Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-09-13 / 37. szám

dományát öregbítői nem iparkodik, söt hiszi, hogy 4 már mindent tud, 's azért nem is tanul. Pedig A' ki nem tud, és nem tu dj a, hogy ö nem tud, Az mind örökké két tudatlanságban fut. A' ki nem tud, és tudja is, hogy ö nem tud, [ Ez az, ki még talán tudományra eljut. A' ki pedig tud és nem tudja, hogy ö tud Az szamárt vezet szalmához imigy amúgy. A' ki tud, és azt is j ó 1 t u d j a , hogy ö tud, Sarkantyúzza lovát 's érdem-templomhoz fut. Egy faluban egy tanítót ismertem, ki derék testű, erös mellű, jó szavú fiatal ember volt, és máig is egyik jeles gyülekezetben tanító. Ez midőn az iskolai próbatét elmúlt, a' mi pedig húsvét hétfőn, vagy utána harmadik vasárnap szokott rendszerint megtartatni, nem tudta, mit tegyen, csaknem az unalom ölte meg. Jött-ment ide's tova. A' környékben egy vásár alig mult el nélküle, ha bár pénze nem volt is. Gondolám magamban, ez a'mi tanítónk czélját veszté, ö legjobb kereskedő lehetett volna, 's most illy szobai bevonult életet igénylő hivatalt kell folytatnia. Unalomgyötrötte életét nem nézhettem, sajnálkozván rajta, arra törekedtem, hogy neki dolgot adjak, miután tapasztalásból tudám, hogy az éneklésben, orgonálásban sok elöhaladásra volna szüksége. Ugy de hogyan vigyem őt munkához, hátha nem tetszik neki, mivel olly hiszemben van, hogy ő már sokat tud? A' perelés, háborkodás soha sem volt kedves előttem,de még a' nagy uralkodási-vágy sem; azért czélomat vele csak igen gyöngéd módon akarám elérni. Elérkezének tehát a' sz.háromsági vasárnapok, mellyek a' legjobb alkalmat nyujták, hogy őt saját tudományi fogyatkozásinak megismerésére "s öntökéletesítésére bírjam. Azon űrnapok délestjein katechizátiokat szoktam tartani, mint többi paptársaim; melly alkalmakkal a' körülem álló ifjúságnak €gy~e

gy éneket is adtam fel betanulás végett, 's különösen ollyanokat, mellyekröl tudtam, hogy a' mi fiatal tanítónk sem tudja énekelni azokat; meghagyván egyszersmind az ifjúságnak, hogy a'feladott éneket először felmondják betéve, azután eléneklik; ha nótáját nem tudnák, utasítám azokat a* mester úrhoz, ki arra őket meg fogja tanítni. Mi lett igyekezetem sikere ? Az, hogy a' tanító ki sem jött isteni szolgálat végeztével a'templomból, hanem abc és kottájáról naponként és több izben tanulgatta orgona mellett énekét, ha pedig az neki lebötüzve nem volt, elment a' szomszéd helységbeli collegájához, 's nála leírta, megtanulta és az ifjúságot is belevezette szépen teljes megelégedésemig. 'S igy csak egy nyár lefolyta alatt sok ének melódiájának betanulásában haladott elö 's felőle el lehetett mondani, hogy sok ének nótáját tudja. Utóbb én a' gyülekezettől elbúcsúzván, mennyire haladott tovább, — mert még maradtak megtanulni való melódiák, — arról nem szólhatok ; itt csak azt akarám ez egy példával felmutatni, hogy a'fiatal ember sokszor önfogyatkozásinak hályogát elhordozza magán, ha vele azt valaki lefosztatni nem törekednék. Megvan az a' nagy gyengeség sokunkban, hogy midőn hivatalba léptünk, másoktól tanulni nem akarunk, szégyenlünk, vagy arra kevélyek vagyunk, inkább elviseljük tudatlanságunkat, takargatjuk azt mindenfélekép, hogy ki ne lássék, pedig hiába, mégis csak megtudják nagy hamar, előbb, mint magunk észre vennők azt. Vajmi nagy hiányt okoz egy olly tanító a' gyülekezetben, ki hivatalának e'figyelmet érdemlő részét hanyagul folytatja! Ha soká egy helyen, teszem, husz évig van, addig mennyien maradnak tudatlanok a' tanító hanyagsága miatt,holott pedig szerettékvolna jól megtanulni az éneklést. Mikor a* tanítónak bizonyos énekei vannak, mellyeket könyörgések alkalmával elénekel orgonája mellett, a" többieket pedig mellékeli, azt észre veszi a1

nép, még a' gyermek is. *S ha vasárnaponként nehezebb ének jeleltetik fel a' pap által, akkor, mint roszul gyakorlott hivatalnok, orgonáján klimperoz klámperoz, félkezével játszik, a' basston hallgat 's van dissonantia a' templomban. Bizony mondom nektek, jobb ha illyenkor orgona nélkül éneklünk a1 botránkozás elkerülése végett, 's fülünk is megmenekszik a' nem helyén szóló sikító sípoktól. A' saját gyengeségét ismerő tanító helyesen cselekednék, ha papjától hét elején elkérné a1

jövő vasárnapi énekeket, 's azokba magát addig begyakorlaná. Tanulás soha sem volt szégyen, minden időben, minden életkorban böcsületet gyűjt az ember önfejére általa. Például: némelly gyülekezetbenigen jó éneklők vannak, kiktől ha mástól nem lehetne, az ifjú tanító magáévá tehetné a' még be nem tanult ének-melódiákat, de ezt ö nem akarja, mert szégyenli. Jelenkorunkban talán nincsen is szükség már ez utolsó tanácsomra, mivel a' főiskolák bírnak tanítókat képző intézettel, mellyekbölaz egyházkerületekbe jól készült ifjak bocsátatnak ki. Sopronban közel 16 éve, hogy illy intézet létezik és adott is már időnként jeles tanítókat. De mi Soprontól joggal sokat várunk, mivel sok is van reá bizva. Megvárhatjuk, hogy versenyt haladjon minden tekintetben a'honbani tanodákkal; megkívánjuk, hogy ébren legyen 's a' kitűnőségben meg ne elöztessék; óhajtjuk, minél több tanítványokkal rakva legyen, kiket jeles oktatók vezessenek, kiken a" convent ne uralkodjék. — Az egyházkerületnek is Sopronnak ismét csak díszére válik, hogy idején kezdett gondoskodni az iskolatanítók szükséges kiképeztetésóröl. Az illy tanítókat képző intézeteknek egyik feladata az éneklés tanítása tanulása 's a' minthogy valóban orgonálni 's énekelni taníttatnak is az ifjak. De hogy ezek mindeneket a'seminariumban megtanulhassanak, azt alig lehet elhinni, söt abból kiléptök utánra is marad elég megtanulni való. Melly jó és szükséges tehát már e* tekintet-