Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1848 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1848-03-19 / 12. szám

jai elhagynak és melly a' mennyei örömök élve­zetére vezet. 3) Az elválás, mellyet a' sír köztünk és kedves halottaink között okozott, csak kevés ideig tart. 4) A' sír által megyünk az örökitéletre , hol mindenikünk jutalmát veszi annak, a' mint csele­kedett e' földön jót vagy roszat. Az egészet követi még egy rögtönzött sza­vakból álló fohász a' sírnál. A1 tárgy maga nagyon épületes beszédre ad alkalmat, de a' felosztásnál kiki láthatja , miként az nem annyira az okelvtanon alapul, mint inkább azon van, hogy össze nem függő részletekben tüntetvén lelkünk elé a' főtárgy igazságát, in­kább sziveink épülését vegye czélba. Vegyük immár az egyes részeket. Azon két versből állófóhász, ha a' szerző nem kitűnő költő, mindig jobban veszik ki magokat folyó beszédben. Azt, hogy semmi versmértéket nem tart, hanem angol és franczia költök módjára szótagokat csak olvassa, nem akarom hibául felróni, miután ver­sei rímesek. De ha a' versekben már egyéb ér­dem nincs, mint az, hogy rímesek, méltán kíván­hatom , hogy legalább a' rím legyen tiszta. Itt aaonban, halofc, malok, csendese/^ ékesen, Jézu­som, sor som csak a' ragok vágnak össze, a' mit honi költészetünk igényeihez képest tiszta rím­nek nem mondhatunk. Lankadtá teszi a' verset minden szükségtelen oda tolt szórag, mellyen meglátszik, hogy csak azért van oda bigyeszte, hogy a' szótagok száma meglegyen. így a' má­sodik versfüzér első sorában hát, a' másodikban sötétes, az ötödikben akkor az értelemnél fogva inkább kimaradhattak volna. Egyes jobb gondolatoka'8.1ap. „Bármillyi szo­nyatosnak látszik is a' sírnak hatalma, és legyen bármilly borzasztó is a' halál félelme, mind ez füst gyanánt elenyészik, mihelyt a1 ker. vallás ta­nításainak világával megvilágosítjuk. A' sír azon végpont, mellyen a' földi lét bajai elhagynak, és melly a' mennyei örömök élvezetére vezet." A' 9. lapon. „Minden embernek járjonbármelly tem­plomba is, vannak igényei a' boldogságra, azüd­vességre; hiábavalóság az, ha mi emberek egy­mástkizárjuk, kitagadjuk a' mennyei üdvösségből, mert mennyei üdvöt más ember számára e' föl­dön sem venni, sem eladni nem lehet4 1 'stb. Van benne ellenben néhány magyartalan kifejezés is. Egyébkint buzgó keresztyén hit, melly az egész beszéden átömlik valamint, az alkalomhoz mért gondolatok ajánlják e' beszédet az olvasó közönség figyelmébe. Nyomtatás tiszta és hibátlan, mint azt Réthy Lipót nyomdájából megszoktuk. Pecz Gyula. VEGYES KÖZLEMÉNYEK. Belföld. A' nyíregyházi oktatónöveidéről. Miután a' harcz 's vészek századai honunk felett elviharzottak; 's a' közboldogság talpkövének a' népnevelés is­mertetett el: ernyedetlen buzgalommal 's nemes vetélkedéssel igyekeznek ugy egyesek mint köz­hatóságok, részint segédkezek nyújtása, részint áldozatokkkal, a' népnevelés csalhatlan tényezőit, a' falusi 's városi iskolákat jobb karba helyezni, vagy hol a' szükség kívánja, újak létrehozásában fáradozni. E' nemes törekvés megtermi ugyan gyümölcseit, de nem a' remélt mennyiségben; százezer gyermekek neveltetnek Magyarhon ha­tárain belül, 's a' miveltségbeni haladás nyomai csak igen gyéren láthatók. Az akadály sokkal szembeötlöbb, mint sem azt értelmes 's ügyes néptanítók hiányában bár ki is fel nem találta vol­na ; érezzük, látjuk mindnyájan, hogy lenne kit tanítani 's oktatni, csak találkoznának, kik helye­sen 's türelemmel oktatni tudnak is, akarnak is. 'S e' hiány érzetének nyomain keletkeztek több intézetek, mellyek feladatukká tevék: elegendő ismerettel, tanítás 's a' gyermekekkeli bánás mo­dorával ismertetni meg a' leendő néptanítókat, hogy mindezen tulajdonokat sajátukká téve, egy­kori tanítói kötelességüknek eleget tehessenek, megszerezve az egyes családoknak azon boldog­ságot, mellyet egy mivelt 's tanult gyermek bí­rása a' szülőknek adni képes is 's valóban ad is. Illy népnevelöket képezendő intézet keletkezett mult év folyama alatt Nyíregyházán is, melly, mint már a' hírlapok utján tudva van, meg is nyit­tatott Emericzy Lajos tanársága alatt, 's melly­ben tápintézet is állíttatott fel. Gyámolítására ve­télkedve sietnek, valláskülönbség nélkül, az egy­házkerület, 's különösen a'nyiregyházi évangelika egyház közjó előmozdítására mindig kész tagjai, letenni áldozataikat, bő jutalmat találva nemes tet­tük érzetében 's azon szent kötelességük telje­sítésében, melly által önmaguknak, gyermekeik­nek, rokonaiknak's így némileg a1 hazának tiszta 's valódi boldogságot szereztek a' nevelés nagy­szerű munkájának előmozdítása által. Valljuk meg őszintén, hogy a' magyarországi protestáns egy­házkerületek olly szegények, hogy nagyobb ál­dozatokat feltételező tervet nem létesíthetnek, ha egyes nemes keblű adakozók segedelmei által nem gyámolíttatnak. A' nyíregyházi néptanító növeldében tápinté­zet állíttatott fel, mert a'többnyire szegény sorsú ifjak nem képesek önmagukat táplálni — nem birva annyi pénzzel, mellyen élelmöket megsze­rezhetnék. A' tápintézetnek nincs bizonyos for­rása , mellyböl szükséges kiadásait fedezhetné, nincs semmi jövedelme, mellyböl, mint jelenleg is, 8 egyént tarthatna ki; a' fenállhatás reménye csak a' segélyt nyújtók 's adakozók nemes szi-

Next

/
Thumbnails
Contents