Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-06-03 / 22. szám

azon esetben csak két kereszt előjegyre — fisz, cisz — lett volna szükség, s a feloldok kimaradtak volna! — És végezetre , ha a hypomixolydiai hangsort magasítjuk , lesz a hangsor: d, é, fisz, g, a, h, c, d; — mely hanghelyezetileg hasonlít a mai „d-dur"-hoz , de ez utóbbinál a fokok állása a kis septima végett más; — a honnan, ha azon énekeket, melyek tulajdonképen egy secundával magasbított hypomixolydiai hangneműek, —- az egy sencundával magasbított joniaiba — „d-dur" — átírjuk, a cisz-eket mind fel kell oldani közbejövőleg; — lásd pl. az énekhangzatos könyvben a XIX., LVII. zs., melyeket a szerző d-durba tett fel, és a cisz-eket közbejövőleg mind feloldotta, —- de ha azokat egy sec. magasbított liypomixolydiai hangnemben tette volna fel, a hanghelyzet megmaradt volna, s csak egy kereszt —• fisz — elöjegyre lett volna szükség. — Nemkülönben, ha a hypodoriai hangsort egy sec. fellebbezzük, lesz a h. s.: a, h, c, 4, é, fisz, g, á, — mely nem más, mint á-doriai; — hanghelyezetileg ez hasonlít az aeoliaihoz, vagy némileg a mai a-molhoz, — szorosan véve azonban mégis különbség van e két hangsor közt, mert az aeoliai, és a-mol hangsornak nincs előjegye, — de az egy sec. föllebbezett hypodoriai hangsornak van egy fisze; — a honnan, ha az oly énekeket, melyek tulajdon képen egy sec. magasított hypodoriai, vagyis á-doriai hanguemliek , — átirjuk az aeoliai vagy a mai a-mol hangsorba, akkor a fiszt, mely az a-doriainak alkotó hangja — közbejövőleg kell kitenni, — mint pl. az énekhangzatos könyvben a XXIII., LXXVII. zs., —v melyek valódilag hypodoriaiak; — lásd Maróthy négyhangzatos könyvében. A hangsorok ilynemű fellebbezése tehát hol több, hol kevesebb előjegyet kiván, épen ugy, mint a mai hangnemeknél tapasztaljuk; — pl. ha a joniai hangsort egy lépcsövei magasítjuk, lesz az elöjegy 2, kereszt; — ha kis terciával magasítjuk, lesz az előjegy 3b; — ha nagy terciával magasítjuk, lesz az elöjegy 4 kereszt ; ha a doriait egy lépcsővel magasítjuk, lesz azelőj. 2 ker. ha a mixolydiait egy kis terciávai magasítjuk, lesz az előjegy 3 b; ha az aeoiiait egy kis terciával magasítjuk, lesz az előjegy 3 b; ha a hypojoniait egy nagy quárttal magasítjuk, lesz az előjegy 2 b; ha a hypodoriait egy lépcsövei magasítjuk, lesz az előjegy 1 kereszt, stb; — de a melódiák ilynemű átirása nevetséges és helytelen , mert népiskoláinkban, miként egyéb tanfajok, ugy különösen az éneklés tanításánál, nem az a cél, hogy az minél szövevényesb, hanem hogy minél rövidebb, egyszerűbb, és mégis célravezető uton történjék; — az ily magasbításnak, ha a melódiákat orgonára teszsziik, inkább van helye, — mert a hangsorok helyváltoztatása azoknak beljellemére igen nagy befolyással van ; — pl. ha a joniai zsoltárt, mint a XXXII.,XXXVI. zs., — egy kis terciával magasított joniaiba —esz-durba — tesszük, sokkal erősebb, határozottabb és mélyebb jellemet adunk ezáltal az éneknek, mintha csak a szelíd s lágy joniaiba hagytuk volna azt; —- vagy ha a mixolydiai zsoltárt egy kis terc. magasb mixolydiaiba — b-mixolyd. — játszuk le az orgonán, sokkal magasztosabb elragadóbb az, mintha a gyenge s enyelgő mixolydiaiba tettük volna azt. — Ily esetben tehát helyes a melódiák magasbítása, annyival is inkább, mivel orgonáink a mai á-hangvillától részint magasb, részint mélyebb hangolásuak, —de énektan-könyvekben, és pedig számos melódiáknál ezt tenni egyátaláfoan nem szükséges. Az egyházi hangnemek több vagy kevesebb fokkali fellebbezése ezek szerint, a mai mesterséges és számításon alakult chromaticus rendszer alapján lehetséges, — de az egyházi zenészeiben, hol a scalák c, d, é;

