérőket — egyiránt jog és kötelesség; mert a jogok hazájában a testület mindég fölötte áll az egyednek. Föltétlen szabadság csak az eszmék világában képzelhető. A törvény a közvélemény alapján elismerte hatóságunkat, a fegyvert ne vessük el kezünkből; köszönjük Istennek, hogy ennyivel közelébb engedé jönni hozzánk országát. Ha már magukra az anyagi szükségekre fordítjuk figyelmünket, kétfelé osztályozhatjuk azokat : 1-ör. Nem rendszerekre, melyek a buzgóbbaknak lelkében az igéret földére egyes utrövidítő ösvényeklil feltűnvén, a közvélemény által elkerülhetetlenül szükségeseknek elismerve még nincsenek; — és 2-or. Rendszeresekre, melyek egyházunk általános öntudatában az önfentartási életműködés szükséges részeiként közakaratilag elismertetvén, megszakadás nélküli ellátást igényelnek. Azokra, mint például a sem törvényen, sem általános közakaraton nem alapuló gyíilekezetbeli építkezésekre, javításokra, jótékony intézetekre, jutalmazásokra stb. nézve, nem lévén más biztosan megtillepedett jogalap, természetesen csak az önkénytes adakozásokhoz, vagy külön egyleti szabályokhoz kell folyamodnunk; mert egy jól rendezett társulatban, az egyéni szabadság biztosítása tekintetéből, még e többséget sem lehet felhatalmazni arra, hogy a kisebbséget akaratja ellen erőszakolhassa valamire, mire felsőbb hatóságának törvényes határozata által kötelezve nincs. Ellenben ezekre, mint például a rendes fizetésekre, a szükséges vagy haszonhajtó épületekre, vagy más, a testületi ellenőrködő felügyelettel megbizott felsőbb hatóság, vagy a gyülekezeti általános közmegegyezés által követelt költségekre nézve — ha ugyan egyházunk egy összeható lag élő és működő egységes testté kivánjuk átalakultnak látni — egyenesen oda vagyunk utasítva, nézetem szerint, hogy törvényesen egy célszerű kivetési elvet vagy kulcsot állapítsunk meg. Mert az egyháznak, mint önmaga ügyeiben szabadon rendelkező testületnek kétségbe vonhatlan joga van a rendszeres terhekhezi járulás illő igazságos arányban minden egyes tagjától megkívánni, — és pedig annyival inkább, mert közügyben a buzgókat a hanyagok kimélése tekintetéből túlterhelni igaztalánság, — s mert mindenki szivesebben áldoz, ha kellő testületi rendelkezések által biztosítva van, hogy nem vész kárba áldozatainak ára. A mi illeti a nem-rendszeresített szükségekhez kellő buzgóságot, — a mennyiben át kellene hatva lenni mindnyájunknak azon meggyőződéstől, hogy a humanismus és civilisatio iigye azonos a protestantismus ügyével, s hogy legbensőbb, legszentebb kötelességérzetünk ösztönzéseinek alig felelhetünk meg ezidőben jobban, mintha legjobb erőinket egyházunk támogatására szenteljük, — elismerem : hogy egyiránt kötelességünk mindegyikünknek, — nem várva, mig a tömeg által vitetünk, — megragadnunk a jó