Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1847 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1847-01-24 / 4. szám

mondást : „bizony elvette jutalmát"! Tenérdemed volt megválasztatásod indítója? Hol és mikor lett érdemed? — Hanem mindegy : a' szellem világában és a1

cselekvés országában nem az ér, hogy mi honnan van, — hanem az, mi hová czéloz, 's mi hogyan tör czélja felé? Bizodalom az emberi lelkek azon kapcsa, melly nélkül a' kedélyeket jeges héj borítaná, 's az emberi életből minden öröm kiveszne, — bizodalom, melly mint égi ajándék észrevétlenül száll a' kebelbe, neked is a* kötelesség fonalát kezedbe adta, hogy ezen a' czél felé törekedjél, 's reád hagyta, mit mindenre reá szokott hagyni, hogy benned biztának okátcselekvésiddel igazold. Taníts tehát sikerrel, fejleszd a' tudományt 's légy híressé, ugy igazolod a' benned helyezett bizodalmat. Ezen kívánattal vezetlek ünnepélyesen tanszékedbe. A* milly őszinte és szíves, olly nagy is az: de illik a'bátyához, hogy öcscsének a' legnagyobbat kívánja. Taníts sikerrel! Midőn azt kívánjuk egymásnak, mit magunk erejével vagy nehezen, vagy nem is érthetünk el: e' jámbor kifejezéssel nyilvánítjuk : Adja Isten, hogy...! Minden inkább függ tőled és erődtől, mint ez első kivánatom: adja hát Isten, hogy sikerrel taníts. A' tisztelt hallgatók közölt azok, kik engem tavai barátom bevezetésénél hasonlót mondani hallottak, ne vegyék gondolatszegónységnek, hanem szükségnek, melly a' leghelyesebb alkalmazkodás is. Ha ezeret küldenék egymás után a honért csatázni, 's mindenike tőlem legjobb ulravalóul ezt kapná: légy vitéz! nem unhatnák meg sem ők, sem a'körülállók. Tavai óta nem változott intézetinkben a' szellem, belátás, akarat, készültség, — még folyvást nem tudjuk a' felsőbb osztályokban lehet-e tanítanunk vagy kell-e még oktatnunk ? Könnyebb tanítani, könnyebb oktatni is magában. Amannál a' tudomány, mint határtalan vidék, áll előttünk, mellynek csudavirányait bejárjuk, — minél hosszabb ideig mulatozva rajta, annál élesebb látással, hogy ha lehet, egy bokor se kerülje ki figyelmünket : a' kik velünk 's utánunk azon vidékre vetődnek, ám lássák, mint követhetnek! Mi meg nem állunk, hátra nem tekintünk, mert fülünkbe cseng; „ars longa, vita brevis" és „Uram setétedni akar!" és sietünk, kell is sietni! — Az oktatás apai kézzel egy-egy szálacskát szed a* tudomány széles virányain, 's mint bájvesszővel, ugy illeti meg vele a' tanuló elméjét, — nem sietve, hanem ápolva, hogy az nyíljék, mert nem is azzal gondol, hogy tanítványa a1

határtalan vidéket megismerje, hanem hogy látni tanuljon és a' járást megszokja. Mellyik utat válaszszuk mi? — Az apai kéz, szálacskaszedés, elmenyitás, járni— tanítás mind olly szépen hangzik, hogy sokan: oktass, oktass! mindig váltig kiáltanak : de minekünk , bármi nehezen essék is, az oktatást a' tanítással össze kell házasítanunk; pedig jól tudjuk, hogy a1

házasság szerzői kevés becsületet vallanak. Nem sok nálunk a'szerencsés tanító; egyfelől a' tanítványra kell minden gondot fordítani másfelől a' tudományt, mint egészet, átfoglalni, mi maga elég a' legdúsabb erőt kimeríteni. — Légy te, kedves öcsém! azon néhány szerencsés tanárok egyike, ki az ifjúságra is lehető áldással hatni tudj, a'tudományt is minden növekvésében bird. Ezt várta tőled a' főtanodai gyülekezet, midőn az új tanszékbe meghívott, 's ezt követeli bizonyosan saját reményed is. De mint idősebb tapasztalttól, mint bátyádtól, ne kívánj tőlem utmutatást a' sikeres tanításra, — én azt nem adhatok. Tanító-oktatás cselekvés, melly minden?tanítandó külön tárgyhoz 's minden tanuló elméhez képest más-más,'s melly, hol több tanuló van, azok között a" közepet bizonyos tapintattal kitalálja , mellyet sem közleni, sem eltanulni nem lehet. Minden szabály csak előkészít a' cselekvésre, magát nem taníthatja. Hisz a* cselekvés nem csinálás, mit megmutatni és tanulni lehet. A' vésüt hogy tartsa, *s a' festékbe mint mártsa ecsetét, azt megtanulja az inas: de a' vésüvel mint faragjon szellemet a' köbe, 's a' festékkel, hogy leheljen életet a' vászonra, — ezt nem tanulhatja meg. E' cselekvés magában kél, folytonos igyekezet *s mondhatnám, belső ihlet által. Azért ismétlem: Adja Isten, hogy sikerrel taníts! 'S fejleszd a' tudományt! Ha e' második kivánatomat igy fejezem ki, könnyen balra értethetem 's mosolygást idézek elő. Mi, kik ezen kis intézetnél annyi akadályok között müködünk, mi lehelnénk bármelly tudománynak is fejlesztői? Az európai szellem, melly a' mult századokban, midőn egyébütt is csak szigetenként mutatkoztak hatásainak eredményei, Magyarországon igen ritkán munkálkodott kitelszőleg: a1

tizenkilenczedik század közepén, midőn neki annyian tömegestül szolgálnak, mitőlünk kézsmárkiaktólmerne valamit reményleni ? Tán a' földirati magasság, mellyben sok másokat felülmulunk, egyszersmind szellemi emelkedettség is? — Mindazonáltal fejleszd a' tudományt. Nem kell búvárkodás az élet jelenségeiben annak belátására, hogy Európában, sőt az egész, országúit földkerekségen a1

társadalmi és állami tudomány , minden más tudományok között legkevésbbé fejlett; nem kell aristotclesi él annak felfogására sem, hogy ép azon tudomány, két világnak, úgymint az eszmének és a' tapasztalásnak gyermeke, 's hogy míg az eszme mitsem akar az egyediségekről tudni, a' tapasztalás csupán ezeken szedi bölcsesége virágait; végre, bár mennyire vagyunk is hátra minden másban, ország dolgaiban csakugyan nem vagyunk utóisók Európában. Van hát itt tenni-való több, mint bármelly tudományban. A' külföld világíthat ugyan előttünk vezérelve, eszméi tüzénél meggyújthatjuk szövétnekünket : de azt, mit a* tapasztalás az eszmék világa alá helyez, magunk-