Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1848 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1848-06-04 / 23. szám
p. d. tanulmányi pályájuknak maguk és a' köznek sérelme nélkül félbe nem szakaszthatása miatt, fiatal éltükkel a' hazának olly tekintetben még nem szolgálhatnak, hogy a' mozgó nemzeti örseregbe önkénytesekül beállhatnának , de mivel különben már is tettleges nemzet- és pedig szellemörökül tekintik magokat, kik a' mellett hogy naponta gymnasztikai gyakorlatokban edződnek, az igazságnak, a' józan tudománynak, a' tisztult nemzeti érzetnek és erkölcsnek, a' szónoklatnak elsajátítandó érejével kívánják egykoron mint szabad honpolgárok emelni a' közhaza ügyét, oszlatni a' balvéleményeket, elfogultságokat, osztály és kaszt meg felekezeti érdekeket, mik magyart magyartól elválasztanak, — ezen tekinteteknél fogva tehát, hogy jövőre is készült fiakat találhasson és találjon a' haza mindig, be nem állhatva tettlegesen az örseregbe , de örök még is levén: — sietnek legalább a1 körükben, saját erejökböl megtakarított parányöszvegeket, miket részint külön, részint együtt takarítottak meg, a' haza imádott oltárára letenni, u. m. 1. Az osztálylyal összekötött magyar tarsálom 3 évre kamatnélküli ft. kr. kölcsönkint oda adja tökéjét *) 140 — pp. 2. Ugyan azon társalom egészen oda áldozza idei jövedelmét a' tagok könyvekolvasásérti részleteit . 25 — 3. A' tarsalmi tagok és osztályi növendékek a' tanító hozzájárulta melletti rögtön adakozási gyűjtésnek eredményét 10 — 4. A' vegyes osztályi könyvtár, krajczáronkinti jövedelméből áldoz 5 ft. pp. Öszvesen tehát: 140 ft. kölcsön és 40 ft. polgári áldozat. A' növendékek neveit hirdetni nem akarom, egykoron kiismerendi őket a haza, ha az illynemü érzetet, melly lelköket már is buzdítja, jellemszerüen ápolandják férfiukorukig , a' tettek érleléséig. De azt még is örömmel és büszkeséggel szabad legyen vallanom, hogy ök az én növendékeim. — Pest május 26-kán 1848. Dr. T o v as i Lajos. Apróságok. Az oífenbachi ném.-kath. egyház 1847-ben 240 lélekkel növedekedett. (A. K. Z.) — A' kalischi orosz püspök a' világi és szerzetespapságot legszigorúbb feleletteher és büntetés alatt eltiltá a' mértékletességi egyletek behozásá *) A'kamatból ifjak munkái szoktak eddigé jutalmaztatni, erről mindnyájan lemondának, mert ők azt vallják, miszerint mindenkoron és jutalom nélkül is egyedül a' haza szent nevében törekedendnek pályájukon. — tói; a1 nép csak oktatáspéldával elvonandó a' korhelységtöl. — Czári parancsnál fogva minden, mohamodán papi méltósággal felruházott személynek, különség nélkül akkor is , ha azok orosz alattvalók, nem szabad a' birodalom határaiba lépni, ha a' papi méltóságot külföldön vevék föl. A' waldensiek polgári emancipatiója mellett a' szardiniai királyhoz benyújtott kérlevelet a' turini érsek ugyan nem, de helyette más négy püspök is aláirta. Uhlich jelentése szerint a' magdeburgi szabad ev. egyház 4215 lelket számlál. A'franczia oktatásminister minden akademiaigazgatóhoz körletelet intézett, mellyben kijelölvék az elvek, mik szerint az oktatás ezentúl intézendő. A' népoktatás magában foglaland minden ismeretet, mi az ember és polgár kifejlődéséhez szükséges, a' respublikának pedig egy gyermeke se zárassék ki belőle, következőleg fizetésnélküli legyen. A' status és társaság szolgálatára terjedelmesb ismeretek szükségesek; ezekről a' másodoktatás gondoskodik, mellynek kapui senki előtt nincsenek bezárva, a' ki az elemi intézetekben kitüntette magát. Aztán a' fensöbb oktatás arról gondoskodik, hogy a' respublikának status- és kormányzó férfiai legyenek , miben csak az érdem határoz 's nyilvános vizsgák fognak tartatni. — Wislicenus magyarhoni eredetű, 's ősei a* protestantismus nyomatása miatt vándoroltak ki hazánkból. — A' clevelandi (Éjszakamer), német-ev.-prot. egyháznak megjobbított egyházszerkezete szerint a' pap minden keresztelésért, mellyet templomban végez, kap 50 cent., szülői háznál 75 cent.; házasulok megesketéseért 2 dollárt; temetésért, ha kimegy a' temetőbe 's halotti predikátziót tart, 1 doll. A' confirmálandók tetszés szerint fizetnek. Útvacsoránál gyónpénz adatik. A' község nemtagjaitól kérhet, a' mennyit akar. — A'prot. atyafiak gyűlései, csakhogy más név alatt, ismét elkezdetnek. Az első gyűlés Kötbenben volt tartandó. — Könyvhirdetés. Kecskeméten Sziládi Károly nyomdájában megjelent 's Pesten Eggenberger és fia könyvkereskedésébenkapható: „Egyházi névtár 1848-ik évre" a' helv. hitv. dunamelléki egyházkerület megbízásából szerkesztette Báthori Gábor egy házkerületi főjegyző. — Polgár Mihály püspök ur arczképével. Ára 40p. kr. — ,,Kis-Természettan'( tanuló ifjak számára készítette Tatai András , a' kecskeméti reform, főiskolában természet és mértan ny. r. prof. Második darab, — öt idomtáblával. Ára a' 18 ivnyi kötetnek fűzve egy ezüst forint. Megjelenik e' Lap minden héten kétszer, egy—egy iven. Előfizetési ár félévre Budapesten házhoz-hordássa! 3 ft. 40 kr. postán hetenkiut kétszerkiildve 4 ft. pengő pénzben. Előfizethetni Pesten szabadsajtóutcza 283-ik számú szabad sajtóudvarföldszint Landerer éssHeckenast könyvnyomdája ügyszobájában és minden magyar- és erdélyországi kir. postahivatalnál. Szerkesztő-kiadók : Székács József, Török Pál. Nyomatolt Landerer és Ileckenastnál.