Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1847 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1847-05-23 / 21. szám

lett is, mindaddig tartott, míg azelkülönözött hittanok, symbolikus könyvek meg nem írattak, az ezekbea megirt *s megpecsételt hitágazatokra a' tanítók *s kővetőik és ezeknek utódaik esküvelnem köteleztettek, mi a' concordiae formula behozásával 1580, a' reformatio kezdete ntán 63, Luther halála után 34 évvel vette kezdetét. Melly történeti adatból kitűnő, hogy a' symbolikus könyvek 's ezekre tetetett eskü az elszakadásnak, felekezetre-oszlásnak okozói voltak. Méltán fosztották meg tehát a' tudós értekező k a' symbolikus könyveket elidösült és soha meg nem érdemlett tekintélyűktől, — kiknek alapos czáfjokat ismételni felesleges, — a' mondottakhoz csak ezt teszem, mit mondhatnak a' symbolikus könyvekhez ragaszkodóknak azok, kiknek állítmányát ez okon korholjuk, mivel a'szentirással egyenlő tekintélyűvé teszik a' hagyományokat? Mielőtt az egyesülésnek lényegi 's anyagi elveit megérinteném, előbocsátom ez észrevételemet. Bármi egyenes és buzgó lélekkel törekedjünk az egyesülésre; bár szerencsés intézkedéssel czélt érjünk is ebben : nem remélhető, hogy valaha a' theologia mezejéről minden véleményi különbségek elenyészszenek. Sem zsidóknál, sem keresztyéneknél, sem mahumedanusoknál, egyező értelem a' theologiában nem volt. A' reformátorok az alapigazságokban megegyeztek: mégis egy vagy másba ütközött véleményök miatt elszakadtak egymástól, leginkább a1

metaphysikumokban. Ezzel nem azt állítom, mintha a' theologusok vé leményi különbségűk által az egyesülés gátoltatnék ; mert valamint a* mosaismus, a* farizeusok, sadduezeusok, essenusok, rabbinusok párlfelek közli különbségek daczára , jelenkorig áll : ugy a* ker. vallásban is az egyesség a' pártfelek állal soha meg nem döntetik. Mindjárt az apostolok idejében keletkeztek, az idő folyamában szaporodtak a' theologusi csatázó párlfelek • mégis áll ingatlanul az isteni alapító vallása; sőt áll a" felvilágosult-lelkű tudósok közt az egyező hit, szellemileg a' szentek egyessége. A' theologusi csata, csak keresztyéni szeretettel vivassék, a' lelkeket fölébreszti, a* vallás és egyház-iránti érdekeket neveli, az igazság nyomozását eszközli. — Innen igaza volt Luthernek ezt mondani : az Isten igéjének táborba kell zajongni; még nagyobb igazsága Pál apostolnak, 1. Kor. XI. 19. szerint nyilatkoznia. A' theologusi heves viták, mint az egyház történetei bizonyítják, csak akkor voltak veszélyesek, de nem a' vallásnak, hanem magoknak a' viszálkodóknak, — mikor az indulatukkal nem birt theologusok az ellenkező pártfeleket, polgári dolgokba avatkozással, *s ennek békesége felza"varásával, farizeusi álnok fogásból, a' világi hatalom főnökeinek beárulták ; és hogy egyes példa említésével szeretett protest. testvéreimet, sérteni ne ítéltessem másik bizonyítványt is idézek a' reformáta egyház történeléből. Csak hamar a' Luther halála után, némelly túlságos buzgó tanítványi, Flacius, Amsdorf, Wiegand 's más k, dühösön megtámadták a' szelídfelkü Melanchtont, Luther kemény tanítmányának meglágyításaért, — a' Lutheres fejedelmeknek feladták, a' nép elölt elvádollák, mint evangéliom felforgatóját; — ennek eredménye lett, mivel az igazság erőszakos halalommal le nem győzettothetik, a' párlfelekre-szakadás. Ez a' túlságos buzgóság elpárolgott lassanként, és már a' XlX-ik században a' két protestáns testvérek nemcsak kibékültek, hanem egyesülni is kezdetlek : de ismét fölemelkedett a'sír penészéből, hol mélló elfeledésben szunyadozott, a'Flacius lelke, a* békés 's egyesülni kívánó, testvér tudósokat a' fejedelmek és nép elölt bevádolták, nemcsak a* keresztyén vallá3 elleni újítással, hanem hamisan reájok fogolt, polgári veszélyt okozó merénynyel. Igy áll a' dolog jelenleg Németországon. így történt ez a* református tboologusokkal is; sőt a' reformáta egyház keblében még tüzesebb volt a' forrongás. — Kálvin 's tanítványa Béza Tivadar, Ágoston setét tudományát, az üdvességre vagy kárhozatra örök időnek előtte, minden tekintet nélkül az embereknek Istentől elrendelését (absoluta praedeslinatiot), a' reformátusok hittudományává alapítván; miután a' tudós Arminius tanítása után, szabadabb lélekzetet vett az okosság, és mind Genevában, mind Leidában megkedveltetett a praedeslinatióról mérsékelt tudomány: legottan a' vakbuzgó Gómár Ferencz és a* veletartók üldözőbe vették a' józan tanítmánvt. Arminius halála ulán nagyobb tűzzel ütött ki a' czivakodás, mellybe mivöl politikai párt-fél őgyeledett, az Arminianusoknak köztársasági, a' Gómáristáknak, az igazgatói hatalommal lartó elvök levén, ezek amazokat politikai lázaszlással vádolták. Móricz a' választó fejedelem, az utóbb említetteknek nyújtót barátságos kezet. Miután a'dordrechti zsinatban 1618. az Arminianusokat kárhoztatta, a' hazájától sokat érdemlett derék 01-denbarnefeld Jánost gyászos halállal kivégeztette, a" nagy Hugó Grotiust tömlöczbe vettette 's más lelkes férfiakat számüzölt : hanyatlani kezdett ugyan a' párt-fél, —de azért Arminius tudománya el nem oltatott, hanem Belgiumban is titkon, kivül pedig szabadon terjedt, 'sebből keletkezett Bardt, Doederlein, Bretschneider nyomán a1

rationalismus. E* két történeti példák, hogy többeket elő ne soroljak, bizonyítják, hogy a' theologusi viták, csak magokra hagyassanak a' lelkikép megmérkőzöl?, a' vallásos egységet fel nem dúlják; valamint e" perbe a' politikai beavatkozásnak veszélyes eredményét is kitüntetik. Engedjük tehát a' theologusoknak a* tudományos, vérontás nélküli harezot. Vitatkozzanak, a'