Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-03-25 / 12. szám

szükséges teendők közül e helyt csak a papok és tanítók (illetőleg iskolák) számának szaporítását akarjuk kiemelni. Hogy e szaporítás, mulhatlanúl szükséges, arról minden értelmes meggyőződik, ha elgondolja; hogy 1) a papokat illetőleg, B.-Csabának, Magyarország legnagyobb ág. hitv. egyházának, mindössze két papja van, magyar pedig, a számos magyar lakosság dacára, egy sem; 2) hogy az iskolákban , egy-egy tanító keze alá 2 — 300 tanítvány van bocsátva (sőt egyik tanítónak ez idén 380, olvasd: háromszáz nyolcvan tanítványa van.) A teendők elsorolása után, szerző módokat ajánl a kivitelhez szükséges pénz előteremtésére. E módokról általában megjegyezzük, hogy azok a helybeli viszonyokhoz s a nép szokásaihoz alkalmazottak, a legkevésbbé nyomasztók, és ennélfogva leggyakorlatiabbak. Szerencsét kívánhatunk a b.- csabai evangélikusoknak, hogy oly értelmes és ügyszerető tanácsadójok akadt, minőnek a kis röpirat Kemény Mihály urat lenni bizonyítja. Hisszük is, hogy szava nem lesz kiáltó szó a pusztában s a b.- csabai egyház buzgón hozzá fog látni a teendők kiviteléhez, hogy hazánk ágost. hitv. egyházainak ne csak számilag legyen — legnagyobbja. E biztos reményhez azon óhajtást csatoljuk, vajha más protestáns egyházainkban is minél sűrűbben támadnának s emelnék föl irányadó szavukat a Kemény Mihályhoz hasonló lelkes világiak. Miért? — A választ formulázva találjuk a kérdéses röpirat bevezető soraiban, melyeket ím ide igtatunk : „A félreértés s netalán gúnyos megítélés megelőzésein szükségesnek látom kimondani, miért lépek b.-csabai hitrokonim lakjaiba e néhány igénytelen szavammal ? A felelet egyszerű: mert az emberiség közjava előmozdításához, az Isten országa terjesztéséhez s legközelebb helybeli evang. egyházunk gyarapodása, emelése s fölvirágzásához csekély erőm szerint, egy homokszemmel én is óhajtók járulni." „Ugy vagyok meggyőződve, hogy egyházunk ügyét — szabad önkormányzat jogán — fölkarolva, hitfeleink közt a vallásosságot s erkölcsiséget terjesztve, szivöket, eszöket kimivelni s nemesbítní igyekezve: ezáltal nemcsak saját egyházunknak szolgálunk, de a jelen viszonyok közt, hazánk, magyar nemzetünk, sőt az egész emberiség fölvirágzását is a leghatályosabban, legbiztosabban mozdítjuk elő." „Azért óhajtanám, hogy egyházi ügyeinktől egy jogosított se vonná el magát. Jogunk van egyházunk igazgatásába befolyni, de a mint ehhez jogunk van,(

szeretett hitfeleim , oly mértékben az kötelességünk is. És e kötelességet barátság, gyűlölet vagy bármi érdekért elmulasztani nem hanyagság, hanem bűn.u

