Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-12-20 / 51. szám

lönben áll az, hogy ignoli nuüa cupido, mire a' keresztyén lelkesüléssel párosult gyónás és úr­vacsorázás, a veszélyek tüzes ostromai között is mindenkor rendületlenül megállott ősatyáink pél­dája szerint, kik fontosabb vállalatok végrehaj­tásánál szint e1 nyomon jártak , csakugyan két­ségbevonhatatlan szer. Sietünk tehát e' czélszerü ős keresztyén szokásban, atyánkfiai nógrádiak! mi tót-komlósiak is osztakozni veletek azzal a' kü­lönbséggel, hogy mire ti csak kis felföldhöz sza­bott templomokban gyóntok, mi nagyszerű tem­plomhoz szokott tót-kornlósiak, ezt egy nagy, és mindnyájunktól forrón szeretett templomban akar­juk tenni, mellynek neve; Haza. Gyónjuk tehát, valamint egyfelől az eddigi, egyes keblekben lappangva rejlő gyanú további gyökeres megszüntetésének, ugy másfelől az evangyéliom és hazai törvények diadala teljes méltánylatának jeléül, gyónjuk pedig őszintén, leplezetlenül neked édes Ilaza: 1) Hogy mi tót-komlósi ág. h. ev. lelkipász­torok és tanítók a' honi nyelvet illetőleg e' rész­ben egészen a'tör vény szabta határokon belől mű­ködünk; mert ha elfogadjuk azt, mit drága meg­váltónk Máté ev. 22, 21. Pál ap. Róm. 13, 1. Péter ap. k. 1 Z. 2, 13. 14. 15. 16. 17. ír, 'g mit ev. keresztyén létünkre el nem fogadnunk mostani vallásos létünknek tettleges megtagadása nélkül teljes lehetetlenség: akkor minden esetre ezt is, mint szinte felső hatalmassági üdvös rendelvényt, el kell fogadnunk, különben sajátunkká tennők e' sz. igéket: Máté ev. 7, 21. Máté ev. 15, 8. Hogy pedig e' részben jól megértessünk, egyszer min­denkorra nyíltan, határozottan kijelentjük, hogy mi az élő honi nyelvet a1 holt latinnak utódjául tekintjük, következőleg mint utódot épen aion jogokban és elsőségekben is kívánjuk részeltetni, mellyben a' latin ez előtt részesült. A' latin, mint tudjuk, első szerepet játszott minden polgári tör­vényszékeknél, ugy szinte a'nyilvános oktatás körül (ide nem értve az elemit, mellynek azért, mint tudjuk, szinte jócskán jutott helylyel- helylyel belőle) a'nélkül, hogy veszélyeztetve látta volna magát a' tót, német, 'stb. nemzetiség mellette. Mi tehát a' latin lehetett ez előtt, az illető felek ter­mészetadta jogainak sértése nélkül: ugy hisszük, hogy az a' magyar is lehet, melly szint azon a' téren működik, és szint azon kedvezményeknek örvend (mert hiszen csak nem boszorkány tán az a' magyar nyelv, hogy elevenen elkárhoztathatna valakit, csak nagyító üvegen ne nézzünk min­dent), főleg, ha jól meggondoljuk, hogy e' nyelv napról-napra óriás léptekkel halad, azonban ha­ladás: jelleménél fogva felkentjei sem olly türel­metlenek többé, mint némellyek közülök (fájda­lommal legyen mondva!)eleinte itt-ott mutatkoz­tak, vagy pedig mint egy szerencsétlen túlbuzgó tótpárt mutatkozik jelenleg, melly, megilletödé­sünkre legyen mondva nekünk, ellenkezőleg gon­dolkozó tótajku ev. lelkipásztoroknak és tanítók­nak, rontani akar ott, hol nem épített. Egyébiránt midőn a'magyar nyelvnek, mint a'latin utódjának, e' részbeni elsőségét akarjuk részünkről kijelen­teni hazánkban: koránsem akarjuk kimondani ez által azt, hogy már a' latint végképen felesle­gesnek nyilvánítsuk, felejtsük 's megvessük.. Ments Isten ! mig a' tudomány és műveltség élni, virágozni fog: élni kell addig a'latin nyelvnek is, 's ámbár örömest megengedjük azt, hogy ezek­nek utána kevesebben fognak latinul beszélni, mint eddig; de azt is hozzá tesszük, hogy az a' kevés jobb leend az eddigi száraz és sokszor boszantó konyhaiságnál, miután egyenesen az eredeti kút­főkből, nem pedig csak az amollyan gondolom szerint összeférczelt stúdiumokból, vagy egymás­sali társalgásból fog meríttetni. Gyónásunknak második czikke oda megy ki: 2) Hogy mi békés- vagy is tót-komlósi ág. h. ev. lelkipásztorok és tanítók az elemi és ka­thedrai oktatás körül tótajku egyházunkban egye­dül és kizárólag csak a1 népszerű bibliai nyelvet akarjuk használni, mivel szívünkben lelkünkben, megvagyunk győződve a1 felöl, hogy ez a' szen­de, csínos, népszerű, valódi vallásosságot lehelő,, nyájasan boldogító, sok jeles tótágazatu keresz­tyén hitsorsosokat, kiknek elődeik a'reformátzió­ról különösen érdemesítették magukat, mint te­szem a' cseh és morva testvéreinket velünk együtt szárnyai alá kegyesen fogadó 's átkaroló^ három század óta egyházunkban teljesen megho­nosodott, 's mintegy Isten szájából kifolyt nyelv,, protestáns hitvallásunkkal, mellynek nálunk tót­ajku evangyelmiaknál burkát képezi, annyira ösz­szeforrt, hogy tőle eltérni majdnem annyit jelen­tene, mint protestáns létünket nálunk tótajkuaknál veszélyeztetni, az eddig közlünk és külföldi test­véreink közt fenálló barátságos viszonyokat szét­tépni, a" kedvesen fejlő tót literaturának kies me­zejét ízetlen csatangolásokkal elözönleni, a' jám­bor, vallásához kiváltképen holtig ragaszkodó tót köznépet tűnődésbe, kétkedésbe ejteni, végre a* í felzaklatott indulatoknak dühös kitörésére bírni, j a' mint már itt-ott valósággal is mutatkoznak e* részben némi kedvetlenségek. Nem tartunk tehát az eddig mondottaknak kö­vetkeztében azokkal, kik azt állítják, hogy a' most némelly túlbuzgó atyafiak által felkapott darabos lót nyel vág mintegy a' népnek szivéből fakadt; mert hogy ez nem igaz, élő példa erre mindjárt, alföldi népünk, melly e'torzképtöl kevés kivétel­lel borzadásig iszonyodik, a' mennyiből egy az, hogy nem érti jól, más az, hogy irmodorával sem barátkozhatik meg. Ez hát csak Liptóhoz ésTren­csinhez alkalmaztatva lehet, ha lehet némileg igazQ Úgyde mondhatja-e észszerüleg valaki, hogy a" liptói ós trencsényi tótság már az összes magyar­országi tótságot képezi, mellyhez neki minden előleges egyezkedés nélkül is némi kiváltságos

Next

/
Thumbnails
Contents