Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-11-01 / 44. szám

randiának kiinduló pontjairól épen nem szól, óva­kodva elmenvén mindenütt mellette ott, a' hol az előadás azt megkívánta volna. És mégis az leg­jobban bírhatta volna a' sierzöt arra, tervének nagyobb érettséget és életbe léptethetésére némi igényt megszerezni. A' Képezdének főczéljáról pedig különbfélét mond: hogy ez jól képzett taní­tókkal lássa el alsóbb iskoláinkat (VI. I.}, hogy hatáskörében eszközölhető korszerű reformot hoz­zon be nemzetünk 's közelebb felekezetünk szel­lemi életébe (1.1.), hogy ne legyen ennek kizá­rólag feladata sem az, hogy csupán falusi, sem az, hogy csak városi tanítókat képezzen , hanem egyesítve a' két czélt'stb., (5.1.) hogy ideiglenes és nem holtig maradandó tanítókat képezni igye­kezzék átalánosan (6. 1.) s több illyféléket, mellyekböl utoljára még sem tudhatni, hogy vájjon mi lesz fővárosi képezdénk végpontja, vezérirá­nya. De ha valahol, leginkább tervnél, egy or­szágos szellemi életben járó tervnél egyszerűen és világosan ki kell tenni annak föfeladását's attól azután semmi áron ide 's tova nem kell csapon­gani 's eltévedni, mert ez állhatatlanságra mutat, mellyre egyes ember sem 's annál kevésbbé egy hitfelekezet bizhat. A' tanítóságrai kiképzés minél czélszerübb kieszközlésére még ennyit jegyezzünk meg: azt mostoha körülményeinknek alárendelni annyira nem szabad, hogy egészen megsemmisítessék,— a' mint azt Szönyi úr praeparandiájában majd nem mindenben megtevé. Onnan jó tanítóval részesülni, valóságos véletlen lenne,'s az illyent a'véletlenre népnevelési ügynek gondosan megtartani, szinte bízatnék, — 's mi csakugyan hasztalan várnók népnevelési egünkön az ébresztő nap szelíd tá­madtát. Éltető napsugárok helyett legfeljebb éret­len bolygók ijesztő csillogásait tapasztalnék, mely­lyek csak megzavarnák az elhagyott pórnépet, égi békél 's felemelkedést rendetlen járásuk miatt nem eszközölhetvén. E. L. *) *) Az illyesekben szeretem a' polémiát. Nem szeretem ugyan, hogy E. L. úr, Szönyi urnák de csak egy szócs­kával sem érintvén eltagadhatatlan érdemét "s becsületes igyekezetét, felemelkedni azon pontra nem tudott, hol távol minden kicsinyes gúnyoskodástól, egyedül az el­vet magát karoljuk fel, hogy annak hiányait kimutassuk, 's elősorolt okainkkal annak elfogadására birjuk a' más elvért küzdő tervezőt. Nagyon kérem Szönyi urat e' térre ne kövesse E. L. urat, ellenben szólaljon felállított elve mellett, melly végre ha megbuknék is? érdemeiből annál kevesebbé vonna le valamit, minél hihetőbb, hogy ő az ideiglenes tanítók mellett azon viszonoknál fogva vív, mellyeken hamarjában győznünk alig lehet. Az egész ügyet olly nyomosnak tartom, hogy e' Lap hasábjait szívesen tárom fel az ide tartozó minden alapos érte­kezéseknek. Székács. Vélemény Szönyi l*ál nevelő úr praeparandlájáról. Én Szönyi Pál nevelő urnák hazafiúi igyeke­zetét tisztelem, hálával megemlítem azon érde­mét, mellyet magának a* népnevelés ügyében „Alaktana" által szerzett: de a' tanítók- 's ne­velök-képzés körüli nézeteiben nem osztozom. Mert 1) A' korszellemmel ellenkeznek. 2) Mert terve embertársai nyomorúságán épült. 3) Mert czélhoz nem vezet. 4) Mert költségesebb. A' „haladjunk!" szózat lelkesedéssel fogad­taték az egész müveit világban. Haladni szükség, haladni kell! de a' haladáshoz erö kell, ifjúi erő; mert az agg váll rugékonyságát elveszté 's a' tespedéshez hajlandó. Hazánk hátramaradásának egyik oka az is, hogy ifjúi eröt 's ruganyosságot kívánó hivatalokba többnyire éltes emberek jut­nak. Szerző az ellenkező hibába esik 's a' fontos tanítói hivatalba tapasztalatlan könnyelmű ifjakat igtatna; mi nem egyéb, mint tartsuk lánczon az ifjút, ha kikerült is az iskolából, — de természe­tesen csak azt,quem dii odere. Hisz most is talál­tatnak 30 's több éves emberek 's még is csak diák urak és pedig más testi lelki állapotban, mint a' némethoni egyetemekben, hol a' roppant ké­születek különben hatnak a' lélek emelésére, mint a* magyar memorizálás, — ámbár ott is égfelé tör, a' mi gyöngy 's az iskolai porban csak a'gö­röngy marad. Sajnosan látunk ugyan 15 éves ifjakat az is­kolából kikerülni (tudja ezt Sz. P. úr is) 's gon­dolható, mit-várhat az illy korán ért gyümölcstől a' hon; — de a' 20 éves ifjúnak tespedési privi­légiumot adni, söt ideje vesztésére moraliter et politice kényszeríteni, hogy mielőtt a' világba lép, még néhány évig falun paraszt gyermekek­kel vagy mezővárosban a' féltudós szülékkel is bajlódjék 's istentudja milly elöljáróktól zsaroltas­sák: tökéletes tömlöcz a' szabadságra vágyó lé­leknek, nehéz bilincse a' haladás szellemének. Sz. különben emberszeretetteli szívvel bír, de ezen tervnél az uralkodó százados szokáson túl nem emelkedett, ugy, hogy minden egyén­ben az egyéniséget megbecsülje, hanem e' vagy ama' föisk. seniora- vagy conlrájakint rendel­keznék, hogy ez, ez éjjel portás, amaz kocs­makém, holnap ez búzát, amaz italt mérend 'stb. Sz. azon aristokratai elvből indult, hisz volt 's lesz mindig annyi szegény ifjú, ki egy nyo­morból a' másikba vetődni kegyelemnek tartja. Pauper ubique jacet. — Tehát kik lesznek azon népnevelök ? — 1) Kik az iskolákon keresztül aprikálódván, alig tudtak a' leczke memorizálás mellett a' gyo­mornak eleget tenni.

Next

/
Thumbnails
Contents