Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-04-22 / 16. szám

sabjam közölni, mely hite szerint a vallásos nevelés és élet emelésére befolyással lehet. E nézetből indulva ki, bátorkodom én is igénytelen, az erdélyi prot. vallásos nevelés és élet emelésére, keblemben már rég megfogamzott pár eszmével lépni föl, hogy kikre bízatott idö szerint az egyház vezetése, azokat a kor halaszthatlan elintézéseink ismervén, életbe is léptethessék. Valamint Magyarországon, úgy nálunk is a teendők első sorozatában áil a prot. népiskolák jobb karba állítása, a nevelés célszerűbb vezetése, s a mint látom, minden jóra törekvő ember elméjét foglalkodtatja is a szent ügyön mielőbbi segíthetés eszméje, ennek következései a tanítóképezdék fölállítása, az arról való gondoskodás, hogy miként lehetne a földhöz ragadt néptanítókat jobban dijjazni stb. Megengedem én, hogy vannak Magyarországon tehetős s fölvilágosnlt egyházközségek, melyek néptanítóik silány fizetését egy vagy más úton hajlandók lesznek fölemelni, de valamint ott, úgy nálunk is egyházközségeink többnyire szegények, s egyébb adókkal annyira terheltek, miszerint ujabb teher elvállalására demosthenesi ékesszóllással sem lehetne reá bírni. Mig tehát a segíthetés quomodoja eldöntetnék, inig országos egyázi domestica, vagy bár minő kútfő fedeztethetnék föl a népnevelés elömozdíthatására, az én egyszerű ajánlatom az lenne, hogy minden egyházkerületeinkben állíttatnának föl a helyzethez képest több vagy kevesebb apró tanítóképezdék: azaz minthogy aprót, községek majd minden egyházkerületben közéi esnek egymáshoz, 10—12, vagy kevesebb, a hehzet kimutatása szerinti egyházak tanítói köteleztetnének egy vagy két hétben egyszer, egy bizonyos napon, egy a hevelés szent ügyét azon környékben szivén hordozó, nevelési s tanítási tehetségéről és buzgalmáról ismert, s előjáróságilag kijelölt paphoz összegyűlni, — ki aztán a tanítási és nevelési jobb methodussal a környék tanítóit megismertetné, a bánás és tanítás módjáról leckéket adna, szóval minden módot és eszközt fölhasználna a tanítók képzésére, a tankönyvek és tanítási rendszerre nézve is egységet hozván be. Ezt én a prot. iskolák érdekében legelső és legszükségesb teendőnek ismerem, mert igaz, hogy a tanítók jelen szegény és szűkös állapotja nagymértékbeu hátráltatja a nevelési képességet, de mégis én a tankönyvek hiányán kivül, a népiskolákbani félszeg tanítás okát leginkább ott lelem, hogy tanítóink—tiszteieta kivételeknek — nincsenek úgy nevelve, hogy nevelők lehessenek: nagyobb tanintézeteinkből többnyire e pályára s még egyebekre nézve is készületlenül lépve ki, s azóta is nem képeztetve, egyegv öualkotta tanítási rendszert s bánást követnek. No már fölteszem , hogy először a fizetésen történnék javítás, még ekkor is a már functioban levő iskolatanítóinkat állomásaikról el nem mozdíthatjuk, a jobb fizetés pedig még nem teszi őket kiképezettebbé, tehát ekkor is fönmarad a kötelesség: a meglevőket nevelni, oktatni, tanítani, a jobb tanítási s nevelési rendszerrel megismertetni. Ez ajánlat országosan életbe léptetve, hitem szerint, rövid időn üdvös következést, iskoláinkra nézve jobb kort idézne elő. Kérlek azért hitem sorsosai, vezetői! ne nézzétek, az eszme kitől jött, hanem ha jónak látjátok, ne késsetek életbeléptetésével ! A körülmények s a helyzet, hol élek, még egy más eszmét is költött föl bennem, melynek közlését jónak láttam, ha életre való, pártolásra talál, ha nem, elhangzik ez is a pusztai hangok között. Mindnyájan tudjuk azt, hogy itt Erdélyben nagyon sok prot. családok élnek elszigetelten, elszóródva, hol egy, hol más idegen vallású községekben, ugy