Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1848 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1848-02-20 / 8. szám

<iig föltennem nem lehet, de nem is szabad, hogy a' három évangyélista hazudott volna, tehát az egészet mythusznak kell neveznem." „Mit beszélsz?!** „Csak lassan, kérem szépen, hadd lejtsem ki magamat. Tudniillik, ugy kell az egész tüneményt, minden egyéb évangyéliomi csudákkal együtt, vennünk, hogy mielőtt Krisztus született volna, már a' messziáskabát öregébiü ki volt szabva. Mintául szolgált arra nézve az ó testamentomi próféták, de leginkább Mózes és Illyés öltözete, kik szinte csudatévő's megdicsőült férfiak valának. Nem hibázott más, mint azt ujabb divat szerint összeállítani, 's valakinek nyakába akasztani. Krisztus születvén, bámulatos hölcseséggel tanítván, és szenvedései után e' földön lenni megszűnvén, a' maga iránti nagy esudálat és szeretet mellett még azon meggyőződést is hátraha^yá követőinek, hogyö volt legyen a' várt messziás. Minél váratlanabb 'smeghatóbb volt szomorú vége, annál jobban beszéllek róla, emlegetik öt. A' benne való hit, mint az igért messziásban, 's az ó testamentomi meszsziásidea mágnesi erővel vonzódt ik egymáshoz, mellyet csaknem ama nagy természetbúvár Cuvierkint, ki egyes antidiluvialis állattetem megkövült darabjából az egész egykor élt állatot képzete után eonstruálá, az ujabb ker. ízlés szerint addig forgattak, szellőztettek, poroltak, keféltek, szabdaltak, mig végre az, hogyan, hogyan sem, magok sem tehettek róla, Krisztusróli nézetekkel egészén összeforrott. Ebben csudálák ezután öt, erről olvasák le isteni származását, csudatételeit, megdicsőülését, föltámadását, mennybemenetelét; erről irák le biographiáját azok, kik azt leirák. Nemde így legalább a' nagy messziásidea meg van mentve ?** Igen! de ha valaki azt mondaná, hogy így az évangyéliom nem más, mint messziáskabát-leirás, a' ker. vallás pedig annak imádása, avvagy hazudnék-e az? Hiszen szép ! szép! az. mint az idealisták a' messziásideát aplicálják, hogy t. i. az Isten, mint véghetetlenség, magában nem bir valósággal, sem az ember, mint véges szellem, magába bezárttan nem létezhet, hanem az Isten csak ugy lehet valóvá, ha magát az emberinemben testesíti, kinyilatkoztatja, ez pedig, ha magát ahhoz visszagondolván, abban mintegy elmeríti; tehát nem Krisztus a' megtestesült ige, hanem az Isten az emberi nemmel összevéve, vagy az emberi nemzet átalában, bele gondolván az örök lényt. Ezen istenember a' csudatévő, mivel szellemi származása 's erejénél fogva a' természet fölött uralkodik, azt naponkint jobban hatalma alá veti; de egyszersmind a' megalázódott szolga is, mivel emberisége következtében a1

természet befolyásának kitéve levén, sokféle szükséget, Ínséget, nyomorúságot is kell éreznie; ez a' szeplőtelen bárány, a' mennyiben semmit nem magáért, hanem mindent Istenért kiván, akar, — a' bün csak egyesekre hárámlik, nem pedig az egész embertestületre; ez a' haldokló, föltámadó, mennybemenö. 'S így nem is Krisztus az üdvezítö, hanem maga ezen idea,- melly egykor az emberi nemben aludván, Krisztus által bennök fölélesztetett, kik azonban azt, mint mindnyájokat illetőt, félreértésből csak egyre, t. Jézusra alkalmazák. Szép, mondom, ez, de közelebbről megtekintve csak idea, mellynek valósága nincs, csak ker. pantheismus, melly embert istenít, tévutakra vezet. így kell mindent, mi a1

ker. vallás veleje, támasza , eltagadnunk vagy bérmálnunk , ha a' szentiratot természeti uton, magunkhoz méregetve, bírálgatjuk. Mit dem endlichen Maassstabe des subjectiven Geistes das Unendliche messen zu wollen, führt auf Irrwege , olvastam valahol az A. K. Z.-ban, mihez még hozzátehetni: ist eine grosse Selbsttáuschung. El kell a' kritikának ezen útról térnie, különben nyugalom az ember bensejében, béke 's virágzás az anyaszentegyházban soha nem lehet. Nem hihetem azt, mit sokan mondanak, mintha eszünknél fogva épen tehetlenek volnánk a' szellemiekről bizonyos meggyőződést szerezni magunknak. Igaz, hogy mi itt csak tükör 's homályos beszédek által láthatunk (1. Kor. 13, 12), de mégis átláthatunk, habár homályosan, vagy egy kis kárpit repedésen is, a' túlvilágba. Ki mutathat rá kezével azon lánczra, melly lakhelyünket a' naphoz köti? 'S ha lehetséges volt ezt elhinnünk, miért volna lehelten meggyőződnünk azon csudák megtörténtéről , mellyek a' ker. vallás fénypontjai, támaszai ? Csak ne keressük azoknak megfejtésére az okokat ott, hol azok nincsenek, a1

természetben, hanem a' nagy szellembirodalomban. Nézetem szerint azon másik út, mellyet a' szentirat helyes magyarázása végett használnunk kellene, ezen szabályok követéséből állana: 1) Hogy e' kis embercsalád a' nagy istenbirodalomban valósággal benne van, mellyel mindig összeköttetésben — forgalomban — állott, 's álland az idők végéig. 2) De ezen embercsalád korán sincs azon állapotban, mellyben lehetne, ha paradicsomi sorsát el nem vesztette volna ; melly lesülyedt helyzetéből csak a' bibliai, krisztusi hit által emelkedhetik ki föl az Istenhez, juthat lelki erősségre 's azon pontra, hol más világosságot is láthat, nemcsak e' földit, más nyelvet is hallhat 's érthet, nemcsak ez emberit, más bölcseséget is tanulhat, nemcsak az akadémiait 's egyetemit. Azon fönséges nevezet, Istenbirodalom, mintha már maga mondaná, hogy ezen roppant világalkotmány, mellynek, hogy van-e, 'shol van vége, még csak elgondolni sem lehet, nem valamelly nagy üresség, hanem teljes az Űr dicsősége 's hatalmának jeleivel; hogy abban nem mi emberek élünk egyedül, hanem kivülöttünk számtalan szellemcsaládok léteznek a' tökély véglietetleii •