Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1848 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1848-09-28 / 52. szám
tapasztalat után mondom, hogy az illy választások alkalmával az ifjúság nagyobb részénél szenvedély volt a' cselekvés rugója. — Mindamellett még most is sokan vannak, még pedig tekintélyes egyének, kik ezen jogát az ifjúságnak szóval, tettel buzgón védelmezik; azon elvből: hogy az ifjút nem az iskolának, hanem az életnek kell nevelni, és hogy őt már az iskolában képessé kell tenni jogok gyakorlatára. Elvileg ezen eszmét is osztom, de nem az iskolai gyakorlatban. Mert ha az a' szellemi nevelés több kárával mint hasznával gyakoroltatik, el kell azt törölni. Pedig ezen jog gyakorlatánál, a" tapasztalat már igazolta, hogy végetlen sokkal több a' szellemi veszteség, mint a' haszon. Aztán az iskolát különböztessük meg az élettől. Egy erkölcsi intézet minden institutioinak paedagogiai alapon kell épülni, azaz ugy kell szerkesztve lenni, hogy azok által a' közös czél, t.i. az ifjúság szellemi kiképzése minél inkább elömozdittassék. A' mai kor szellemi nevelésénél az emberben létező három nevezetes alaperöket kell az ifjúban kiképezni um: az értelmet, érzést és akaratot. Mellyik miveltetik ki ezen alaperök közül az ifjúban ama jog gyakorlata által, feleljenek annak buzgó pártolói ? talán az értelem ? Hisz megmondám, hogy hetekig mellékes dolognak tekintök a' könyvet választások előtt, mert minden figyelmünket csak ez foglalta el. Vagy talán az érzés ? Ne mondjátok! Fájdalmasan fogok mindig azokra visszaemlékezni, és fognak velem együtt sokan, mert legszentebb érzetünk a' barátság kötelékei szakadoztak az illy esetek alkalmával, talán örökre, el. Vagy talán az akarat? Hacsak a' pártok egymás elleni gyűlöletét, vagy az utczai hetvenkedéseket, vagy a' tölt poharak közt történt fogadásokhozi konok ragaszkodást illyennek nem tekintik annak buzgó pártolói, én mást legalább nem tudok. Egyéni véleményem tehát ez: Vegye el ezen jogot az egyh. kerület az ifjúságtól, ruházza azt állandó iskolai küldötteire által, kik ismervén az ifjúság kivánatát, és az egyéneket, bizton hiszem olly ifjút fognak mindig ezen hivatalra választani, kiben mind az ifjúság, mind az egyh. kerület kivánata találkozni fog. Különben akármint forgatjátok, módosítjátok e' tárgyat, jégre fogtok épitni, habokra irni. A' jég elolvad, a' hab elfoly, V munkátoknak vége leend. Egy harmadik oka volt az iskola hanyatlásának az esküdt deákok karának szerkezete. Ez az elsőbb tizenkét legjelesebb egyénekből állott. Ezen tizenkét ifjak tartoztak az ifjúság iskolán kívüli életére felügyelni; minden éjjel a1 gyanús helyeket, bor- és vigalomtanyákat meglátogatni, ott ha ifjakat találtak hazaküldeni vagy szükség esetében befogatni; szóval valóságos poroszlói szerepet vinni. És ezen kötelességek teljesítésére ünnepélyesen felesketettek. — | Ezen intézet is megjárta a" maga idejében, de a' 19—ik század közepén, hol a" kor szabad szelleme az illy pedáns institutiokat kineveti, az iskolai nevelés és miveltség valódi gúnya volt. Egy mivelt érzésű ifjút esküvel arra kárhoztatni, hogy ö korcsmáról korcsmára járva, poroszlói szerepet vigyen kortársai felett, ez uraim ! megsértése annak, mire mint vég czélra minden tudományos intézetnek törekedni kell, a' humanitásnak. Maga az ifju3ág többször kimondta már időmben is felette kárhoztató Ítéletét, de az okos szó pusztában hangzott el. A" honan tettel igyekezett azt bebizonyitni, hogy a' korhoz nem illő institutiok fen nem állhatnak, az által nevezetesen, hogy sokan az esküdtek közül ezen kötelességet akarva elfeledték, sC kik pedig lelkiismeretesen végzék kötelessegüket, azok nyilvános gúny és megvetés tárgyai lettek. Mi természetesb, minthogy ez által a1 fegyelem mindinkább alábbszállott, az engedetlenség, fejetlenség nöttön nőtt; annyira hogy martius 15-e után nemcsak hogy nem engedelmeskedett az ifjúság az illy kötelességét lelkiisméretesen végzett esküdt deáknak, hanem azt mint a' szabadság nyilt ellenségét nyilvános helyen megkövezte, söt elnökével együtt az iskolából gyalázatosan kiűzte. És mindez, fájdalom! természetes következése volt az ok és eredmény összefüggésének. Igy kellett a' hibás institutio miatt az iskola legjelesebb egyéneinek, kik mind erkölcsi, mind tudományos tekintetben főiskolánk valódi csillagai voltak , ál dobtál esni. Egyébiránt, nyíltan kimondom, örök gyalázat marad az a' sárospataki ifjúságon, mit ezen jeles egyénekkel elkövettek; nem fog fényt vetni azokra sem, kik azt megtörténni engedték, helybehagyták vagy épen elősegítették. Mert százados institutio hibájit azoknak róni fel bünül, kik annak, hogy a' hiba létezett, okai nem, inkább csak végrehajtói voltak: ez mind a' méltányossággal, mind az igazsággal, mind a' törvényességgel merően ellenkezik. Ök kötelességük teljesítésénél esküjöket teljesítették. Hibájok csak az volt, hogy esküjöket híven megtartották. Vigasztalásul mondhatom azon jeles egyéneknek, hogy a' jobb rész kimondta már eddig is, a' jövő kor még részrehajlatlanabbúl ki fogja a' tény felett mondani kárhoztató ítéletét. Eltöröltetvén az esküdti kar, helyettök az ifjúság által szabadon választott tizenkét képviselők állíttattak, esküdtszék formájára. — Ez igen szép korszerű eszme, magam is hozzáadom elvileg szavazatomat, de nem abban az alakban, mint az főiskolánkban felállíttatott. Ki lótott ugyanis olly esküdtszéket, mellyben ugyanazon tagok fogják perbe az egyént, ugyanazok mondják ki reá a' „bünüst" és ugyanazok tagok ítélik el? Es ez Sárospatakon igy van. A' képviselők fogják perbe az ifjút, azok nyomozzák