hogy ha mi magunk irjuk össze vallásunk lelkei számát, hibátlan statisticai kimutatást soha sem adhatunk, mert anya- és leány-egyházaink tagjain kivül sokan élnek még elszóródva itt amott, kik ez összeírásokból, nem levén reájuk senkinek gondja, rendesen kimaradnak. Az ilyenek vallásukat csak is akkor használják, midőn születés, halál, vagy házasság actusai igénylik; egyébkor vallásos szertartásokat nem is látva és vallásos tanításokat nem élvezve tengetik életöket, kik nem tudnak semmit autonom-életünkről, egyházi szükségeink s teendőinkről, mert senki sincs velők a vallás tárgyában érintkezésben, és pedig ha lenne, lehet hogy tán sokan, csak azért is, hogy őket az egyház nem feledte ki, fölmelegednének vallásos intézeteink irányában. Ezeket szegényt, mint gazdagot, vallásos intézeteinknek megnyerni, s velők is olykor olykor kóstoltatni a vallás malasztjait, az uj szervezés előszakában egyik teendőnknek kellene ismernünk. Erre, az igaz, missio Kívántatnék, azaz szükséges lenne, hogy oly papjaink is legyenek, kik helyhez nem kötötten, hol itt, hol amott apostolkodnának, de erre ismét azon factorok kellenének, a mikkel leginkább nem birunk, t. i. buzgalom és pénz. Véleményem szerinttehátmigakedvezöbb, sáldozatrakészebb idők bekövetkeznének, ugy lehetne e bajon nálunk segíteni, ha egyházi elöljáróink által egy összeírás rendeztetnék mindazon helységekre nézve, melyekben több vagy kevesebb prot. lelkek élnek, és ekkor aztán egy buzgóságáról ismert papra bízatnék környékenkint, miszerint évenkint legalább egyszer kilencven-kilenc juhait elhagyva, fölkeresse a pásztor nélkülieket, részeltesse a vallás áldásaiban, buzdítsa egyházunk irányában, megértesse velők is szükségeinket, eszméinket, s teendőinket, s megnyerje vallásunk szent ügyének. H ere e g. Újvidék. (Neusatz) március 24-kén. Oly nehezen határozza el magát az ember, ínég a legnagyobb Ínségben lévő is, valakire szorulni. Nagy benső tusakodásába kerül egyes erkölcsös érzelmű egyénnek, és ha még oly ügyefogyott is, mig a koldusbotot kezébe venni határozza el magát; annál inkább egy oly egész testületnek neiu kis elhatározásába kerül hitrokonait igénybe venni, minő a mi ág. evang. hitv. újvidéki egyház, mely már annyiszor hangoltatá s panaszlá el szerteszét ínségét. ! — Egyházunk ugyan részesült már több izben közel s távollévő hitrokonaink által nyújtott kegyes adakozásokban, melyekért a kegyes adakozóknak, a még oly annyira szűkölködő egyházunft nevében a legszívesebb köszönetet izennek, s kiknek neveit annak idejében nyilvánosan megnevezendjük: de „mi az oly sokaság ellenében" Ján. 6, 9., azaz oly rettenetes csapáshoz képest, melyet el kelle szenvednünk Újvidék városa már tudva lévő leromboltatása alkalmával, — az eddigi kegyes ajándékok még folyvást csekélyeknek tekinthetők. Kis imaházunk ugyan fön áll már külsőleg, de bensőleg, a szó teljes értelmében, üres. E tavasz megnyílásakor szándékozunk, Isten segedel-, mével, a még szomorú romokban álló papi s iskolai lakot, vagy a mint a körülmények meg fogják engedni, csak pár szoj bát fölépíteni, hogy a szegény ekklézsiánkat annyira terhelő s nem kis összegből álló paplakási bér alól megmenthessük. Kedves rokonaink az Úrban ! emlékezzetek meg rólunk s nyújtsatok segélykart! Jeszenszky Imre, újvidéki ev. lelkész A. V. J oh. F r i dr. Jausz, Kirchenrath u. Gemeinde NotSr. Georg Danko, kurátor. Pest. Mai napon adatott postára a báseli missio-ház számára a pesti magyar confirmánsok részéről 16 ft. Jánossy K. Bajjon-Szalonta mellett 3 ft. és egy névtelen 1 ft. összesen 20 ft. Nem kétlem, hogy ezen küldemény az év folytán ujabb adakozások által gyarapodni fog.