Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-02-18 / 8. szám

engedni, a* mainzi ellen írni, meri ez a9 köznyugodalmat háborítaná. De tudd meg, hogy inkább megválók tőled, magától a9

Herczegtöl, 's minden teremtménytőlLuther önzéstelen lelkének nemes kifolyása volt lelkes patriotismusa is. Egész Európához volt ugyan intézve a' német nemességhez irott buzdító felszólítása 's mindazon felhívások, mellyeket részint vittenkerg székes egyházában szónoklataiban, részint időszaki sajtó utján közlött a' szellemi zsarnokság ellen, de szivének első vágya volt, szeretett hónát a' hierarchiától megszabadítani, 's keblében a' tiszta keresztyénséget megalapítani, mellynek ölén hitte a' nemzetegységet 's a' magasb műveltség diszlését felvirágzani. Németországol még egyszer fényes és boldog korában látni, — ez volt hazafi szivének forró óhajtása. És bár e' reményének dicső tájékába végnapjai felé is csak félve tekinhetett, fáklyát gyújtott, fáklyáját az észnek, mellynek világa bilincseket tört, szabadgondolatot, és sajtót követelt, — az tehát, melly szülője vallásos 's politicai szabadságnak. Luther a' kornak, mellyben élt, hibáit ismerve, lelkesen intette kedves nemzetét, hogy a' machiavelli statuskormányzattól, mellynek igáját nyögve hordták a'nemzetek, szabaduljon, és a' sok ármány, melly a' nagy férfiú elébe hálóit teregette, nem csüggesztve lelkének erejét — kivívta, hogy a' nemzeti 's vallásos mozgalom végperczeig, az ö halhatatlan neve volt a1

szabadság jelszava. Különösen nemzete becsülete iránt volt Luther féltékeny; egy helyen így nyilatkozik a* wormsi végzések ellen: „Istennek legyen hála, hogy minden Herezegek 9

s Rendek bele nem egyeztek azon végzésekbe, — különben halálra szégyenlettem volna magam német szülő földem miatt." Más helyen a' német nemzet gyárlóságának nevezi a' wormsi végzést, mondván: wormsi bűn, melly az isteni igazságokat gúnyolja, bűne az egyetemes német nemzetnek, mert a' fok illyet tettek, és senki ellene nem szólott*) Luther hazafiúi eníhusiasmusának több illy kifakadásai voltak; annyi igaz, hogy még a' Luther érdemei iránt előítéletesek is, kik vonakodnak az ö valódi jellemének tükrébe pártérdektelen tekintetet vetni, tisztelve bámulják Lutherben a1

nagy német hazafit 's a' dicső keresztyén bajnokot. A' nagylelkűség Lutherben következése egy folytonosan munkás emberszeretetnek. A' nagy emberek, azon magasztos gondolattól ihletve, hogy az emberiség javát lelkesen munkálni legszebb kitüntetése a' halandónak, gyéren használnak külső indokokat közhasznú czélok 's vállalatok kivitelére. Luther ezek között fénycsillagként áll. Munkás életének tövises ösvényéről sem gáncs, sem üldözés, sem közönyösség, sem kortársainak hálátlansága le nem rettentette, — *) Schreiben an Hartmuth von Chrooberg 1522. febr. mert, mint dicső lelkek szoktak, magáért semmit, mindent a* keresztyénség javáért tett. Szépen fejezi ki magát a'császár és a'Friedbergben öszszegyült Rendek előtt: „a9

lelkismeret 's az isteni igazságok dolgában soha sem hátrálok. Eddig nem kerestem mást, mint az isteni félelmet, a közjót, és minden egyes ember javát, boldogságát, magam javát akkor sem nézve, midőn ellenségeim kárhoztattak. Mert ha a' Kristus az én Uram könyörgött a' kereszten még ellenségeiért is: mennyivel inkább imádkoznom kell nekem felségedért, a' Rendekért, az egész birodalomért, a9 felsöségekért és egész kedves német nemzetemérl.íe Luther kebléből béke és csend sugárzott ki az egyenesen személyét érdeklő sértegetéseket is könnyen feledte, *s a' kibékülést megelőző szívességgel adta tudtára mindennek. A' munkájába 's tervébe hirtelen kezekkel avatkozó Carlstadtnak, 's más kortársainak könnyen megengedett; csak ott lépett fel mint villám, sujtólag, tüzbuzgalommal, hol kijavított tanának ellenségeit sejtette, és azok ellen, kik szakadásokat akartak behozni a' reformatio kedvelői közé: ezeket mindkét részről az élő Isten ellenségeinek tartván, hivatva érzé magát, meggyőződése szerint ezekkel semmi érintkezésben nem lenni, 's minden kíméletet írántok félretenni. Ez bár a' türelmetlenségnek némi vonása — tiszteletlenségül mindazonáltal ne legyen mondva a'nagy emberről; ezt, mint Ranke mondja: „nem szive sugalta neki, de mint ellenzék vezérének politikája kívántaAzonban nagyság sincs gyengeség nélkül. A' nagy ember ép azért nagy, mert élte gyöngeszínü árnyoldalain ragyogva ömlik el a' dicsöség's erény fénysugá| ra. Luthernek irataiból is mindenütt nagy lélek ragyog elő. Soha sem üldöztetett olly bátorsággal, gyűlölt ember olly nemesen-büszke tollal, gondfárasztotta lélek olly föllengősen 's elmevidorsággal nem irt, mint ö. Így feddi egy helyen a' hivatásáról megfeledkezett papságot: „a? népek betegsége, vagy egészsége a9

főktől függ. Mit használ csak a9

népet büntetni ? a' jó tudomány soha sem eszközölhet annyi jót, mennyit a9

gonosz főnökök hamis tudománya el ne rontson. Ha népet akarunk építeni, először az ártalmas főnököknek kell ellentállani. A9

világi fők csak testben és javakban ronthatnak meg bennünket, — az egyháziak lelkünket ölik meg. Mit tehetek én arról, hogy sok főpapokkal ugy nem bánhatok, mint illyenek— kel kellene ? ők magok nem tartják ugy magukat mint főpapok, — én még sokat teszek, hogy őket illyeneknek nevezem, mert a9

püspök név egy régi tiszteletre méltó nevezet. Én hallgatni akarok, de a? lelkek nyomora nem hagy nekem nyugtot." Luther nagy lelküségével 's emberszeretetével szoros viszonyban áll vonzó szerénysége. Nagy emberek dicső tulajdona, hogy ők hivatásukból folyó kötelességeik szigorúan pontos teljesítéséből , még áldozattételekböl,