g t. BELFÖLD. Levelezés. Felsőszabolcsi képviseleti gyűlés. (Tartatott Ujfejértón, március 2—6, 1858.) — Közérdekübb tárgyai: 1. Két ülnök hiányozván a papi részről, s a mult gyűlésen legnagyobb többséget nyertek közöl nyolcan levén kijelölve, most 88 egyház szavazata jött be; de általános többséget senki sem nyervén — a legtöbb volt 43 — a viszonyos többséget nyert 4 egyén, u. m. E p e r j e s i Albert, Kozma József, Vitéz János, és Kis Bálint újólag kitüzetik. — A nempapi ülnökségre bejöttt szavazatok jobban öszpontositva voltak, mert id. Bónis Sámuel ezelőtt is ülnök, nagy többséggel ujolag megválasztatott. 2. A megürült egyházak szabad hivási joga jött szőnyegre. Két párt állott egymással; szemközt: egyik a szabad hivási jogból egy hajszálnyit sém akart engedni, s korlátokról hallani sem akart; másik azt állítá fel, hogy csupán a rendes lelkészek közöl legyen szabad hivni, s ha a hivást ezek közöl senki el nem fogadná, akkor a helyettes lelkészek közöl, — és csak ha ezek sem fogadnák el, akkor a segédlelkészek közöl. Száznál több képviselő közt gondol\ hatni az élénk és hosszas vitát, kivált itt a hol hála istennek még meglehetős adag tűz van a keblekben. De prot. egyházunknak ezen egyik leghuzamosabb s legelkeseredet! tebb harcot szülő kérdését nem sokára egy külön álló cikkben kívánván tárgyalni, most csupán az eredmény közlésére | szorítkozom, mely ez: a rendes lelkészekhez annyi egyén í vétetik fel a legrégebben szolgáló helyettesek és segédek közöl, hogy az egyének összes száma egyházaink számát — 92 — üsse, ezekből válaszszanak a megürült egyházak, megtartván amaz itt és másutt divatozó kivételt, hogy saját helyettes- és segédlelkészeiket nem választhatják. E határozatot mint törvénybeütközőt 18 egyház világi képviselője és két lelkész fölebbezni kívánta. 3. A kápláni sorozat elkészítése következett, ami bizony nem kis munka, ha tekintetbe vesszük azt, hogy a sorozat lehet az esperesi kibocsátás keltétől, lehet a sup. felhatalmazástól, lehet a kettőtől öszszevéve kezdeni, a mi nálunk egyszer igy másszor amúgy értelmeztetik ; ha továbbá meggondoljuk, hogy nálunk több mint 30 káplán van — j tehát minden 3 lelkészre 1. — kik közt van olyan is ki már 60 évet meghaladott, s első vocabilitatis eensuráját 1824-ben tette- le, a másikat — hogy ne csak ezüst lakodalom, hanem ezüst censura is legyen — több mint 25 évvel későbben. Mire vezet a nyájas ildomosság ez ember példája mutatja , ki oly sok idő óta ámulatban tartatván kínoztatott. Tavaszszal ő is ki áll az egyh. megyei vizsgálatra több káplántársaival, s ha ütendi a mértéket: pap lesz; ha nem, akkor kereken értésére adatik, hogy vesse ki fejéből pappá lehetése rögeszméjét s igyekezzék egyedül jó tanitó lenni. | Most a sorozatnál főnek vétetvén a sup. felhatalmazás, semminek az esp. kibocsátás, s a névsor e szellemben készülvén , eredmény lön: az ifjak célba vett megnyugtatása helyett azok felénél többnek teljes elégedetlensége. 4. Papi özvegy-árva pénztárunk ügyében választmány neveztetvén, mely az iránt adna véleményt mint lehetne az | érdekletteknek minél több segélyt nyújtani, a választmány azt véleményezte: 1) hogy a lelkészek özvegyei és árvái mellé vétessenek fel az intézetbe mint legközelebbi bajtársak az isk. tanítókéi is, kik erre amazoknál még több| ször és még jobban rá vannak szorulva. 2) Nagyon méltányosnak látszik, hogy ne csak magok ezen szegény hivatalnokok küzködjenek egymás esaládának hunytok utáni biztosításával hanem folyjanak- be erre az egyházak s azoknak egyes világi tagjai is önkéntes adományozásaikkal, e j végre intéztessék egy felszólítás, hogy az egyházak ajánljanak meg évenkint legalább annyit, mennyit a lelkész szokott fizetni, az egyesek szinte tehetségök szerint vagy egy| szer mindenkorrai, vagy évenkinti segélyadással járuljanak e szent célhoz ; a lelkészek pedig évenkint egy vasárnapon e célra vonatkozó templomi beszéddel igyekezzenek buzdítani s ébren tartani a jótékonyság szellemét, hogy igy legalább azok, kik bőven vették az ajándékot, s utóduk nincsen, végóráikban se feledkezzenek meg azokról, kik igazán szólva nem is annyira a lelkészek és tanítók, mint a protestantismus özvegyei és árvái. 3.) Az eddigi '6 fr. helyett kapjanak az Özvegyek jelen évtől kezdve 12-őt, mennyit a jelen pénztári állás megbir. (Szomorú irónia, egy családnak egy évre 12 fr.!) 4.) Az alapszabályok teljes revisiója s ha szükséges, átalakítása, akkor történjék ha a segélyezés eredménye tudatni fog; annyi előre ki mondatván, hogy a begyülendö öszveg fele a tanítók részére szolgáljon alapul, mihez ők is osztály szerint évenkint bizonyos Ösz-I veggel járulandnak. Mely vélemények minden módosítás nélkül egyhangúlag elfogadtattak. 5. A népiskolák vizsgálására nézve visszaállíttatni : rendeltetett ama 1845-ben kezdett, de csakhamar abba ma-