Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-12-13 / 50. szám

uniót, melly már az előbbi szónokok által annak tulajdonképeni lényéből felhordott okoknál fogva, mint testvéri közösség különféle tannézetek mellett is, visszautasítandó; aztán tekintve azokat, kik a' hitvallások formuláival nem érthetnek egyet, 's kik ellen felhozatott: meg kell különböztetni, ezek kicsodák; ha hitben rokonok *s egyetértők, ezeket, igenis, lehet kímélni a' nélkül, hogy új formula készíttetnék; hitetleneknek pedig semmi engedmények nem adandók. Egyébiránt új egyesítő formula sem vezetend czélhoz, mint azt ujabb kori két példából — Röhr és Hase — világosan láthatni. Azután a' két formula hosszas bírálatára ment át a' szónok; az elsőt, ordinatioformulát, különösen az apostoli, egyszersmind nicaeai symbolum szerint, mellyet néhány kevés hozzáadással az ev. egyházra nézve elkészíthetőnek vélt, méregeté; a' második, tanrend, ellenébe az ág. hitvallást állítá, annak majd minden czikkét egyenként felolvasá, fontosságát az ev. egyház istenészeti rendszerében kimutatá 's kérdé: ez miért nem vétetett föl, amaz pedig miért nem állíttatott ki világosabban? E' vallatás után, melly mellett a' referens nem épen nagy észtehetségü examinálandó kellemetlen helyzetében vala, nem épen nyájas összehasonlításokban nyilatkozott szónok a' hasonlóság fölött, mellyet a' példásítás más hitvallásokkal, péld. a' későbbi remonstransokéval 's a' második mennonitaival birni látszik; igen, tevé hozzá, rosz akaratú a'tridenti professio fideivel is összehasonlíthatja azt; mert valamint ebben minden lehető ellenség egyesült minden áron, csakhogy együtt állhasson a' protestánsok ellen: ugy mondhatja valaki, hogy e' formula is szövetség , sok embert egy kalap alá hozandó. Végre szónok is, mint többen az előtte szólottak közöl, e' rendszabály gyanítható hatását a'népre 's átalán a' világra rajzolá. A' katholikusok diadalmasan kérdendik: Nem mondtuk, hogy a' protestánsoknak semmi maradandójok nincs 's feloszlásnak mennek elibe? 'S a' remény, hogy az egész germán nép egykor nagy nemzeti egyházzá egyesülend, örökre oda van. A' separatisták mondandják: nem láttuk-e előre, hogy ide jutand az egyesült egyház? s örülendnek, hogy ideje-korán váltak el. 'S hü barátai az ev. népnek a1

még hivő községekben,kik várakozásteljesen jönének papjaik elibe, kérdvén: mit hoznak önök számunkra ? mi fájdalmasan csodálkozva hallanák a' feleletet: „új hitvallást. A'régiek eltöröltettek." Csak senki ne járjon ugy, mint a' Florenczböl visszatért görög követek, kiket a' konstantinápolyi nép meg akart kövezni. Nem, nem, kiálta záradékul, ne romboljuk szét olly szaporán a* régi épületet! Azt szétdúlni könnyű, újra felépíteni olly nehéz. A' régi hitvallások fenállnak mint öreg tölgy; a1 csúcs elszáradt; de ha valami hirtelenkedő eljővén, kivágná a' tölgyet 's helyébe egypár rózsatövet ültetne: óh mi nem sokúra bokrok nőnék azokat 's az egész tért be's az öreg védő tölgyet fájdalommal óhajtanák vissza 1 E' beszédre a' referens még egyszer 's rajta különben észre nem vehetett ingerültséggel válaszolt. Heves zivatar vonult el, úgymond, a' választmány mezeje fölött, de a'nélkül, hogy leütött volna. Az ellen javaslatai mire sem vezettek, mert szerintök is maradjunk a' réginél, ez pedig nem lehet. A' választmány tagjai is éretten megfontoltak mindent, mi nekik most utólagosan megfontolásul adatik,'sátalábannem ollyanoknak mutatkoztak, miszerint azon módfölötti meggondolatlanságról vádoltathatnának, hogy kevés nap alatt berlini hitvallást készíteni 's a' zsinaltagoknak új hitvallást hónukba adni akartak. 'S miután a' választmány rendszabályainak okait az egyházkormánynak mostani ügyfekvés melletti zavarodottságából 's az unió elutasíthallan követeléseiből még egyszer a' legvilágosabban fejtegeté, végre szemügyre vette még a' szabadságot, mellyre a' régi symbolumok megtartásával kilátás nyujtatik. Nem szép állapota az az egyháznak, mondá, ha hiteltet; de azonnal mondja, hogy nem kell mindent szorosan venni. Nem,zárá beszédét, kell valami újnak, szilárdnak, létesülni! 'S vajha eléggé ujak volnánk hitvallásunkban; vannak idők az egyházra nézve, a1

midőn, hogy megtartsa a* régit, ujdon kell vallania! Fölötte meggyözöleg hatott azon előadás is, mellyet azután még egy istenészettanító a' választmányi javaslat mellett tartott Vezérgondolatai valának, hogy a' mostankori ev. egyháznak hűn és szilárdul kell állania. Szilárdságra vonatkozólag mondá : „Hogy ez történjék, nagyobb a* szükséglet, mint gondolnók, ha a' korszellem törekvéseit tekintjük; sok néma barátja van az egyháznak, kik szomorgva látják, miként tereltetik az mindinkább a' feneketlenbe, kik azonban hallgatnak, mert. ellentétektől még jobban félnek. E1

szilárdságot el fogjuk-e' tehát érni esketéssel a'symbolumokra, mellyek alatt az olly sokáig fenállott? Nem az volt legvirítóbb korszaka az egyháznak, midőn merev formulázott tanl'ogalom lebilincselt minden szabadabb mozgalmat; hanem az volt a'legszebb korszaka, midőn eleven tökéletesedési ösztön élénkité minden erejét; s épen a' legszigorúbb esketés legalanyibb önkényben végződött. 'S ennek mélyebb oka az, hogy semmi emberi tudomány által közvetített hitvallás hitnek kifejezete minden következő időre nem lehet, hogy az Úr, midőn egyházat alapítandó, lelkét nyelvekben önté ki, minden jövendő nemzedéknek jogot adott saját nyelveiben vallani. Itt hát mi csak eredményeket látunk, mellyek ismétlésétől félnie kell az egyháznak." Azután kérdé szónok, a1

szilárdság biztosíttatik-e a' mostani állapotban megmaradás által , 's minthogy ezt is tagadá, mennyiben ezen állapot, ámbár nem egészen annyira szomorító, mint sokan hiszik,