Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-04-01 / 13. szám

már el lenne érve. — Nem. — A nevelés, egyház és iskolák mezején még tömérdek sok parlag földek hevernek, melyek kénszerítnek eszközökről gondoskodni s a nép életéből és szivéből önmunkásságot és életerőt fejteni ki. — Erre vo­natkozólag, ngy hiszem nem lesz érdektelen , ha elmon­dom, hogy mit tett ezen egyh. kerületben a folyó évi vizs­gáló bizottmány, mely t. esperes Basa Mihály elnök­lete alatt főfigyelmét arra fordíttotta: „Hogy lehetne anyagi eszközök előállítása által a népne­velési foutosügynek lendületetadni s azek­klézsiák szükségeit pótolni?" Buzgó és a közjó iránti lelkesiiltségben ihletett Esperesünk szertejárván mindenfelé prédikállotta az Evangyeliumot, s hatalmas idő és helyszerinti szónoklatával fölrázta még az alvó­kat is. Minden tisztességes eszközöket felhasználván a fo­gékony nép szive felvillanyozására, az eredmény hat ek­klezsiában gabona- és háromban b o r t á r felállításában elrendezésében, életbeléptetésében nyilatkozott — az aláírást mindenütt — az indítványozó esperes ur és direc­tori minőségben működő vizsgáló társa kezdvén meg. Ez egy oly élő forrás, melyen —• ha az keblileg lelkiismerete­sen kezeltetik — azon ekklézsiák jólléte idővel felviruland. Példák reá azon ekklézsiáink, melyekben ezen üdvös intéz­kedés már több idő óta hatályosan működvén , középületek emelkedtek ki romjaikból anélkül, hogy az alap elköltetett volna. A népet minden szépre, jóra lelkesíteni lehet — •csak kulcs kell, mely a sziveket feitudja nyitni. Ezen kivül több ekklézsiánkban az oskolák jövedelme gyarapítására faoskola kiszakítása s annak nemes gyümölcs-oltványokkali beültetése rendeztetett el. stb. Isten áldja meg a Magve­tést ! ! — Ha egyházi és nemzeti életünket fen akarjuk tartani, magunk segítsünk magunkon s Isten is segít rajtunk. A kiskorúságból kinőtt ifjú köteles magát táplálni. — Azon­ban , bár mennyit áldozzunk is mi, a mi áldozatunk, mint mi magunk gyengék és szegények vagyunk — ugy az is csak zsenge, mely későn munkál hatályosan. Azért ti nagyok és gazdagok ne engedjétek valótokban elharapódzni az indiffe­rentismus hydráját, •— ne engedjétek az oskolákat sinleni, a templomokat romba dűlni. Ne feledjétek el, hogy egyházi életünk s a jó erkölcsök lehanyatlásával, a nemzet életfája is — mely ezer év viharait ki állotta — ki fog száradni. —Ad­játok csak minden tizedik filléröteket a szent célra s mi gazdagok — dus gazdagok lészünk. Ti adósok vagytok a jövő emberiségnek s fizessétek le ezt, mert —a kire sok bízatott, attól sok kéretik vissza.— Ti az Evangéliumi vallásszerkezet szerint az egyháznak nem csak tagjai, hanem a világnak világosságai is vagytok. Tő­letek függ több ekklézsiánk fenmaradása, — igen , mert a kicsiny csermely nem bír terheket, csak a nagy folyam úsz­tatja a hajókat. Isten velünk! Áldott légyen az igazaknak, a jóknak emlékezete!! — Aranyosvölgyi. Vallásfelekezeti egyesülés. (Unio.) Tisztelt szerkesztő ur! Vendég kopogtat ajtaján uj, egészen ismeretlen, kit azonban mint fát gyümölcséről, so­raimról ismerend meg ön, kivált ha ama visszautasító sza­vakba nem venném legelőször is válaszát : „Barátom! mi módon jöttél ide? holott nincsen mennyegzői ruhád," sőt inkább mennyegzöből jövök mennyegzői ruhában. S ezt akarom elbeszélni önnek, s azoknak, kiket lapja olvasása érdekel. Van egy hely Székelyhíd mellett, a margittai útban, az Éren, félkört képezve egy domb oldalán, 610 részint ágostai, részint (és pedig nagyobb részt) helvét hitvallású protest. lakosokat számláló, neve: ülaszi, takaros értelmes népből álló. Tizenhat évvel még ezelőtt szépen virágzott itt mindkét testvér prot. egyház, a legszebb