Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-12-13 / 50. szám

Apróságok. A' königsbergi szabad ev. egyház engedelmet kapott a' tisztkartól, vásárnapi áhitatosságát a' kórháztemplomban tartani, ezen engedelem használását azonban a' kormány elhalasztá (A. K. Z.). — A' neuburgi protestánsoknak tudomására adatott a' városi tisztviselöség által, miszerint ö fels. a' bajor király megengedé nekik, hogy fiókegyházilag Untermaxfeldhez csatlakozhassanak és saját vicart tarthassanak, mig öt fizethetik. Az öröm annál nagyobb volt e' tudósításra a* prot. közt, mivel ezen engedelem megnyerése 24 évig volt törekvésük czélja (A. K. Z.j. -Vál ási türelem példája Istenem ! beh csak boldogok is vagyunk mi magyarok !.. Ha eltekintünk a' nemzetek során , 's visszapillantunk minkeblünkbe, szivünk boldogságkéjtöl ittasul; mert ugy találjuk, mikép nincs állomány, mellyben a' szabadság — ez égben foganzott diszvirág — olly átalános 's korlátlan élvezetben részesítné a1

honpolgárokat, mint nálunk.... Szellemi műveltségűnk tökéletesen nélkülözhetökké teszik a' kötelező rendszabályokat, — hiszen az már lerombolá köztünk a' létezett óriási chinai falakat; egyik ember nem kérdezi többé a' másiktól: melly akolnak vagy juha? — hanem e' helyett szellemét 's ebből kifolyó tetteit latolja vagy fontolja, 's a' szerint itéli. A' mondottak bizonyságául egy példáját írom ide a' vallási türelemnek. Átalános figyelmet kérek! A' fővárostól néhány órányira eső V. — E. helységben egy reformált egyén, a* szent házasságra kívánván szive választottával, egy katholica nöszemélylyel lépni, felszólíttatá ennek helybeli lelkiatyáját az illető bizonyságlevél kiadására. A' szeretet Istenének sáfára, saját bölcsesége nyomán jónak látá, atyai dorgáló szavát hangoztatva, a' követelést, valódilag kérelmet, a' törvény betűi daczára erélyesen visszautasítani. Ezen, az érdeklettek felfogása szerint igaztalan tett panaszt hajtott a' reform. lelki atya füléhez, — ki azonban vállvonítva tanácslólag feleié: mikép ö e' szerint a' dologba nem avatkozik, mert nem akarja kath. collegáját magára haragítani. Na itt van! hát nem épületes példája-e ez a' vallási türelem- és egyetértésnek ?! — Hanem mégis, hogy hívének boldogságát eszközölje, szeretettel ajánlá a* házasulandó legénynek, hogy vegye az ö tisztességes és jámbor szolgálóját feleségül. Ez ajánlatra a' legény, méltánytalanul és önfejüleg, vásárt csapni nem akarván, az ügy ismét e'kath. lelkész elé került, ki megszánván az egymásért élöhaló szerelmes párt, végre nyilvánitá, miszerint reversalis vétele mellett kész hát őket lakán áldás nélkül Összeesketni. A' papi áldással a' boldogtalanok — közvetlenül Istentől reménylvén azt — nem sokat törődtek, sőt reversalist is — bár nehéz fejjel — adtak magukról : ámde a' templombani esketéshez — nehogy ök is ugy járjanak, mint elöttök nem rég egy, egyéniségben hasonló vegyes pár, kit a' fenebb érintett kath. tisztelendő a' szabad ég alá állítván, önmaga cselédszobája ablakán kiabálta ki hozzá az eskü megmásithatlan szent igéit — a' templombani esketéshez, mondom, ollyannyira makacsul ragaszkodtak, hogy a' kath. lelkiatya ebbeli kivánatuknak kénytelen volt engedni. Én a' vőlegény panaszkodó anyjának ajkiról e' minden jobbak illő méltánylatát kivívandó eseményt lelkismeretesen kölcsönzém. — Isten, szeretet Istene, ki előtt úr és koldus egyenméretüek, jőjön el te országod!! Nagy Gábor, f&onyvigmeríetés. Köznapi imák. Protestáns egyházakbani használatra irta Szilády László, ev. ref. lelkész. Kecskeméten, nyomatott Szilády^Károly betűivel és költségén. 1846. Nagy 8 rét. Ara: fűzve 1 p. f. Illyen czím alatt jelent meg a" lankadatlan munkásságu szerzőnek tartalomdús imakönyve. Foglalatját nyolcz hétre való reggeli, négy hétre való dólesti közönséges templomi imák teszik., mellyekhez hat reggeli és hat esteli bünbánatos imák csatolvák, az úrvacsorája osztását megelőző bünbánatos héten használandók; — az egészet az úri imádság zárja be, melly az utolsó lapra minden kérés elölkezdósével majdnem kézzel fogható nagy betűkkel van nyomva. Nem ismertethetném meg czélszerübben ezen imakönyvet, mint ha szerzőnek előszavából az ido vonatkozókat idézem. „Czélom érve lesz, — mondja a' szerző — ha az eddig leginkább unalmas szószaporítás közt nagyon alant járó közájtatossági népnyelvet jelen munkámmal némileg emelhetem 's csinosbíthatom." — 'S a' szósza-, porítás csakugyan mellőzve van, 's az imák, középszerű hosszúságúk mellett, igen tartalomdúsak, majdnem minden egyes szó egy gondolatot fejezvén ki. Az említett czél felé okszerűen halad szerző, irásmodora az elsőbb hetekben népszerübb? az utósóbb hetekben emelkedettebb levén. — „Nem látom át, — mondja sz. — miért legyen épen az istentiszteletből, az ájtatosság házából, a* műveltebb nemzeti nyelv száműzve ? Ha csinosodunk Isten dicsőségére, vallásos érzelmink magasztosítására egyébben: miért ne beszédünkben is?" Még abban is könnyebbséget eszközöl sz. paptársainak, hogy néhány imához oda kapcsolá a* betegekért mondani szokott rövid fohászokat's igy előforduló esetben csak fel kell keresni az imát, mellynek végén illy fohász található. A' kiállítás Szilády Károly úr ismert jelességü nyomdájának dicséretére válik. — A1

papir erős; 50*