Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1858-03-18 / 11. szám
E könyvet a fáradhatlan munkásságú szerkesztő 1855-ben inditá meg, és bár 60 előfizetővel, de Istenbe vetett erös bizalommal lépett az olvasókörbe s fenn is tartotta magát három éven keresztül, mint elgondolhatni az előfizetők csekély száma után tetemes áldozatokkal; most azonban mint e füzet utóhangjából olvassuk a jeles „Sárospataki füzetek,, nem sokkal ezután a feléledt „Protestáns egyházi és iskolai lap" életbe lépése miatt megszűnt. Mi megszűnését e könyvnek szomorúan fogadtuk s megszűnése okát legkevésbé keressük e két felhozott folyóirat létrejöttében, de keressük a már felebb elmondottakban különösen pedig a közönyösségben, a rébzvétlenségben. A három éven keresztül sok jelesen kidolgozott és életre való cikkekkel találkozánk, melyekből nem csak egy falusi tanító, de egy nagyobb s magasabb igényeket követelő körben működő tanító is sok ösmeretet szerezhetett. Ám nézzük csak ezen utolsó füzetet is : benne egy néptanítóra nézve annyi kincs, annyi utmutatás és eszköz van elsorolva és felhordva, hogy ha valaki azok szerint haladna és tenne, már mintegy eleget tenne a közjóra nézve. Olvassa meg bár ki is az Antalfi János ur által közlött „tiszamelléki egyházkerület népiskola-ügyéről" szóló cikket, melyben oly sok jó mag rejlik, melyben anynyi szép eszme van felhordva, nem meggyőződhetik-e róla hogy belőle sokat tanult, hogy belőle sokkal gazdagitá ösmeretét. Ha azon magok és eszmék egy két kebelben jó földre találnak, már hatása nagy s a szép jövönek csekély csiráját hervadhatlan élőfává növeszti fel. És kérdem, hol annyi mód, hol annyi eszköz van megirva, kell-e egy tanítónak kétségbe esni a felett, hogy nincs eszköze, melynek utmutatása szerint haladhatna, részint a maga részint növendékei tökéletesítésében. Mint láthatni Sárospatakon, egy, a népiskolák igényeinek meglehetősen megfelelő könyvsorozat van napvilágon, melyek egészen egyházunk és vallásunk szellemében vannak szerkesztve. Ha tanítóink nem egyébre mint csupán az ott közlött könyvsorozat megösmerésére jutottak volna is s abból iskoláik számára a szükségeseket használatba veenclették volna, nemhogy kétségbeesésre lenne okuk, de valóben e könyvecske — és szerkesztőjének hálás elismerésöket nyilatkoztathatnák. És mit mondjunk azon rövid kis cikkecskére, mely az úgynevezett Utenyirásmódot röviden s még is mintegy ujjal mutatja. Vájjon ebből egy ügyes és kötelességének igazánmegfelelni akaró tanító nem gazdagíthatná-e ösmeretét és nem ezerszeresen könnyíthetné-e dolgát? Bizonyára igen ! Azonban nem csak ezek a cikkek érdemlik meg az említést; de számos mások is, melyek azonban a hely szűke miatt elő nem sorolhatók s csak azt mondjuk róluk átalában, hogy azok többnyire életre valók és hasznosak: mert mind azok melyek e könyvben a három év alatt megjelentek sok szépet foglalnak magukban sárról kell meggyőződve lennünk, hogy tanítóink között sokan vannak, kik az annyi alvók között ébrednek és ébren vannak s kikkel kalapjainkat levéve óhajtanánk kezet szorítani. Még csak azon tiszta jó lélekből fakadt óhajtásunkat nyilatkoztatjuk, miszerint óhajtanok, ha a sok érdemeket szerzett és tapasztalt szerkesztő ur újra felvenné tollát s nem szűnne meg hatni és munkálni a közjóra, különösen pedig azon osztályra, melynek oly nagy szüksége van az ösztönzésre és munkálkodtatásra. Eddigi becses közleményeiért és munkálkodásáért pedig hálás köszönetet nyilvánít sokak és igen sokak nevében. V á m o s s y. — BELFÖLD. Levelezés. A soproni evang. tanítóképezde részére tett nemeskeblü adakozások jegyzékének, harmadik közleményét e napokban bocsátá közre Páíf'y József, képezdei igazgató és pénztárnok. Azon adatok, melyek benne közöltetnek, hangosan hirdetik azon buzgó, mondhatni példátlan részvétet, melylyel ezen kiáltó szükségü vállalat ben a hazában, de