Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1847 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1847-01-10 / 2. szám

nyok tanszékébe, mint rendes tanár, beiktattatott. — Illy minőségben működött az éltét közjóra szen­telt férfi, ritka hüséggePs lankadni nem tudó buz­gósággal csaknem félszázadig, és pedig hivatala három első évében, mindhárom nemii tudomány­nak együtt — majd miután a' philosophiai tanszék ltülön önállásuvá tétetett volna —magának a'ma­thematikai és physikai kathedrát tartván meg — a* többi időben, ezen két tudománynak tanításá­ban; e' közben egy ideig a' franczia nyelv okta­tásával, néhány évig az alsó iskolákrai felügye­léssel,'s mint felszentelt pap, többször szent szol­gálatok teljesítésével is megbízatván. — A' köz­szolgálatok hü végzésében épen ugy, mint az irodalmi pályán egyiránt jeles férfit, érdemeinek méltánylása jeléül, szives készséggel tiszteié meg, elébb ugyan a' jénai természet- és ásványtudo­mányi társaság, utóbb a' magyar akadémia leve­lező tagsággal; a' helv. hitv. tiszántúli főt. egy­házkerület 's debreczeni nt. egyházmegye pedig, mint szinte tek. Bihar, Szabolcs és Bereg megyék is örömmel füzék öt táblabiráik szép koszorújába. Illy sokszoros közszolgálat terhei 's ennyi megtiszteltetések között futá ő. hasznára a' tudo­mányos világnak, 44 éven keresztül professori pályáját, az 1839-ik évi augustus végéig, a' midőn a' különben lélekben még mindig erős és eleven í>reg érzé, hogy a' hosszas idő alatti feszített mun­kásság miatt elgyengült testnek nyugodalomra van szüksége. Nyugalomra Iépe azért,— mit saját kérelmére meg sem tagadhatott a' sokat használt szolgától az iskolai felsöség: de a' dús tapaszta­lásokkal 's bölcs tanácscsal gazdag öregnek to­vábbra is fentartaték 's használtaték a' szüksége­sekbeni szolgálata, mit is, hogy a' boldogult milly hűséggel 's készséggel teljesíteti^ közönségesen tudva van. Isten, az Ő hiveit — kiknek a1 köz- és szent­úigyek körüli buzgóságátlátja —nem hagyja ma­gán- éltök folyása alatt is áldás nélkül. És ezért Boldog vala család-körében is, tiszteletünk méltó tárgya. Elmaradott kegyes özvegyével, n. Döm­södi Zsófia asszonynyal, még az 1796. év sept. 14-én kelve páros életre, e' házassági szövetke­zésnek 50 éven felül még három hónapra is ter­jedő egész ideje nem egyéb vala, mint a' kölcsö­nös szeretet 's hűség alapján felépült boldogság­nak kimeríthetlen tárháza. 'S ezen házassági élet legszebb áldásától — az öt figyermek közöl — elbocsátá ugyan maga előtt Dániel és József gyer­mekeit, de éleiben levő három u. m. Jakab, Fe­rencz, Antal— az irodalom és hivatalok pályáján •egyiránt ismert, becsült — fiának szemlélete, 's érzete annak, hogy ezekben 's ezek által a' Sár­váry név dísze maradandó leend, csak édesen ju­talmazható a' gyermekei növelése körül is párat­lan gondossággal fáradozó édes atyát. Illy mind köz-, mind magán dolgaiban egy­iépen hü öreg messzire terjedt pályafutása végén nyugodtan várhatá's várá az enyészetet, melly is — hogy ezzel is tetézhesse boldogságát — csen­desen lepte meg élte 82-ik évében, dec. 19-kén, esti 5 — 6 órakor,'s igy mulék ö ki napszállat tá­ján szelíden, hasonlítva a' távozó naphoz, melly leáldoztával is vidáman terjesztgeti sugárait az általa boldogított földre.—Ugy van! boldogítva volt a' kimúlt által is, még pedig soká boldogítva családköre, boldogítva a' tudományos nagy kö­zönség. És mint sokszorosan boldogítónak, igy sóhajtnak áldást hamvaira bánatos özvegye 's szeretett fiai, unokái's vele közel és távol rokon­ságban levő több uri családok. Igy sóhajtnak ál­dást hamvaira barátai, ismerősei, közelebbről a' vele huzamos ideig hivatalkodó szolga-társai, a' helv. hitv. debreczeni tanári kar. — Igy sóhajt­nak áldást hamvaira a' helv. hitv. tiszántúli egy­házkerületnek e' debreczeni főiskolából kikerült tudományos férfiai, kik közöl alig van már valaki, a' ki a' boldogultban felejthetlen jó tanítóját ne tisztelné, ne emlegetné. Igy mondanak reá áldást a' magyar haza különböző vidékein elszéledett volt kedves tanítványi, — igy mond reá áldást az iskolai ifjú nemzedék, 's a' müveit tudományos emberiség, — ő reá, kinek -— valaminlhogy végső irata szerint utolsó leheljeiével is mindnyájunkra áldási zengett ajkairól, — nem lehet máskép, minthogy nálunk is mindnyájunknál áldásban ma­radjon jó emlékezete !!! Itt következik a' boldogult által készített autó­biographia 's illetőleg epitaplúum: Hic ja cet Pau­lus Sárváry,Johannis Sárváry verbi Dei Praeconis et Juliannae Munkácsi , nobilis et piae faeminae altér hoc nomine filius, natus Piskoltini in Cottu Bihar 3-a octob. 1765; doctus prima literarum elementa a Palre, mox per aliquot menses S.-Pa­takini, scholas grammaticas et Humanitatis annis quinque continuis Debrecini, item studia quae ad Philosophiam et Theologiam spectant — si inter­medios duos Iíesmarkini exactos exceperis — ibidem annis decem etmensibus sex. Inlerea variis functus officiis, puta: LingvaeGermanicae, Rhe­toricae etPoéticae docentis pub!ici,ultimum senioris et simul Históriáé universalis, nec non Iiteralurae graecae et latinao Lectoris. His omnibus anno 1792 mense septembri defunctus ad Cafhedram Mathematicam et Phvsicam invitatus, accelerato cursu Gottingam mense novembri attigit; hicque per duos annos cum dimidio auditis doctissimis illustrissimisque viris : Kaesfnero, Lichtenbergio, Seyferto, Gmelinio, Beckmanno, Hofmanno, Fe­dero, Meinersio, Buchleio, Gatterero, Spitllero, Heynio aliisque, die 9-a Maii 1795. gradum do­ctoris philosophiae adeptus, sex menses solidos continui* per Germaniam, Angliám et Hollandiam itineribus liferariis impendit. Redux in pátriám anno eodem die 23-a novembris in illuslri colle­gio H. C. addictorum debrecinensi in pabl. et ord. matheseos, physices et philosophiae Professorem

Next

/
Thumbnails
Contents