egyetértésben s példás békességben élvén egymásközt mind tagjai, mind belhivalalnokai; mig nem az ágostai egyháznak alapítói lassanként halál által kidőlvén, az utódok más falvakban elszármazván s lakván, s az ottani helvéthitüekkel egye­sülvén ; miután az egyház magát önfentartására többé erő­telennek érezte: tagjai 14 évvel ezelőtt egyesülési hajla­mukat a helyben lakó reformátusokkal, fensobb helyen ki­jelentették. Tétettek is ebben lépések, s időről időre kísér­letek esperesi utakon, de minden eredmény nélkül, mind­egyik fél közt találtatván öregek, kik a külsőségekhez, magok szertartásaikhoz tulbuzgón ragaszkodtak s az egye­sülésre akadályul szolgáltak. Mig végre, 14 évi jegyben létei után, sikerült az Ér-Olaszi eddig két protestáns egy­háznak, az ágostai és helvét hitvallású híveknek folyó év február 14-én Jézusban egygyé lenni. S ez vala ama lelki mennyegző, melyben szerencsés valék mint hivatalos meg­jelenni. Mennyegzői ruhám volt: azon lelki öröm, mely ve­lem együtt minden jelenlevők arcain biborlánggal ége: hogy valahára az ige testté lett, s az unio kérdése szeren­í esés megoldását érve, Olasziban a két protestáns felekezet egygyé levén, már itt a földön elkezdődött a szentek ; egyessége. Az ünnepély a protestantismushoz illő egyszerű ko­molysággal következőleg ment végbe. Épen vasárnap volt, s reggeli IX. órakor gyülekeztek mind két felekezeten le­vő hivek a helvét hitvallásuak templomába, a holott hely-1 beli ref. lelkész t. Garay Sándor ur tartott egyházi beszédet : (I. Kor. 1,17.) „Isten az erőtleneket választá, hogy az erő­seket megszégyenítse." Ivielégítőleg. Mi megtörténvén: ér­melléki ref. esperes n. t. Ungi Márton, mint e tekintetben eljáró s egybázlátogatásbani segéde t. Borsos István s helybeli lelkész urak a szent asztalhoz lépdelvén: esperes ur felfejtette a jelen ünnep örömét és célját, majd átnyujtá segédének a gyülekezet előtti felolvasás végett, a helvét hitvallású Főtiszteletü tiszántúli egyházkerületnek, a két fél egyesülését jóváhagyó , megerősítő jegyzőkönyvi kivo­natát, mely szerint Ér-olasziban e naptól fogva a két test­vér protestáns egyház egyesülését, mint befejezett tényt tekinti, s áldást mondva esperes ur az egygyé olvadt gyü­lekezet tagjaira, s megörvendeztetve őket azon öntudat boldogító érzetével: hogy ők lehettek elsők honunkban, ezen összes protestantismusra kívánatos lépésben, az ünne­pélyt szívreható könyörgéssel bevégzé. Ezek után helybeli közbirtokos s egyházi főgondnok t. Draveczky Sándor ur, ki bár maga is ágostai hiten volt, de a helvét hitvallásuak kebelébe átléptével az egyesülést jóval megelőzte, miért is e tekintetben ugy nézettethetik mint hajnalcsillag nap feljötte előtt — szives volt több vendégeket asztalánál fogadni. Holott nem is hiányzottak a szív mélyéből felfakadt jó kivánatok, éltetők őt, éltetők a helybeli lelkes elöljáróságot, mint az egyesülés erélyes kezdőit folytatóit és végrehajtóit. Kik is hogy az egyesü­lés üdvös hasznait minél több éveken keresztül élvezve boldogul éljenek : adja Isten. Köbölkút, (érmeliék) február 28. 1858. P a p p Gábor, ref. lelkész mint szemtanú. Nyíregyháza. A nyíregyházi evang. egyház presby­teriuma néhai lelkésze t. Jurányi Sámuel ur özvegyének három évre évenkint 200 pftot segélyül megszavazott; ha pedig látandja, hogy azután is lesz reá szorulva, újra meg­ajánlandja. Köszönet érte, s adja Isten, hogy ezen evangye­likus ősi pietás minden egyházunkban megujúlna! Gyászhír. A tudomány és az egyház ismét nagy vesz­teséget szenvedett. Fábriezy Sámuel nincs többé. Folyó hó 18-án Lőcsén kimúlt munkás élete 67-ik évében s épen68-ik születésnapján. Béke lebegjen a boldogúlt hamvai felett.

Next

/
Thumbnails
Contents