kiválóan a külföldi hitsorsosoknál találkozott. Nem állhatjuk meg azon örömérzetben, melylyel a közleményt vevők, hogy annak fényesebb pontjait e lapok utján ne közöljük, hogy ez által egy részről mcltó elismerést tanúsítsunk azon férjfiak érdeme iránt, a kiket bizalmunk a vállalat élére állított; más részről hálatartozásunk egy részét rójuk le azon nemes lelkű hitrokonok iránt, kik e szent ügyet oly buzgó lelkesedéssel felkarolták. — Adakoztak Sopronban többen 569 ft. 20 kr. A képezde talpköve letételekor bejött 114 ft. 53 kr. Dömölk, 138 ft. 58 kr. Tét, 127 ft. 20 kr. Vése, 118 ft. Vadosfa 51 ft. 24 kr. Bárány Pál másod izben 50 ft. Szedenics György esp. 60 í't. Kurc Fer. 100 ft. Zay-Ugróc és Podluzsán 42 ft. 30 kr. Sandtncr Viim. Pesten 20 ft. Schöller Sándor, Bécsben 100 ft. Liedemann Frigyes Pesten 86 ft. 15 kr. Wodiáner Móric Bécsben 100 ft. Hornyánszky Viktor Pesten 100 ft. Mártinek Nuszton másod izben 10 ft. Fatton Neukirchenben 50 ft. Dr. Balassa János Pesten, 20 dr. cs. arany. Malvieux Pesten 50 ft. Sclnvarz Mihály Eperjesen 10 ft. Kolbenheyer Mór 350 példány predikátiot. Pálfy József, 2 évi iskolai beszédek tiszta jövedelmét 57 ft. 33 kr. Külföldön: A hannoverai király ő flge 300 ft. A porosz király ő flge 20 dr. frigyes arany. A poroszhoni egyházi gyűjtemény 2000 ft. Az angolhoni Comité 1552 ft. 12 kr. A némethoni G. A. egylet 5000 ft. Vámosi és a hamburgi Comité 700 ft. A Schönburg-Waldenburgi hg. ő klmge. 500 ft. Le Grand lk. és baráti Baselben 40 ft. Báró Culling Eardley Londonban 40 ft. Dr. Steinkopf és baráti Londonban 103 ft. 15 kr. Klug Gyula, Poroszhonban 6 ft. Összesen befolyt az 1854. év elejétől 1857. év végéig készpénzben részint kötelezvényekben az egyházkerületből, a birodalom különféle részeiből,, külföldről s egyébb jövedelmi forrásokból 21799 ft. 48 kr. és 24 dr. cs., 20 dr. porosz frigyes arany. Ezen kivül 66,000 tégla, 380 ingyen fuvar Sopronból és a szomszéd gyülekezetekből. A soproni buzgó iparosok elengedett árjegyzékeit, s egyéb ingyenmunkát is, könnyen 200 ftra tehetni. A képezdei alapítványokhoz külön adakoztak ;a tanítók fizetéséhez: a m. cs. kir. közoktatási ministerium öt házassági felmentvény díjjat méltóztatott a képezde állandó adományozására fordítani 250 ft. Szigethy József Sopronban 100 ft... Pálfy József, lk. és tnr. 100 ft. Gömbös Boldizsár 40 ft. Öt évre kötelezett 5 ftos részvények 255 ft. A képezdei növendékek eltartására: néh. Benzur Márton hagyott 2000 ftot. Londoni Forster J. ajánlott évenkint 40 font sterlinget. N. Szilágyi Fer. iskolatanácsos évenkmt 20 ft. És már most kérded nyájas olvasó, mi eredményt mutatnak elé ezen nemeskeblü adakozásokból a megbízott vállalkozók? Ott áll feleletül, a soproni újteleki kapun kivül , balra, néhány száz lépésnyire, egy szilárd anyagból készült és cseréppel fedett 2 emeletü csinos épület — rajzát nem sokára a vasárnapi újságban közlendem, — egy gyönyörű kert elején, mely összesen 56 lakosztályt tartalmaz, s egy tágos zene és 4 tantermen, könyvtáron és éttermen kivül, három tanítónak s legalább 40 növendéknek szolgálhat kényelmes lakásul, — s hozzá csatolva egy tágos kert, hol a konyhakertészetnek, gyümölcsfa-, szőllö- és selyemtenyésztésnefv és méhészetnek alapjai megvetvék ; még is egy tágos s jól felszerelt testgyakonó intezet, egy hozzá tartozó külön kisebb csinos épülettel. Ezeknek eléállítása eddigelé került 17844 ft. iVa krban. Az egyházkerületnek bizalmából három férj fiú áll ezen, az egyház kiáltó szükségének magasztos érzetéből keletkezett vállalat élén: Pálfy József, képezdei igazg. és pénztárnok, Király Józs. Pál gym. igazg. és Kolbenheyer Móric lk. és isk. bizottmányi tag, a kik eddigelé is, mint az ügynek kifáradni nem tudó napszámosai, fényesen tanúsították, miszerint a bennök hely zett bizalom őket nagydolgok létrehozására serkentette. Buzogjatok továbbra is lel-11. sz.