Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-11-15 / 46. szám

indító előadás által; indítunk czéios kiszélesítés és indulatok által. A' tanítás a'szükséget, a'gyönyörködtetés a1

kellemet, az indítás a' czélt, vagy az ugy nevezett szónoki győzelmet tárgyazzák. Az indításra legsikeresben hasznáthatja a' szónok az indulatokat, szenvedélyeket, szilárd vágyakat, iszonyodásokat, kétkedéseket, sürgető kérdéseket, felkiáltásokat 's nagyításokat, 'sat. Az indulatokról czéios lesz itt egy-két szót mondani, minthogy vannak, kik az indulatokat ki akarják az emberi kebelből zárni, 's igy a' beszédben sem adnak azoknak helyt, — ezek a' philosophok: de köztök is kik a' közélet igazságaihoz közelednek, némelly középszer 's lágy indulatokat megengednek. A' stoicusokkal némellyek 4 indulatokat állítnak, kettőt a' jó körül; az örömet és reményt, kettőt a' rosz körül: u. m. szomort és félelmet. Virgilius ezeket igy irja le: „hunc metuunt cupiuntque, dolent, gaudentque." Boethe igy foglalja azokat össze: „Gaudia pelle Pelle timorem: Spemque fugato; Nec dolor adsif." A' szónoknak, kinek czélja elül a* bölcselkedőkétöl, az indulatokkal kell elnie, mint hathatós eszközökkel czélja kivitelében; mert czélja nem mindig a' puszta igazság, hanem a' közszokások 's vélemények vizsgálódása tárgyai, mellyek pedig az igazságtól sokszor eltérnek: neki tehát az indulatokkal felhagyni beszédében nem lehet, 's hidegvérrel nézelődni valamelly igazság felett czéltalan, midőn neki a' közélet mezején az élet egyetemes érdekeit kell fölkeresni 's azok iránt részvétet gejeszteni. — Indíthatni minden főbb szenvedélyekkel, minők az öröm, szomor, félelem, gyűlölség, szánakozás, remény, szeretet, csodálkozás , kívánság. b) Feddhetetlen erkölcs: mi a' szónokban már mint polgárban felette szükséges, mint tanítóban pedig mellőzhetetlen tulajdon. Ez ad az ő hivatásának valódi fényt 's becset, 's ez emeli ki öt a' köztisztelet s bizodalom tárgyául, még akkor is, mikor kikel a1

nép gyöngeségei ellen, 's eltévedne az indulatok zűrében. Nincs biztosabb zsámoly a' szónokra nézve, bárminő kedvetlen körülményektől érdekeltessék is, — a' nép változó szeszélyétől — mint a* feddhetetlenség; megtompul ennél a' rágalom legélesb nyila is, 's legfeketébb költeményei közt is tisztán marad a' szónok jelleme. Tanítása épületessége, szónoki győzelme is ettől függ: hol a' szónok nem igyekszik szelíd életmódjával tettleg bizonyítni azokat, mellyeket erkölcsszavai gyanánt ajánl hallgatóinak, hol az érzések viharjai öt másfelé ragadják a' cselekedet világában: ott a' szónok, mint alakoskodó, mint ámító, mint ki hallgatóit álbölcseségre, álbuzgóságra vezérelni 's elveiket megvesztegetni törekszik közmegvettetés tárgya lesz. — Én a' szónokot, beszédében, jellemében, gondolkozás- 's cselekvésmódjában, szóval: mi erkölcse's hivatása lényegére tartozik, mind abban, mint példányt kívánom mások előtt tüníöfcíen* látni; mert egy jó szónok az, ki megrázván a' kedélyeket, ezreket bámulatra vonhat maga utánr egy jó szónok az, kinek hangjai bájolóbbak minden olly hangszereknél, mellyek az érzékeket csiklandják, — de az élet nagy gépét az akaratot érintetlen hagyják. Sok élet mentetett meg Görögországban , és sokszor kitüzetett az igazság győző lobogója az ékesen szólók által; de viszont drága életek lettek áldozatai, a' roszlelkü szónokok syren hangjaiknak, kik ha feddhetetlen erkölcscsel bírtak volna, a* természet ezen szent ajándékát, a' szónoki tehetséget nem használták volna fondor czélok kivitelére. Igy vitte ki Anytus Socrates halálra lett ítéltetését, igy gazdagodott meg Dinarchus hamis ügyek végbeszédébőll A' szónok tehát, kinek szájából dörög az erkölcs, illedelem 's igazság nagyszerű szózata , kinek egyedül csak jót kell hirdetnie, jót is kell akarni, akkor felel meg magas rendeltetésének, akkor számolhat a' szónoki borostyánra, mellyet különben el nem nyer, bár minden szónoki tökélyek központosuljanak is benne. Mi visszásán esnék egy zsarnok Nero, Domitidn szájából hallani át emberszerető 's szelid uralkodó erényeinek rajzát ? c) A szónoki szerénység, mi ellen gyakoría vétenek a' szónokok, még akkor is, midőn nem vélnék, vagy a' hallgatók sértése, vagy önbecsük megtagadása áltaL Tudjuk emberi természetünk csekély ismerete mellett is, hogy a' sértegetés fáj lelkünknek még akkor is, ha az nem egészen jogtalan, — 's bárkitől jöjjön a' sérelem, annyival inkább, ha az olly ember szájából jő, kitől erkölcsös tanítást várunk; — ettől hát óvakodjék a* szónok, mert általa nem plántál, de irt, nem győz, de veszt, nem indít kedélyeket, de tompa hidegségbe hozza azokat. A' nép gyöngeségeit ocsárlással 's gunynyal akár egyetemesen, akár egyedeket megkülönböztetve, megtámadni annyi. mint a' szónoknak saját érdekei ellen dolgozni. Főkötelessége tehát a' szónoknak, kettős szempontból tekintve, hogy illendő kimólettel meggyőzni törekedjék elébb hallgatóit intő 's kérő kifejezésekben, mi által az> akarat leghamarabb meghajlik. Ezzel egyszersmind azt nyeri, hogy hallgatóit kész és figyelmetes hallgatókká teszi. Kerüljön ki minden olylyan eszmefejtegetéseket, mellyekben hallgatói megbotránkoznának, ez megkívánja, hogy a'szónok figyelme terjedjen ki arra is, hol 's kik előtt beszél, minő véleménynek, felekezetűek hallgatói. A' szónoki szerénységnek van a* szónok saját becsét érdeklő oldala is, t.i. megadva mindennek illetményét, saját hivatálos érdemére is figyeljen, 's azt mindazon igazaiban híiven megőrizze, mefy*