Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-05-27 / 21. szám

623 524 Ugy de — Istenért! — ha ez megadatik, lesz-e ez már ezáltal az 1848-dik előtti állapot? Sőt egyáltalában kép esek vagyunk-e mi az 1848 előtti állapotot visszahozni, még pedig szorosan a magyar protestantismust tekintve? Ezen álmélkodtam mindig, valahányszor hallottam! Kik ezt akarják, azok legmagyarabb protestánsok : de azt feledik, miszerint azon s az utána jött évek oly változást hoztak elé, mely az 1848-ki előtti prot. egyházi állásunkat „visszahozhatlanná" tette. Véleményem szerint nem abban állott főbb erőnk, miszerint akkor saját magunk által választott elnökeink és superintendenseink voltak, hanem sok mindenféle másban. Miben ? — most nem mondom meg. — Tehát ezen egész óhajtásra illik Jézus mondata Máté evangy. 9. rész, 16. 17 vers. Barátim! öntsünk uj bort uj edényekbe! De hát — tovább megyek! Meg voltunk-e mi elégedve az 1848 előtti állapottal? — Hiszen reformot terveztünk, és már szépen haladtunk volt ezen munkánkban. Mikép kivánhatjuk tehát azt vissza, mi akkor nem tetszett? Kivánliatják legfölebb azok, kik egyházrendezést nem akarnak, s nekem ezen jó urakhoz semmi szólásom. 3. A pesti theologiai intézet akarja-e, fogja-e ezen külön sajátságos magyar protestantismust előmozdítani? Megvallom, kissé félve pendítem meg e húrt! de meg kell! — Hogy akarná! — nem hiszem. Mert oly férfiak alapították, és munkálkodnak Önáldozólag mellette, kikről hiszem, hogy aláirják ők is nézeteimet, midőn ki fogom mondani, mit kivánok a magyar protestantismustól. Ha gyönyörködnek abban, ha szemeik alatt az ország szivében emelkedik intézet, melyért ők ugy imádkoznak és olyan erős hittel munkálkodnak , mint Franké az ő liallei árvaházáért: ki veheti ezt rosz néven nekik? Ki ne óhajtaná, hogy szálljon munkájokra oly áldás, mint ama nagy férfiúéra? De váljon a pesti intézet nem fogja-e „akaratlanul" ezen — még pedig — a többitől némileg elválasztó protestantismust előmozdítani ? — Ez már más kérdés. — Nem fogja-e ezt tenni künn? gyengítve a viszonyt, melyben külhonnal állunk. Es benn? megelégedést ébresztve azzal, mit hon találhatunk ? -— Erre én nem felelek. Hanem egyet el nem hallgathatok, mi erre vonatkozik. Olvastam — pedig ki volt nyomva — miszerint a prot. pesti intézetnek többi közt célja s feladata az, hogy mi magyarok ne legyünk többé a theologiai tudományban a németeknek tanítványai, de hasonkorú testvérei! (Sic.) Ez már aztán magyar protestantismus!—• — En ezt commentálni nem akarom. De csak ennyit mondok. Adja Isten, hogy Pest mielőbb „hasonkorú testvére" legyen Jenának, Haliénak, Tlibingának s a többinek, de bizony sok viz fog addig lefolyni a szőke Dunán!!! *) *) Mikép következtetheti értekező e paupertatis testimoniumból azt, hogy e szerint továbbad még inkább kell azon pirító Bzegénységet okozott eljárásunkhoz ragaszkodnunk? azt De hát mit akarok ? Miért irtam ezeket ? Hadd szedjem csak rendbe eszméimet, miszerint némi logikai összefüggésben adjam elő nézeteimet. — No hát én nem akartam sem többet, sem kevesebbet, mint saját parányiságom személyes meggyőződését előadni, kérve mindenkit, legyen szives azt oly atyafiságos türelemmel fogadni, mint én elfogadom az övét. Meggyőződésem: 1. Hogy mi nem lehetünk jobban büntetve az égtől, mintha e jelen állapotban tovább — tán sokáig maradunk. Ezen ponthoz magához kellene egy cikk — de természetesen most nem írhatom. 2. Hogy ezen állapotból— nem mondom minden áron, de minden módon — ki kell lépnünk. 3. Hogy, ha ezt akarjuk, tehát az eddigi magyar protestáns institutioinktól — ha nem egészben, legalább jó nagy részben — el kell válnunk, nehogy utolsó elemzésben „sectát" képezzünk. 4. Hogy nekünk protestáns egyeteme ss é g r e kell emelkednünk , s hogy nincs másban üdvünk jelenleg, hanem ha a magyar protestantismust az egyetemes protestantismusba beolvasztjuk. 5. Hogy erre kell főtekintettel lennünk az egyházrendezés nehéz munkájában, mely más uton soha sem fog áldásos eredményt hozni. Elmondám! — De itt még meg nem állapodom, s a legújabb időből hozok felvilágosítást. A Jézus Krisztus érdemeért! váljon mikor szűnünk mi már meg úgyis gyenge erőnket eldarabolni ? mikor szününk meg uj iskolákat tervezni, alapítani, midőn a régiek ingadoznak? mikor szününk meg helyi érdekek miatt versenyezni magunk közt ? Egyik esperesség, egyik iskola ki szivja a másnak édes anyja tejét. Es ezt tesszük most! most! — — Nincs egyetemes szellemünk, vagy inkább rendszerünk itthon. Még roszabbúl állunk az egyetemességgel, tekintve viszonyunkat a külfölddel. Ez is egyik jellemvonásunk, hogy mi utolsó argumentum gyanánt a „többséget" hozzuk fel. A „merengések" irója például már mindent megenged a kettőselnökség dolgában; bevallja, hogy azt sem logikai, sem bibliai, sem történelmi szempontból védeni nem lehet. De — úgymond — ha minálunk a-többség — értsd a kerületi jegyzőkönyvek tartalma szerint — kívánja: kinek mi köze hozzá? — Ugyan ugy-e? — Furcsa dolog ez a többség egy országban! China sokkal nagyobb a magy ar^ protestantizmusnál, mert oly nagy, mint Európa. Es Chinában ezt mondják: meglehet, hogy a mi nyelvészetünket, grammatikánkat, melyet még legtudósb mandarinjaink sem értenek, — meg a mi vallásunkat, meg a mi soknejüségünket, — még meg Isten tudja mit mindent, a loszint oly kevéssé értem, mint meg nem foghatom azt, hogy viszont mind ama intézvényeket megszüntetendőknek tartja, melyeknek a magyarhoni protestantismus nemcsak hogy soha kárát nem látta, hanem inkább fenmaradását nagy részt azoknak köszönheti. Szerkesztő.