f, g, á, h hangsoron nyugosznak, ez nem kivihető, hanem a magasbítás az authenticus hangnemből csak a plagalba, és viszont eshetik meg. Ha az énekhangzatos könyv szerzői, a melódiákat a már bemutatott öt authenticus és öt plagal módban irták volna át, nem lett volna szükség a „dur" és „mol" scalák mikénti tanításának magyarázatjára, gem a gyakorlatoknál azok felvételére, ezen kivül a melódiák sem lettek volna megspékelve annyi közbejövő változtatókkal, melyek több helyeken a melódiák tisztaságát is semmivé tették. (Vége következik.) Ivánka Sámuel, szentesi ref. első énekvezér. La famille chrétienne. Sermon par M. de Pressensé Paris. Meyruels 1856. 8-vo. 149 l. Die Religion im gemeinen Leben. Eine Predigt, gehalten in Craithie Church arn 14. October 1855, vor lhrer Majestat der K'ónigin von England und Prinz Albert, von John Caird, Pfarrer in Erről. Mit einem Vorwort von Chr. C. J. Bunsen. Leipzig, Brockhaus, 1857. Ha ugyancsak igaz volna, mit sok jeleseink állítottak, hogy irodalmunk a közelebbi években alább szállt, mihez igénytelen szavazatommal én is járulni mernék — : véleményem sze -rint ezt nem ugy kell érteni, hogy az irodalomnak csak egyik valamelyik ága indult sülyedésnek, hanem hogy az összes kezdett hanyatlani. A különböző okoknál fogva elhatalmazott irászkodás komoly tanulmányozás és fejtegetés helyett népszerűsíti azt, a miben önállóan eredetileg alkotni nem bir, azt, a mit alaposan nem is ért, a tudományt , a tudomány mindenik ágát. Az egész olyan könnyű irodalom-félévé (Literature facile) szállt le, melynek müvei könnyen , előkészület, kutatás, gyűjtögetés , tapasztalás nélkül alkottatnak , — könnyen , fontolás , elmetörés nélkül olvastatnak, és mindenek felett — élveztetnek. Ilyes ellen kelt kiNisardaz 1831-dik éviRevue de Paris-ban. —- Ez a mi könnyű irodalmunk roszul fog nem sokára a felsőbb tanintézetekre is hatni. A tanodai oktatás az irodalmon tartozik és kénytelen magát alapítani, — s az irodalomba bevezetni. S itt — ha tovább is így megy a dolog — mire mutat ujjával a tanító, miben lel további táplálatot az ifjú tanulásvágya? Külföldi müvekben ! És nem szolgál-e majd ez a körülmény a magyarnyelv tanodai használata ellen legfőbb erősségül? De az irodalom ezen állapotjáról, — melyet ide s tova jobbra változandónak hiszek s némely jelekből látok is - nincs itt hely bővebben szólni. Csak azt említem meg, liogy az a nyavalya, mely irodalmunk egyéb ágait sorvasztja, kiterjedt a prot. vallási vagy egyházi irodalomra is. Elméleti theol. irodalmunk nincs, C3ak gyakorlati van (könyörgések , egyházi szónoklatok, bibi. szókönyvek s eíFél.). — Már ez maga szörnyű hiány oly időben, melyet vallás-bölcsészeti forrongás idejének nevezhetnénk , melyben egy részről a vallástalanság a legalsóbb néposztályra is kiterjedt *) és így a társadalom jelenére, jövőjére rendkívüli hatással lehet és lesz, — más részről a legnagyobb elmék foglalkoznak a vallási kérdésekkel, a vallásos nevelés ügyével **) stb., midőn csak maga a természettudományi vizsgá*) Mennyire lehatottak az ujabb idők bölcseletei, s bölcseletien, ugy szólván, ragályos materialismusa az alnépre (még most leginkább a külföldire), egy adoma bizonyítja, melyet egy francia egyházi lap után, ide jegyzek. Egy Párisban élő német napszámos súlyosan beteg lett. Környezetéből valaki, gondolom német prot. munkatársa, lelkipásztorért küld. Ez megjelenik , s lelkesen kezdi beszélni előtte a vallás azon igazságit, melyek a haldoklót vígasztalhatják. A beteg mozdulatlan fekszik, de egész figyelemmel látszik a lelkész szavait hallgatni. Végre a lelkész elhallgatott, s mint egy várja vala beszédének hatását. De mennyire bámult el, midőn a beteg gúnymosolylyal arcain ekkép szólítja meg: olvasta ön Feuerbachot? **) Legyen szabad a sok közül a francia Rémusat K., Quinet E.?

Laboulaye E., Simont, Máttert említeni 22. sz.