Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-03-11 / 10. szám

maszszunk visszavonást az annyira szükséges egyetértés helyett. Ha kell ujitás, ám újuljunk lélekben és keresztyéni szeretetben, de az apák hagyásait ne bántsuk. Kik a korszellembe bizakodva minden óvatosságot már feleslegesnek tartanak, nézzenek ne csak előre, hanem hátra is — pedig ott „nos vestigia terrent": vegyék eszükbe, hogy a minoritásnak a legkedvezőbb társadalmi viszonyok közt is mérséklettel párosuló elővigyázat a legnagyobb bölcsesége és hogy a viszonyok hatalma győzőbb minden logieánál. De épen mivel az egész institutum csak sajátságos viszonyok sajátságos exigentiája, szükségképiségét csak azon körökre kellene szorítani, hol e viszonyok léteznek, t. i. az egyházkerület és az egyházmegyében ; ellenben az egyes egyházakra nézve ki kellene mondani, hogy ott inspectort választani lehessen, de ne kellessék; — mert az inspectorság cikkiró ur által egyedül helyes felfogásának megfelelő egyén csakugyan nem minden egyházban találtatik. Ily nézetből beszélt kétségkivül tiszt. S z eberinyi Gusztáv ur is — és épen nem az egyházkerületi és esperességi inspectorságról, a mint hogy t. Sz. G. egész levele csak a csabai egyház számára választandó inspectort illeti. T. Sz. G. ur, ki a cikkiró ur által oly szépen jellemzett inspectori hivatal előnyeit már idvezült atyja szép pályáján is tisztelni tanulta, arról általában gúnyolólag nem szólhatott — nem is szólt. A mi pedig az instructiót illeti: hogy minden hivatalnak legyen instructiója, mely annak teendői körét, határait, korlátait kitűzze: az igen rendén van; s épen az egyházat illetőleg maga a szent irás által is oda utasíttatunk, hogy „mindenek ékesen és jó rendben legyenek köztetek." Azonban a Csabán készült instructiót ugy, a mint van, általános érvényre emelendőnek nem tartjuk; hanem azt igen is ohajtanók t. Sz. J. úrral együtt, hogy ezen tárgyban is, mint sok másokban, a valaha bekövetkezendő végleges intézkedést előleges formulázásokkal minél többen könnyítenék, — mire a nagyon tisztelt cikkiró urat is bizalommal fölkérjük. Szerkesztő. Az ikerelnökség felelőssége. Legyen-e egyházi gyűléseinken ikerelnökség avagy nem'? arról én nem is szólok, mert szólt és határozott már az egyház. Hol ? Eletjelei nyilváníthatásának mostani organumai által, gyűléseken. Emlékezzünk csak vissza, minő állást foglaltunk el 1850. után mi lelkészek világi testvéreink irányában s ime! 1854. óta, rövid három év alatt, annyi zajgás, oly tekintélyes, mondhatnám, hatalmas ellenzés után, az ikerelnökség vissza van állítva. Meglehet, hogy vau, de én nem tudok egyházmegyét, kerület pedig épen nincs, a hol az egyházi egyén mellett nem ülne egyszersmind világi az elnöki székben, mit a két testvérfelekezet bizonyosan nem tett elegendő okok és szükség nélkül s e tette az én szemeimben fölér c mondattal : Roma locuta est. Helyesen cselekvék tehát Székács, hogy e tisztán házi belügyünket formulázta már, s helyesen cselekedett volna akkor is, ha e tárgy nem is volna ugy, a mint van, irodalmilag megvitatva. Tapasztalva azonban, hogy soknak fejében nagyon is zúg még az ikerelnöki felelősség nehézsége, sőt, mint mondják, lehetetlensége: szabadjon róla néhány szót annálinkább szólnom, mert ugy látszik, mintha Székács sem birt volna vele megmérkőzni; mert noha ajánlja, hogy ha felelősség kell minden áron, tétessék felelőssé mind a két elnök in solidum, ha pedig csak egynek kell felelősnek lennie, kettő közt könnyen lehet választani : ug-v látszik mégis, hogy legnagyobb súlyt helyez az egész testület felelősségében , már pedig én tamáskodom, hogy valamely egyházmegyei vagy kerületi ikerelnökség netalán baklövéseért akár az egyházmegyei, akár a kerületi, akár végre az egész testület hajlandó legyen felelősséget vállalni. De hát mi is egyházügyeinkben az az elnöki felelősség s miért tegyük elnökeinket felelossökké ? Vártam, pedig már néhány év óta, hogy e kérdésre a túlsó oldal részletekbe bocsátkozva, formulázva fog felelni és megfejti, minő speciális tárgyakban kell e felelősséget behoznunk? azt azonban a túlsó oldal mindedig nem tette, hanem örökké e felelősséget pengeti, a miben legalább is Dhawalagirit lát, pedig ha közelről megnézzük, e Dhawalagiri nem egyéb vakandtúrásnál. A felelősséget vagy a m. kormány, vagy az egyház irányában képzelhetjük. A m. kormánynak csonkítatlanul megadjuk ezentúl is az eddig gyakorolt jus circa sacra-t s ennél többet, névszerinti jus in sacra-t nem is követel. Miután pedig egyházi gyűléseink politikával, a m. kormány e kizárólagos feladatával, soha nem foglalkodtak, nem foglalkodnak és foglalkodrii, természetöknél fogva, nem is fognak s végzéseket sem hoznak, melyekkel a törvényesen bevett vallásfelekezeteknek a m. kormány szentesítette államjogai megsértethetnének : én nem tudok esetet képzelni, a melyben a m. kormány feleletre vonhatná elnökeinket. Tán hogy valamely m. rendelet ellen tisztelettel remonstrálunk ? Hiszen ha a gyiiléstagok többségének)" emonstrálni tetszik, az elnöknek szoros kötelessége a remonstrálást végzéskép akkor is kimondani, midőn az tán nézetei s meggyőződésével nem egyez. Mind ebből bizton vélem következtethetni , hogy ki lévén zárva gyűléseinkből a politika, a m. kormánynak sem oka, sem alkalma elnökeinket feleletre vonni. De annál nagyobb tán a felelősség az egyház irányában ? Felkutattam egyházmegyémnek, kerületemnek elnöki utasitásait; fel a budai zsinat végzéseit ; fel a tiszai ág. vall. egyházkerületét, mely sajtó utján is megjelent; fel Klein ismeretes egyházjogát és nem találtam, a miért elnökeinket alaposan feleletre lehetne vonnunk, ugy értve a felelősséget, hogy