Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-02-18 / 8. szám

Tala. Ö f. é. febr. 12-kén temettetett el Szarvason , hol az ottani gymnasiumban három év éta példátlan sükerrel működött Bloch M. társaságában, ki felette tartott beszédében szép emléket emelt mind dicsőült barátjának, mind magának. A' helyett, hogy Vajdát müveiben felmutatnék, melylyeket ismernek és méltányolni tudnak e'haza és a' prot. egyház legnemesbjei, legyen szabad Bloch M. hallatnunk felette. „Természet fiának ismerte és nevezte Vajdát a' nemzet, 's ezen elnevezéssel barátunk valójának egész jellemét fejezte ki. Hol legtisztább, legszentebb érzelmeink fakadnak, hol örök törvények háborítatlan öszhangzásban uralkodnak és ború és derű egy jótékony czélra működnek,ott a' természet kebelén honolt barátunk lelke, ott érlelte magának 's a' hon leányai- 's íijainak azon élveket, melylyekkel az élet durva valóján túlemelkedni és magasztosb, kiesb körökbe szárnyalnunk adatott. — Vajda szerette, imádta a'természetet, 's azért viszont a' természet különös előszeretettel tárá ki legszebb titkait kedvese előtt. Hallottátok vagy olvastátok Dalhonában azon édes párbeszédeket, mellyekbe a' költö az öt környező tárgyakkal ereszkedik, 's a' fényes nap, a' halvány hold, a' költöző felhő, a'suhanó szellő nyelvet nyernek és megszólamlanak? Hol van azon durva lélek, melly ama gyermeki édes enyelgések felett szende ömlengésre ne gerjesztessék? Ártatlan életkedv egyszerű bája ömlik itt el minden szón, azon vidor kedv, melly az elhunyt életét mosolygó virágokkal himzé, 's vele az élet minden eseményit rózsaszínben láttalá. De e' vidor életkedv csak külső bélyege, csak külső színzete vala Vajda dús szellemének. A' vidor külső alatt egy mélyre ható, majd elmerengő, majd ismét derülő ész lakozott, melly figyelmes szemmel leste meg mind a' környező külvilágot, mind saját keble mozgalmait, és virágokban s emberszemekben, tünedező szavakban és nyomatos tettekben gyöngéd tapintattal olvasott. Mert azon Isten választottainak volt ö egyike, kiknek adatott magasztaló énekben dicsőíteni a' magok szent belsejében vagy a'társaság közepette nyilatkozó szépet, jót, nemest és istenit. De e'mellett V. dús lelkében még más forrása is fakadóit a'szépnek. Éles gúnya sújtó ostora volt minden rútnak és ferdének. Elméje, mint az ég napja, jótékonyan bocsátá sugarait a' fakadó rózsabimbóra, hogy annál élénkebben törjön a' világosságra, 's gyökerét égetve hatott a' sarjadó gyomra, hogy elfojtassék, mielőtt árthatna. Elménczsége nemes szívnek volt kifolyása; haragja a' taposott igazság- 's elfordített jogokért lobogott. Soha gúnya a' szentet oda fent nem illeté, soha a' sziv tiszta érzelmeit nem fertözé, és az élet gyöngéd viszonyait nem sérté, mert szive a' szeretetnek lakja volt. Ki állott valaha közel Vajdánkhoz és nem tapasztalta e'szeretet befolyását? Illy vidor lélekkel, illy derült észszel 's annyi szeretettel a' szívben lépett a' világ elibe ' az ifjú, 's mi csuda, ha később a' férfiú dalra fakadva felkiálthata: Boldog lettem én, mint senki ég alatt, A"1

földet megvetvén az ég enyém maradt. Igen, boldog volt 's boldogul költözött ki ez árnyékvilágból ez ég szülötte. Egy szemein csüngő nő, szerető társak és a* haza legjobbjainak tisztelete elegendők voltak megalapítani független lelke boldogságát, melly szabad munkaságban kereste és lelte élvezetét. 'S e'munkásságnak meglön szellemi jutalma, midőn nemzetének egyhangú tapsát szerzé a' fáradozónak és hervadatlan koszorút füze fiatal homlokára. E' taps pedig nem jött felülről valami tudós elkülönzött felekezet köréből, hanem azoknak szájából kiknek élete szentelve volt, kiket magához felkarolni álmainak legszebbikét képezé, t.i. az ifjú nemzedék szájából. Midőn később férfias erővel a' cselekvőségnek egy új mezejére lépett, kegyes sorsa ismét kanjain hordá a' kedvest,'s hajlandóságinak 's tudományos irányának teljesen megfelelő körbe vezeté el, hol — különben tövises pályán — ismét élvezet szép rózsái virulának a'szerencsés bölcsnek: mert emberi működés legszebb jutalma, oszt— hatlan szeretet, 's a' jók elismerése kiséré munkálkodását és tevé foganatossá fáradozását. 'Sime ez örömök és élvek szép kertéből, e' szép remények és messzeágazó munkaságok köréből ragadta ki olly hirtelen a' kegyetlen halál, mellyröi igy énekelt: Midőn neked, világ, 'S ha egykor átadom, Előre meghalék . . Porhüvelyem neki, A' kérlelhettelen Lelkem barátilag Halál fölé juték . . Istenhez emeli . . Tisztába jöttem én És mondja: ott vagyon A' két világgal ott, A' nagy csillagvilág, 'S a' csillagok felé Most már tehertelen Ösvényem megnyílott. Szellem repüljed át. 'Smost,édes barátom, Isten veled! Mindnyájunknak üdvezítöje kisérje lelkedet atyánk széke elibe 's legyen béke lelkednek ottfent, 's hamvaidnak itt alant." 'S ime itt ennyi érdemei mellett is a' dicsőültnek vigasztalni alig birjuk magunkat, mert minél világittóbbak egyes vonásai életének, annál jobban láttatják velünk, milly nagy a'csapás, melly hálálával ére minket. Vajha a' gondviselés engedjen lelnünk férfiat, ki helyét betölteni és az alföld ezen csaknem egyetlen intézetének virágzását fentartani képes legyen. Bloch M. bizonyosan felfogandja a' hozzá annyira méltó szent kötelességet, mellyet barátja végintézet gyanánt hagyott reá, hogy kettőztetett erővel és áldozattal müködendik addig, míg a' hely betöltve nem lesz. Az áldozathozatal-'s áldozatméltánylásban annyira kitünö esperesség 's annak buzgóságban példátlan lelkesei pedig, összevetett vállakkal igyekezendc-nek támogatni 's megjutalmazni öt. Székács.