Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1848 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1848-05-21 / 21. szám
mert a1 mi megtörtént nagyban a* népeknél, országoknál, megtörténhetik kicsinben az egyházakban. Szóló épen tegnap is hallá a1 népnek va-' lamelly ingerültségét, és noha az egyházi gyűlést curátorválasztásra összehívatta , azt az eddigi presbyteriummal meglartatni nem látá tanácsosnak; óhajtja, hogy a' gyiilés reform nélkül el ne oszoljék. Ülnök B. M. nem kívánna jelenleg a1 reform tárgyalásába bocsátkozni, mert hiszen az illető minister bizonyosan rendelkezik c' tekintetben, 's akkor minden intézkedésünk semmibe megy; ha pedig reformálunk, a'canont nem kivánja említtetni sem, hanem azt a' corpusjurissal fére tétetni óhajtja. Erre többen szólottak, és B. M. újra, 's szerencsés szónoklatában elvét ügyesen fejtegeté. A' többek közt H. J. vitatá, hogy ö az egyházak belrendezését nem kivánja a' ministerre bízni—noha bizodalma határtan, — 's azt hiszi, hogy az illető minister sem akar mást, mint meghagyva az egyházat jogaiban, föfölügyelö lenni, 's az egyházak békessége, csendessége, virágzása iránt mindent megtenni; a' nyomattatott ekklézsiák, hitszónokok, tanítók panaszait, midőn azok orvoslást keresnek, atyai szivére venni, 's a' benne helyzett bizodalomnál fogva, mellyben gyökeredzik hivatalos állása, a' legnagyobb igazsággal intézkedni.—Végre az elnök, több szólók is kihallgattatva még, választmányt javaslóit kiküldetni, melly készítsen egy reformtervet mág aznap, 'smás nap mutassa föl a' gyűlésnek. Ebben megeggyezett az egész gyűlés, 's 8 tagok neveztettek ki, kik délután Kenéz Mihály ülnök házánál összegyűlve, magoknak elnököt *) 's jegyzőt **) választva, a1 következő reformtervet adták be: Mellőzve az elöbeszédet, a' választmány öszbontosult nézete ezekben állapíttatott meg : 1-ör Tapasztaltatván, hogy sok egyházak nincsenek megelégedve a' jelen presbyteri rendszerrel , miszerint, eddig a' presbytérium maga magát egészítette ki a' népnek befolyása nélkül: a' választmány abban állapodott meg, hogy a' canonban gyökező, de régóta eltapodott népjogok adassanak meg, a'nép törvényes jogaiba helyeztessék vissza, azon elvnél fogva, hogy a' ki a' terhet viseli, jogokban is részeltessék. Ennélfogva 2-or A' községekben lakó 's az egyház terhét viselő egyének fogják jövőre közvetlen választani a' presbytereket és curátorokat, 's ürülés esetében a' prédikátorokat. g-or Az egyház kormányzására minden 1000 vagy azon alóli népességből álló ekklésiában a' képviselők 12 számmal megállapíttatván, 's az 1000 számon fölül minden 200 után egy képviselő számíttatván: aránylagos számmal fognak a' fentebbi választók által 3 évre választatni. — *) Elnökrek Kocsa István Jegyzőnek Helmeczi József választattak. Ezen testületnek föladata leend az illető lelkészek eddig gyakorlott befolyásuk mellett az ekklészia minden ügyét kormányozni, az ekklészia számadásait megvizsgálni, a' kisebb hivatalnokokat: u. m. tanítókat, egyházftakat, harangozókat választani, 's áll talában az egyház belügyeit vezetni. 4-er Az egyházmegyei gyűlésre a' következő számmal fognak az egyházak követeket küldeni: 1000 népességből, vagy azon alul álló egyház küld két azaz:2 követet;5000 népességből álló egyház küld 4 követet; 10000 népességből álló egyház küld 6 követet; azon felül bár mennyi népessége legyen valamelly egyháznak, 8 követet küld. így a' Heves-Nagy-Kun egyházmegyei gyűlésre körülbelől 84 követ jelenne meg. 5-ör Az egyházmegye üléseit állandóul Kisújszálláson vagy Turkeviben tartandja, mint központi helyen. 6-or Az előbbi képviselők fogják az egyházmegyében megürült hivatalokat betölteni; ők fogják választani az esperest, gondnokot, ülnököket három esztendőre. Söt ennek a' választmánynak vélekedése oda is járul, hogy noha a' most meglevő tisztviselők bizodalom által választattak: mind a' mellett hivatalukat a' jövő közgyűlés összejöveteleig tartsák meg , aíikor leköszönvén a' hivatalról, az öszsegyülekezett népképviselet föladata leend magának ideiglenesen elnököt 's jegyzőt választani, a' tisztválasztást megtartani, 's az elválasztott elnökök fogják a' közgyűlést vezetni, az elválasztott tisztviselőknek 's képviselőknek egyenlő szavazala leendvén. 7-er Jövendőre a' közgyűlés áll az elvásztott tisztviselőkből 's képviselőkből, 's a' gyűlésnek teendője lesz az egyházak minden ügyeit intézni. A' tisztviselők magokban csak kis gyűlést tarthatnak, melly gyűlésnek föladata leend kiküldetéseket megrendelni, a1 nagyobb tárgyakra szükséges előmunkálatokat megtenni, 's mindenről a' nagy gyűlésnek tudósítást adni. 8-or A' következő nagy gyűlések idejét a' nagy gyűlés határozza meg; a' kis gyűlésre pedig a' kettős elnökség a' választmány véleménye szerint ideiglenesen meghagyatva az esperes tüz ki határnapot a' gondnok tudtával. 9-er Óhajtja a' választmány, hogy a' fötiszteletü superintendentia is népképviselet alapján alakulna. A' 10—ik majusban tartandó superintendentialis gyűlésre megjelent követeinket elismertetni kívánjuk. Az idő rövidségéhez képest ezekben terjesztette elő a' választmány reformvéleményét, javaslatát. Nagy vitatkozások után az eredmény lön, hogy a1 gyűlés a' reformot elfogadja a' következő módosítással : A' mi a' presbylerek számát illeti: legyen minden 1000 vagy azon aluli népességű egyházban