Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1847 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1847-07-04 / 27. szám

(nemcsak protestáns) szempontból is lehetne el­lene kifogni, *) nem találok benne vallásosan, vagy társadalmilag, vagy történetileg kárhoztatni valót. Hasonló módon katholikus keresztyén szem­pontból kibékítene engem F. úr könyve is na­gyobb részint. Mert ha elvileg eltérő, söt törté­netileg meg sem állható is sok helyütt a' felfogás 's előadás : de legalább nyugodt 's nem sértő, 's különben is csak elemi. Es ha a' traditio's aske­sis, Péter fejedelemséged helytartósága s a'hie­rarchiai szerkezet és érdek azon fötényezök, mellyek itt szülik és viszik a' történeti adatokat: de mind ezeken szerző állópontjából, már fel nem akadhatni, mink pedig e'részben mind a'históriai, mind a' hitbeli igazsággal tisztában vagyunk. Ha­nem az I rész 4-ik szakasza („Luther eltérésé­től jelenkorunkig ") a' többitől feltünöleg eltérő szellemű, kivált pedig a'32—34 §§ merő fonák­ság és mérges indulatoskodás. A' reformátorok jellemzése egész az aljasságig sülyed ; a' refor­matio keletkezése 's terjesztése a1 legocsmá­nyabb forrásokból származtatik, a' protestantismus egész valója hamisság, ámítás, önkény, erőszak ?s fertelemnek, — valóságos fúriának — torzit­tatik 's mindez valóban sajátságos ügyességgel, azaz kevés, de ollyforma vonással, mint mikor a' nevető alakból sirót, deli hölgy-képből torz­bajuszszal ijesztő vázt 'stb. lelkesült férfiból esze­veszett őrjöngőt csinálnak a' pajzán gyermekek, vagy ha egy pohár tiszta italba néhány fekete inéregcseppet vegyit valaki. De lássuk magát a' szerzőt. „A XVI. században az anyaszentegy­házon nagy sebet ejtettek Luther, Kálvin, Zvingli és Henrik Király, kik lázas szenvedélyükben azon ürügy alatt, hogy visszaélések történnek, meg­támadták az egyház tekintélyét, bőszült hevökben kitűzték a' lázadási zászlót és csábító Ígéretek (?) által többeket elámítván, elválni kényszerítettek azon egyháztól, mellynek köszönik létüket, (!) szabadságukat" (?) . . . Luther rövid életrajza végén ez áll és sem több, sem kevesebb : „Az egyház kebeléből kizáratott. Ezen kárhoztató gya­lázat nem törte meg a' hitehagyott Luthert, hanem megszeretvén Bóra Katalin nevü apáczát, a' ko­lostorból feleségül vevé és mindenkinek becsüle­*) A1 többi közt p. o. ezen elv ellen : ,,hogy mindenki­nek (kinek? Evang1 . keresztyénnek?) szabadságá­ban kell állania, Istent 's Jézust ugy tisztelni, mint a k a r­j ® úgy szintén azon nézet 's irány ellen, melly szerint szerző előtt főbb dolognak látszik a1 protestantismus, mint az evangelismus,'s hitünk, vallásunk körül csaknem főbb szere­pelok a' restaurátorok, mint a1 fundatorok; miért is aztán nincs csodálnivaló, ha új-hitűek- 's vallásuaknak, csak Lu­theránusok v. Kálvinistáknak tartatunk, holott a-1 mi büszke­ségünk az, hogy az egyedüli igaz mesterhez és eredeti kút­forráshoz, igaz, ama jeles férfiak segítsége által, Yisszahe­lyezteténk. Mi csak külsőleg t. i. megtámadó kényszerítések ellen 's historice vagyunk protestánsok, de belsőleg, érde­mileg, positiv-vallásosan, nem mások, mint ős evangyéliomi keresztyének. V. A. téli csorbát ejtett; nyilván kimondá: a* keresztyé­neket joggal semminemű törvények, akár embe­rektől, akár angyaloktól származzanak, nem kö­telezik, ha csak ők nem akarják, mert mindentől szabadotk vagyunk. Meghalt 1546-an". Hasonló­kép jellemezvék Zvingli és Kálvin,; az angöl Henrrk pedig a' reformátorokkal egy fokon. Ezen illy charakteristika után röglön így elmélkedik sC szerző : „magától ötlik föl már itt a' kérdés, váj­jon Luth.újítása vagy Kálviné igazán javítás volt-e? 'S erre felelhetünk a' rotterdámi Erasmus szavai­val : „Senki sem vette fel a' reformatiőt , kit az roszabbá nem tett volna. Micsoda evang. sarja­dék az, mellynél semmi sem lehet feslettebfe, semmi sem lázítóbb? ... A' dobzódások, fajta­lanságok sokasodnak; oda a' törvény, oda a' fe­nyíték; a' nép kitöré a1 járomszöget és elöljárói­nak nem engedelmeskedvén, nem hisz már sen­kinek. Több istenfélő jámborságot találok egy ka­tholikus jó püspökben , mint az újítókban vala­mennyiben egyült véve." — (De micsoda aucto­ritás és jellem ezen Erasmus , kérdezzétek csak az egyenes és nemesszivü Hutten Ulrikot!) A* reformátorok nem javítottak, söt veszedelmes és ragályos mirigygyei özönlötték el az országokat, mert a' szentségeket kevesítették , az imádság erejét 's a' holtakkali viszonyt, tagadták 's kira­gadták a' hivők kebléből azon vigasztalást is, mellyet a' munkás felebaráti szeretet önt a' jóté­kony és résztvevő szivüekbe." (Quid hoc?) Megint Erasmus szavai Lutherhez, hogy ö felfu­valkodott, szemtelen, veszekedő eszével az egész világot felrázza veszélyes marakodással, a" go­noszokat zenebonára fegyverezi fel s a' t. De másodszor L. és K«. azért sem javítottak, mivel előidézték a vallási háborúkat, mellyek az egész világot lángba borították. (Ez csak amúgy axióma gyanánt van oda téve; mi ellenben Phaedrus bá­ránya-és farkasára gondolunk a pataknál.) Har­madszor : „a1 reformátzió saját keblében inkább szaporító, mint fogyasztá a' visszaéléseket, mert Luth. maga is, (ime most ö is tanúság és aucto­ritás!) igy nyilatkozik : most hét ördög űzi az embereket, míg előbb csak egy ült bennök, ugy hogy az evangyéliom derült fényénél (I) csak még önzőbbek, szemtelenebbek 's gonoszabbakká let­tek, mint a' pápaság alatt voltak." Szép fogás az is mikor záradékul Tertullián szavai alkalmaztat­nak a' reformátorokra : ,,oh ti tudós hiltanítók, tehát míg a' XVI. század óta a' ti világosságtok fel nem tünt, addig sürü homály födte-e a' ke­resztyénséget?... Ti reátok, Luth., Zwin. és Kál­vinra várakozott-e az Úr, hogy segítsétek a sa­lakból kitisztítani evangyéliomát ? Míg ti nem ke­letkeztetek, annyi századokon által a' sok ezer meg ezer jámbor szent katholikusok. . . mind tu­datlanok voltak-e, az egész egyház tévelygett-e, bálványozóvá lett-e? Bátorkodtok-e illy károm­lásra megnyitni szátokat Krisztus ellen? 's a' t."

Next

/
Thumbnails
Contents